A cselgáncsozó Feczkó Csanád arany-, az úszó Vécsei Réka három ezüst-, míg a szintén judós Faragó Petra bronzérmet szerzett a győri sporteseményen, amely minden idők legjobb magyar szereplését hozta az EYOF-történetében. Magyarország az éremtáblázat harmadik helyén végzett 41 medáliával (13 arany, 14 ezüst, 14 bronz), csak az oroszoknak és az olaszoknak sikerült megelőzniük bennünket.
A mellúszó Vécsei 100 méteren és 200-on egyéniben állhatott fel a dobogó második fokára, de a 4x100-as vegyes váltónak is tagja volt, amely szintén ezüstnek örülhetett. A tehetséges sportoló boldogan nyilatkozott honlapunknak, még rekedt hanggal is.
– Nagyon szurkoltam a váltónak, kicsit berekedtem – mesélte a minap.hu-nak az élményeit Vécsei Réka. – Hihetetlenül erősek voltak az ellenfeleim, mindegyik versenyszámban ki kellett adnom magamból a maximumot a jó helyezés érdekében. Mindhárom érmemre büszke vagyok, nagyon megküzdöttem érte. Kicsit izgultam, mint mindig, de ez inkább egészséges drukk, mint görcsösség. Most jön egy hónap pihenő, legalábbis én így tervezem, aztán szeptembertől újra kezdjük a munkát.
Miskolcot képviselte a legtöbb egyéni sportoló, akik közül hárman érmet is szereztek. Az atléták ugyan nem állhattak fel a dobogóra, de így is letették névjegyüket a nemzetközi mezőnyben. A hármasugró Iván Zsombor például a hatodik lett a döntőben 14,10 méteres ugrásával, ezzel a legjobb magyar ugróatléta "cím" őt illeti. Bacsa Fanni, miután megnyerte előfutamát 100 méter gátfutásban, a mindent eldöntő futamban egy technikai hiba miatt kibillent egyensúlyából, végül a nyolcadik lett.
– Zsombitól ez egy igazi bravúr, ha valaki azt mondja a fesztivál előtt, hogy hatodik lesz, biztos, hogy nem hittem volna el – árulta el érdeklődésünkre Tigyi József edző. – Pintér Erik távolugrónak nem sikerült a fináléba jutnia, a váltóval sem, de rá is büszkék vagyunk, hiszen már az is nagy szó, hogy valaki egy ilyen rangos eseményen elindulhat. Ami Fannit illeti, hiába jutott be a döntőbe másodikként, ott nem tudott elöl végezni, mert egy technikai hiba miatt korrigálnia kellett. Sajnos a gátfutás ilyen. Feltett mindent egy lapra, nagyon menni akart az aranyért, de így sem kell bánkódnia, hiszen óriási egyéni csúccsal jutott be a legjobb nyolc közé. Én büszke vagyok az atlétákra, ahogy a többi MVSI-sportolóra is, minden dicséretet megérdemelnek.
Deák-Bárdos Mihály, a sportiskola szakmai igazgatója is roppant elismerően beszélt a hat sportolóról, akik közül öten is pontszerző – tehát az első nyolc hely valamelyikén – végeztek.
– Ez hatalmas dolog az MVSI-nek, hiszen kevés város van, amely ennyi éremmel tudott hozzájárulni a fényes magyar szerepléshez – osztotta meg gondolatait a minap.hu-val a szakember. – A jövő szempontjából ez mindenképpen biztató. Miskolc bizonyította, tehetségekből kifogyhatatlan, megfelelő menedzseléssel pedig akár ilyen messzire is el lehet jutni.