– 2015 óta minden évben karácsonykor jótékonykodunk a gyerekekkel. Fontosnak érezzük, hogy a gyerekek már fiatalon megtapasztalják, hogy milyen az, amikor ők segítenek másokon. Idén is izgalommal készülünk az ünnepekre, ennek keretében a gyerekekkel közösen választottuk ki, hogy melyik helyi szervezetet támogassuk – mondta Madzinné Ortó Ildikó, a FIT Program miskolci régióvezetője.
A több évfolyamból érkező FIT-es diákok a december 19-i melegétel-osztás alkalmával adták át a mézeskalácsokat a hajléktalanszálló több mint kétszáz lakójának. A diákok örömmel vettek részt a karácsonyi jótékonykodásban, amely már hagyománynak mondható a Fiatal Tehetség Program keretén belül.
A FIT Program az ország öt vidéki városában (Szolnokon, Veszprémben, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten) és a fővárosban működik. A hagyományos oktatást kiegészítő ingyenes képzés során a diákok olyan, a mindennapi élethez sok szállal kötődő területeken szerezhetnek jártasságot, mint a pénzügyi ismeretek, a média világa, a természettudományos kísérletek vagy az egészségügyi tudatosság.