Az új vezetőedzővel – aki a Videoton elleni mérkőzés után veszi át a csapat irányítását – megszületett a megállapodás. Rövidesen sajtótájékoztató keretében be is mutatjuk – tájékoztatott honlapján a klub.
– A Debrecen és a Videoton elleni bajnoki mérkőzéseken Vitelki Zoltán látja el a vezetőedzői feladatokat, akinek köszönjük, hogy immár másodszor segíti a csapatot egy átmeneti időszakban – írják, hozzátéve: Horváth Ferenc további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Horváth Ferenc vezetésével a csapat 6 győzelem mellett 3 döntetlen ért el és 12 mérkőzésen szenvedett vereséget.
„A kupában mindig a továbbjutás a legfontosabb! A nyolc között vagyunk, és ez a siker erőt adhat a Debrecen elleni bajnokira is. Az első félidőben sikerült eldönteni a mérkőzést. A másodikban azt kértem, hogy járassuk sokat a labdát, támadjunk, de a fejekben láthatóan az motoszkált, hogy szombaton nagyon fontos mérkőzés vár a csapatra” – mondta Horváth Ferenc szerda este a kupameccset követően.
Horváth Ferenc az NB I-ben még egyik klubjánál sem dolgozott végig egy teljes bajnoki idényt. 2012 őszén a Kecskemétet szezon közben vette át, majd a bajnokság végéig irányította (22 NB I-es mérkőzésen). 2013 nyarán Paksra igazolt át, az őssszel ott dolgozott, majd – Pintér Attila szövetségi kapitánnyá kinevezése után – a 2014-es esztendő elején Győrbe távozott. Tehát az ETO-hoz is szezon közben érkezett, majd a következő idényben 11 forduló eltelte után távozott. Tavaly a Videotont az őszi szezon közven vette át a francia Bernard Casoni menesztése után, aztán a nyáron a DVTK-hoz szerződött, s a diósgyőriektől 21 forduló után volt kénytelen távozni – olvasható a Nemzeti Sport Online összesítésében.