Listavezetőként kapott ki az NB I. legutóbbi, 4. fordulójában a DVTK Balmazújvárosban. Négygólos vereségre senki nem számított, de még Bódog Tamás is elismerte: nem nyertek érdemtelenül a hajdúságiak.
– Messze álltunk az emberektől, nem sprinteltünk, elveszítettük a párharcokat – sorolta a vereség okait a 46 éves szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón. – Az első félidő még elfogadható volt. A fordulás után sajnos átadtuk a területet, és azzal a sebességgel, amellyel a balmazújvárosiak közlekedtek, nem tudtunk mit kezdeni, és megérdemelték a sikert. Levontuk a következtetéseket, az elmúlt napokban rengeteget elemeztünk, videóztunk, hiszen ilyenkor mindent meg kell beszélni kétszer is. Hiszem, hogy jól feldolgoztuk a vereséget, és szeretnénk erre méltóképpen, egy győzelemmel reagálni.
Négy mérkőzés után a Diósgyőr még így is harmadik helyen áll a bajnokságban, ennek ellenére Bódog nem elégedett a rajttal. Hozzátette, a balmazújvárosi kudarc előtt más véleményen lett volna. A legfontosabb azonban most az, hogy javítson a miskolci egyesület, és ezt a sereghajtó Puskás Akadémia ellen teheti meg szombaton 18 órától a debreceni Nagyerdei Stadionban. Pintér Attila vezetőedző csapata még nyeretlen, legutóbb a Budapest Honvédtól kapott ki 2-0-ra, és bár pontot nem szerzett, jól játszott.
– Feszült mérkőzésre számítok, hiszen mindkét csapat kikapott az előző fordulóban – folytatta a szakmai igazgató. – Nem csak mi, a felcsútiak is javítani akarnak. Tisztában vagyok azzal, hogy kiket igazoltak a nyáron, kik játszanak ott, ettől függetlenül nyerni szeretnénk.
A DVTK eddig hét gólt szerzett, de a csatárok közül csak Szarka Ákos volt eredményes, egyetlen alkalommal. Ez persze bosszantja Bódogot is, hiszen többet vár a támadóitól, viszont hangsúlyozta: csapata egyemberként védekezik és támad, és ha a társak nem tudják kiszolgálni a támadókat, akkor utóbbiaknak jóval nehezebb dolguk van.
Busai Attila számára is elsődleges feladat a balmazújvárosi vereség jóvátétele. A középpályás nehéz mérkőzésre számít, főleg azért, mert a még nyeretlen Puskás minél előbb szeretne elindulni felfelé a tabellán.
– Nekünk is javítanunk kell, mindenképpen szeretnénk győztesen elhagyni a pályát, bízom a sikerben – szögezte le a 28 éves futballista. – Eddig nem igazán foglalkoztunk a hétvégi ellenféllel, még a legutóbbi fordulóban elkövetett hibáinkat elemeztük, valamint a saját játékunkon dolgoztunk. Nincs könnyű helyzetben a Puskás, hiszen a nyáron rengeteg új labdarúgót igazolt, akiknek még össze kell szokniuk.
A Diósgyőr legutóbb 2016 áprilisában játszott a Puskás ellen, akkor a piros-fehérek Koman Vladimir és Elek Ákos találatával 2-1-re nyertek hazai pályán. Az örökmérleg a DVTK felé billen 4-3 arányban, döntetlent még egyszer sem játszottak egymással a csapatok. Hivatalosan a szombati lesz a Bódog-csapat első hazai mérkőzése.