A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén vasárnap három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó baleset öt esetben jutott a rendőrség tudomására.
Miskolc felől Sajószentpéter felé hajtott kora reggel a 26-os számú főúton egy autó vezetője, amikor a sajóecsegi elágazás után a vizes útfelületen megcsúszott és egy villanyoszlopnak ütközött. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.
Encs irányából Gibárt felé tartott egy motorkerékpáros és utasa délután, amikor a sofőr egy személygépkocsi előzésébe kezdett. A motoros nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért a manőver végén elvesztette a motor felett az uralmat és elesett. A balesetben a sofőr és utasa is megsérült.
Kácson egy személygépkocsi vezetője vezetés közben elaludt, majd az út menti árokba hajtott. A balesetben a jármű utasai könnyebben megsérültek.
Az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják a balesetek körülményeit.
– A közúti közlekedési balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közúti forgalomban! Ne feledjék: a legjobb megelőzés, ha betartják a közlekedési szabályokat! – int óvatosságra a rendőrség honlapján.