Szerdán a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola alsó osztályos diákjai vehettek részt a több órás programon, melyet a Baráthegyi Majorságban rendezett a Szimbiózis Alapítvány. Kovácsné Ferencsák Zitától, a majorság vezetőjétől megtudtuk, ezen a napon két osztály is érkezett a Baráthegyre.
– Összesen kilenc osztályt, több mint 200 gyermeket fogadunk a foglalkozásokon, melyek múlt héttől egészen a jövő hét közepéig tartanak. Egy pályázat során nyerhették el az iskolák a lehetőséget, melynek köszönhetően a gyerekek részt vehetnek ezeken az érdekes foglalkozásokon– tájékoztatott a majorság vezetője
Sok más mellett gyertyamártás, mézeskalács készítés, krumplilángos sütés kemencében, lisztőrlés kézi hajtású népi malmon, valamint kőfestés is szerepelt a programok között.
Kovácsné Ferencsák Zita kiemelte: nagyon fontos, hogy a gyermekek megismerjék az ősi, a régi mesterségeket, gyökereinket. A nap talán legizgalmasabb része az élő Betlehem felállítása volt – itt ugyanis, ahogy a név is mutatja, élő szereplők, gyermekek, állatok játszották el a bibliai történetet.
Elekné Aranyos Krisztina drámapedagógusa elmondta, rendkívül jó lehetőségnek tartja a programot, melyet az alapítvány kínál, ezért is pályáztak. – Az iskolánkból két osztály látogathatott el a majorságba. A mindennapokban a gyermekek nem találkoznak az ősi mesterségekkel, háziállatokkal, így ez az alkalom kiváló lehetőség számukra az ismeretszerzésre.