Egy Petőfi-kötettel kapcsolatos interjút kell értelmezniük a magyarból középszinten érettségizőknek, majd egy humorról szóló érvelés és egy motivációs levél írása a feladat az írásbelin.
A középszinten vizsgázó diákoknak a szövegértési és a szövegalkotási feladatok megoldására összesen 90 percük van. A szövegértési teszt megoldása után két feladat közül kell választaniuk: vagy egy érvelést, vagy pedig egy hétköznapi, gyakorlati szöveget kell írniuk 100-120 szó terjedelemben.
A Petőfiről szóló interjú témája közel áll a vizsgázókhoz, így sem a téma, sem a megfogalmazás, a nyelvezet sem okozhat különösebb nehézséget – legfeljebb a szöveg műfaja, az interjú zavarhat meg néhány diákot. A feladattípusok is olyanok, mint az előző években, nagy meglepetés tehát nincs.
Az érvelés és a gyakorlati szövegalkotás közül a szaktanár szerint a legtöbb diák valószínűleg a motivációs levél írását választotta, a magyartanárok ugyanis számítottak arra, hogy ez a műfaj előfordulhat a középszintű írásbelin, így annak szerkezeti, nyelvi szempontjait valószínűleg mindenhol átvették a diákokkal.
Az érvelés témája a humor emberi viselkedésben betöltött szerepe – a szaktanár szerint ez sem nehéz feladat, de aki ötöst szeretne szerezni, annak sokféle szempontra ki kell térnie.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok, a vizsga után jövünk a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokkal!