2015 áprilisában a sértett férfi élettársának születésnapját ünnepelték egy borsodi kis faluban. Ide volt hivatalos a 26 éves vádlott férfi is. Ő egyébként indulás előtt magához vett egy több mint 8 cm pengehosszúságú bicskát is.
Az éjszakai órákban a sértett háza előtti útszakaszon a vádlott férfi szóváltásba keveredett saját anyjával. A hangoskodás miatt az utcára ment a házigazda is, és próbálta csitítani a veszekedőket. Ekkor a vádlott férfi ököllel arcon ütötte, amitől a sértett hanyatt esett. Amikor felkelt a földről, kölcsönösen dulakodni kezdtek. Ennek során a vádlott elővette a nála lévő bicskát és két alkalommal hasba szúrta a sértettet. A jelenlévők értesítették a mentőket.
A szúrás a lágyéki izmok közé hatolt, és bár nem volt életveszélyes, az ott elhelyezkedő hasi szerveket akár életveszélyesen is sérthette volna.
A vádlottat letartóztatták, majd foganatba vettek rajta egy korábbi garázda cselekménye miatt kiszabott börtönbüntetést. Jelenleg ezt tölti.
A többszörös visszaeső vádlottal szemben az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat és vele szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.