Az MTK-hoz utaznak szombaton a piros-fehérek. A játékosok felpörögtek, és a tegnapi, a lelkes szurkolók előtt megtartott edzésen is megmutatták: küzdenek a kezdő csapatba jutásért. A mérkőzésen pedig nem lehet más a cél, mint a győzelem!
Makrai Gábor a mérkőzést felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón leszögezte, számára minden mérkőzés élet-halál kérdés volt eddig, de véleménye szerint az előttük álló derbi felér egy döntővel.
– A csapatnál mindenki úgy készül, hogy tudjuk: egy nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, és mindenképpen a három pontért utazunk Budapestre – fogalmazott az aktuális „gólfelelős”.
A három pont ezúttal minden eddiginél fontosabb. Bódog Tamás vezetőedző elmondta, hogy minden mérkőzés nagyon fontos, de szombaton a Diósgyőrhöz hasonlóan az MTK is az életéért fog küzdeni.
– Itt és most be tudjuk biztosítani a jövő évi NB I-es tagságunkat is, úgyhogy mindenképpen nagyobb téttel bír azért ez a mérkőzés, mint az eddigiek. Ennek megfelelően is készülünk a meccsre. Arra számítok, hogy a csapat az első perctől kezdve teljes odaadással és a megfelelő hozzáállással fog játszani, mint ahogy azt a Mezőkövesd elleni második félidőben tette. Ha ez így lesz, akkor nem érhet és nem is fog meglepetés érni minket – húzta alá a szakember.
Mahalek Marcell sérülés miatt hiányozni fog, Lipták pedig eltiltás miatt marad távol a mérkőzéstől, de Bódog Tamás elmondta, mindenki más rendben van, így van kiből válogatni. A csapat már készen áll az összecsapásra, és a szurkolók is a szombati derbire készülnek. Szerdán reggelre a vendégszektorba megvásárolható mind a 703 belépőjegy elfogyott. Az MTK Budapest tájékoztatása szerint a DVTK szurkolói ugyanakkor korlátozott számban a hazai szektorokba is vásárolhatnak belépőjegyet.