A program célja, hogy a szülőkkel és tanárokkal együtt támogassa a gyermekeket képességeik kibontakoztatásában, segítse az egyéni érdeklődési területek felfedezését és a későbbi tudatos pályaválasztást. Az élménypedagógia módszerével dolgozó programban a diákok olyan izgalmas témákkal foglalkoznak, mint például a pénzügyi és egészségügyi tudatosság, a robotika illetve a médiaismeretek.
A FIT Program miskolci régióvezetője, Madzinné Ortó Ildikó kérdésünkre elmondta: a nyílt napon a leendő ötödik osztályosoknak és szüleiknek szeretnék bemutatni a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programját.
– Mottónk „Kaland, közösség, kihívás” amely az egész tehetséggondozó programot jellemzi. Ez 2015-ben indult útjára Pécsett, Miskolcon, Szolnokon és Veszprémben. Azóta kibővült egy budapesti központtal, idén ősztől pedig már Kecskeméten is elérhetők lesznek a képzések – tájékoztatta portálunkat a régióvezető.
A felsőbb évesek, akik már tagjai a programnak, segítséget tudtak nyújtani az érdeklődő kisdiákoknak, hogy valamennyire megismerjék a környezetet, s a szeptember 9-10-én tartandó felvételi válogatóra már ne megszeppenve érkezzenek. – A kéthetente szombatonként tartott foglalkozásokon olyan ismereteket szerezhetnek a diákok, amelyek az iskolai tananyagban csak részben vannak jelen, vagy teljesen hiányoznak. Ilyen például a pénzügyi tudatosság, a robotika vagy a civilizáció, a matematika és művészetek kapcsolata - mondta el a régióvezető.
A médiaismeret, a kommunikáció és készségfejlesztés, valamint az egészségügyi oktatás szintén fontos szerepet játszik a programban. Mint megtudtuk, a Magyar Nemzeti Bank két alapítványának köszönhetően, a képzés teljes mértékben ingyenes. A program weboldalán történő jelentkezés során egy szülői és egy tanári ajánlást kell feltölteni, szeptember 9-én, a válogatókon pedig teszteket töltenek ki a tanulók. Ezt követően személyes elbeszélgetés során választják ki azt a 25 diákot, akik megkezdhetik az ötödik osztályos képzést. Idén háromszoros túljelentkezés volt, ezért hosszabbították meg a jelentkezési határidőt szeptember 5-ig.
A Fiatal Tehetség Program nyári táborokat is szervez, amelyek alkalmával általában a vízpartot vagy erdei területeket céloznak meg, Az úgynevezett e-learning a rendes tananyag mellett szintén nagy szerepet tölt be az oktatásban.