A döntőben izgalmas csata után, meccslabdát is hárítva verte 4-3-ra honfitársát, a másodikként rangsorolt Liu Si-vent. Utóbbi játékosnak így megszakadt a remek sorozata, előző négy vk-fellépése alkalmával ugyanis mindig ő nyerte a versenyt.
Csu Jü-ling ennek a sikernek is köszönhetően az élre ugrik a világranglistán, novembertől pályafutása során először vezeti majd a nemzetközi szövetség (ITTF) rangsorát - az ITTF honlapja alapján.
Póta Georgina - akárcsak tavaly és tavalyelőtt - a nyolcaddöntőben búcsúzott Markhamben. A világkupa pénzdíja 150 ezer dollár volt, ebből a győztes 45 ezret kapott. Póta 3250 dollárral gazdagodott.
A vk-n húsz pingpongos alkotta a mezőnyt: egy szabadkártyás játékos mellett a kontinentális kupák bajnokai, valamint az utánuk következő legjobbak álltak asztalhoz.