2024. március 29. Aguszta
Lengyel-magyar két jó barát - a művészetekben is
minap.hu
|
2017. augusztus 08. 17:10
|
frissítve: 2017. augusztus 11. 09:11
Lengyel grafikusok érkeztek Miskolcra. Egyhetes alkotótáborukhoz a Herman Ottó Múzeum biztosította a helyszínt az 1920-as évek óta működő Csabai Alkotóházban. A szervezésben közreműködött a Múzsák Kertje Alapítvány és a miskolci önkormányzat is.

lengyel_alkototabor_170808_ja_4.jpg

Kedden délután Pfliegler Péter alpolgármester köszöntötte a lengyel művészeket. Kiemelte, mennyire fontos a két nemzet hagyományos barátsága, melynek a művészek és maga a művészet is kiváló közvetítője.

Az alkotóház története az 1920-as évekre nyúlik vissza, több korszakot és viszontagságot is megélt már, de ma is él és működik. Pfliegler Péter elmondta, ezt a Herman Ottó Múzeumnak, a Galériának és olyan civil embereknek, alapítványoknak köszönhetően teszi, akik jelentősen hozzájárultak a tevékenységéhez.

lengyel_alkototabor_170808_ja_8.jpg

Pár éve mindez nemzetközi kapcsolatokkal is bővült, most lengyel vendégművészek jöttek el, hogy magyar vendéglátóikkal valami értékeset  alkossanak, ezzel is hozzájárulva a két nép közötti barátság további erősítéséhez. Természetesen városnézés is szerepel a lengyel vendégek programjai között, a művészeknek meg kívánják mutatni Miskolc nevezetességeit.

lengyel_alkototabor_170808_ja_3.jpg

Mint elhangzott, Miskolcnak sok évtizedre visszanyúló testvérvárosi kapcsolata van Katowicével, és több más lengyel várossal is. Vezetőik, képviselőik minden évben több alkalommal találkoznak, közös programokat valósítanak meg. A kultúra, s helyenként a sport területén is együttműködnek.

Balázs István, a Múzsák Kertje Alapítvány kuratóriumának elnöke arról szólt, hogy régen tervezték már ez a tábort. – Nagy segítség volt, hogy a Herman Ottó Múzeum és a Galéria támogatott bennünket – hangoztatta. Kiemelte, a lengyel művészek elkészült alkotásai itt maradnak Miskolcon, ez az első lépés egy pulzáló cseréhez, együttműködéshez. Jövőre magyar művészek utaznak majd Lengyelországba.

lengyel_alkototabor_170808_ja_1.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Janusz Jędrzejczyk lengyel képzőművész kérdésünkre - mit várnak ettől a látogatástól - elmondta, bíznak benne, hogy érdekes emberekkel találkoznak és a magyar kultúrához is közelebb kerülnek. - Már tegnap kaptunk egy kis ízelítőt Miskolcból és reméljük, hogy ez alatt az egy hét alatt tovább építhetjük miskolci kapcsolatainkat - hangsúlyozta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat