Másfél évvel ezelőtt vetődött fel először, hogy a diósgyőri stadion átalakításával ott megszűnik a futópálya. Ekkor gyorsan megtalálta a város, az atlétikai szövetség és az egyetem az új helyszínt. Torma András rektor azt mondta: jó irány az a kormányzati törekvés, hogy az egyetemi centrumokhoz telepítenek egyes sportágakat, például az atlétikát.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az 1980-as évek végén maga is a diósgyőri stadionban lehetett először válogatott atléta, ezért mindig elfogult a miskolci sporttal kapcsolatban. A szakvezető kiemelte: rekord gyorsasággal jelölték ki a helyszínt és építették meg a pályát, ami mindenképpen dicséretes. Azt tervezi, hogy tavasszal, amikor már a kiszolgáló helyiségek is elkészülnek, egy egyetemi és főiskolás országos atlétikai versennyel avatják a létesítményt. Azért adták át most a pályát, hogy a miskolciak addig is használhassák.
Kriza Ákos polgármester elmondta: az elmúlt négy évben számtalan sportfejlesztést indítottak el a városban. Csak a diósgyőri stadion 4,5 milliárd forintba kerül, amihez 2 milliárdos utánpótlásbázis is kapcsolódik. Említette még a diósgyőri uszodát, a jégpályát, a selyemréti és tapolcai strandot és most az atlétikai pályát.
- Ez a pálya európai A minősítést kapott, ami azt jelenti, hogy jelenleg a legjobb minőségű rekortán az országban – fogalmazott a polgármester.