2024. április 20. Tivadar
Diplomaosztó a Logosban
Miskolc TV / minap.hu
|
2016. május 01. 09:09
|
frissítve: 2016. május 03. 05:22
Mintegy harminc hallgató vette át elismerő fokozatát, tízen pedig BA diplomájukat a Logos-European College dékánjától, Hazel Carr-tól a Miskolc Térségi Integrált Szakképző Központ dísztermében. A dékán Amerikából és Skóciából is elhozta a vezetőség üdvözletét.

logos_160430_fkcs_3.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Ebben az esetben a logosz szó nem pusztán a nyelvet, szót és beszédet jelöli, hanem egy miskolci-floridai iskolát, ahol diplomaosztót tartottak. Az ünnepségen jelen volt Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs vezetője, valamint Hazel Carr, a Logos-European College dékánja is, aki beszédet mondott.

– Minden csatában meg tudunk állni az életünkben, hiszen Isten ígérete bátorít minket: Soha nem hagylak magadra Téged. A hitünk és az Istenbe vetett bizalmunk által tehát sikerülhet bármi, amit elterveztünk.

logos_160430_fkcs_12.jpg

A Logos University Floridában van. Az európai központ pedig Skóciában. 2000-től szép számmal tanultak a Logos-Hungary Keresztény Főiskolán eleinte csak miskolci, majd borsodi hallgatók, végül pedig jöttek már mindenhonnan, az országhatáron belülről és kívülről is. Jelenleg hatvan hallgatója van az iskolának. Afelé haladnak, hogy interneten tanítják a hallgatókat.

– Sok diákunk van, aki, miután elkezdte a főiskolát, külföldre ment dolgozni, így mi igazodunk hozzájuk – mondta el Budai Zsolt, a Logos-Hungary Keresztény Főiskola igazgatója.– De nemcsak ebben, hanem szinte mindenben elfogadóak vagyunk. Akik hozzánk jönnek, különböző felekezetből kerülnek ki, így más és más nyelvezetet használnak. Itt azonban elfogadjuk őket úgy, ahogy vannak.

logos_160430_fkcs_5.jpg

Az igazgató elmondta, hogy céljuk, hogy keresztényjellegű iskolai továbblépést adjon azoknak az embereknek, akik a maguk egyházában keresik a helyüket.

– Mi tehát azt tanítjuk nekik, hogy amit Isten ad, abban hogyan lehetnek még jobbak. A tantárgyaink is erre utalnak, ilyen például a hermeneutika, a bibliatudomány vagy a projektmenedzsment. Ez utóbbi arról szól, hogy milyen munkákat lehet rábízni bizonyos személyekre, hogy ők az egyházi hálón belül vagy szociális szervezetnél képesek legyenek például társakat találni a munkájukhoz. De alap, hogy a Szentírás szabályszerűségeit megtanítjuk a diákjainknak.

logos_160430_fkcs_6.jpg

A hallgatók azt mondják, megváltozott az életük, mióta beléptek az iskola kapuján.

– Olyan szellemi alapot kaptam, hogy erre akár az életemet rá tudom építeni – mondta Barcsák Attiláné. – Tehát nem feltétlenül csak a továbbtanulást. Teljesen megváltozott a hozzáállásom az emberekhez. Sokkal nyitottabb és megértőbb vagyok mások felé. Tanulmányaim alatt nagyon jól éreztem magam, mert nagyon szeretetteljes és jó volt a hangulat, szinte baráti vagy családi volt.

logos_160430_fkcs_4.jpg

Havonta egyszer találkoztak. Beadandó dolgozatokat kellett készíteniük. Ez volt a számonkérés.

– Nekem a látásmódomban változott meg az életem – mondta Tugyi János, aki Hajdúhadházról érkezett, és öt gyermeke van. – Rengeteg problémát láttam, sok vett körül, amit nehezen vagy egyáltalán nem tudtam feldolgozni. Itt azonban megtanultam kezelni a problémáimat. Azóta virágzom, ha lehet ezt így mondani.

A hallgatók szerint kell a szemléletváltozás az embernek, hogy tovább tudjon menni egy megrekedt úton. Erre is jó ez az iskola.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat