2024. március 29. Aguszta
Több mint hárommilliárd forintból újul meg a Lillafüredi kisvasút (Képgalériával!)
minap.hu
|
2018. február 06. 18:22
|
frissítve: 2018. február 09. 16:12
Magyarország kormánya 2017 nyarán döntött a hazai kisvasutak fejlesztéséről, amelyre összesen 10 milliárd forintot különítettek el. Ebből mintegy 6 milliárd forint értékben a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó, erdőgazdasági kezelésű erdei vasutak négy vonalán – beleértve a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalát is – nyílik lehetőség nagyszabású felújításokra.

A Lillafüredi, Királyréti, Kemencei és Gyöngyösi Állami Erdei Vasutak felújítási munkálatairól tartott sajtótájékoztatót február 6-án Lillafüreden, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút emblematikus állomásán Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, valamint Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_55.jpg

– Ahhoz, hogy még több embert be tudjunk vonni az erdőkbe, különböző turisztikai attrakciókat kell felmutatnunk – hangsúlyozta Révész Máriusz. – Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ám ezek a kisvasutak egyre rosszabb állapotba kerülnek. Szembe kellett néznünk azzal kormányzati szinten, hogy ha nem nyújtunk nagyobb támogatást a felújításukra, akkor a balesetveszély miatt 1-2 éven belül szerre be kell őket zárni – tette hozzá a kormánybiztos, kiemelve: a kormány azt a döntést hozta, hogy 10 milliárd forintot fordít első lépésben kisvasutak felújítására, ebből több mint 6 milliárd forintot az erdészeti kisvasutakra. Ebből több mint 3 milliárd forint kerül Lillafüredre.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_16.jpg

A kormánybiztos arról is szólt, nem a Lillafüredi kisvasút lesz kész legelőször, hiszen a kisvasút nem ott halad, ahol a hivatalos helyszínrajzok szerint közlekednie kellene. Az első kihívás így a tervezés lesz, majd, ha minden jól megy, akkor 2019-ben elindulhat a kivitelezés és 2020-ban – a Lillafüredi kisvasút 100 éves évfordulójára – már egy megújult kisvasúton utazhatnak a turisták. – Nem csak pénzt biztosítottunk a felújításra, hozzányúltunk a törvényi szabályozáshoz is, egyszerűsödnek a kisvasutakra vonatkozó szabályok. A tervek között szerepel egy kerékpárút kiépítése is, amely Egert és Miskolcot köti majd össze, egy répáshutai csillagda létrehozása, valamint egy Eger-Szilvásvárad kerékpárút kiépítése is – mondta még el Révész Máriusz.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_14.jpg

Ugron Ákos Gábor elmondása szerint 13 vonalon működik kisvasút az erdőgazdaságok kereteiben. Az állami földekért felelős helyettes államtitkár részletesen kitért a kisvasutak múltjára és jelenére, ökoturisztikai szerepükre, a természet megismerésében betöltött feladatukra is. – Nyolc állami erdőgazdaság, 13 vonalon, mintegy 170 kilométeren működtet erdei kisvasutat. Ezek utasforgalma a tavalyi évben meghaladta a 900 ezer főt. Ebből a 10 milliárdos felújítási programból 3 erdőgazdaság kap 4 vonalra mintegy 6 milliárd forintot – tette hozzá a helyettes államtitkár kiemelve: magasabb üzembiztonságot és olcsóbb üzemeltetést szeretnének biztosítani a kisvasutak részére.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_32.jpg

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút különleges helyet foglal el a kisvasutak körében a hegyvidéki pályája és kiemelkedő utaslétszáma miatt. Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, több mint 40 ezer talpfát, 3 ezer sínszálat, több 100 ezer segédcsavart és alátétlemezt kell beépíteni a pályába, hogy legalább 100 évig szolgálhassa még a kirándulókat. A pálya mellett a gördülőállományt is szeretnék felújítani, hiszen az üzemelő mozdonyaink átlagéletkora 60 év. – Ha nem is mindegyiket hibridvontatásúvá szeretnénk átépíteni, de mindenképpen a teljes állomány felújítása a cél, beleértve az utasforgalmat közvetlenül kiszolgáló személyszállító járműveket is – részletezte a vezérigazgató.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_36.jpg

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kihangsúlyozta, hogy 2010. a fordulat éve volt Magyarországon a turizmus megítélése szempontjából. 2010-ben még csak 7,6 milliárd forintot biztosított a költségvetés közvetlenül turizmusfejlesztésre, tavaly már 20,9 milliárd, idén pedig több mint 57 milliárd forint áll az ágazat rendelkezésére. A turizmus immáron 360 ezer embernek ad munkát, s a GDP 10 százalékát adja az ágazat. Elmondhatjuk, hogy a turizmus a gazdaság egyik húzó ágazata lett. Az ország új, 2030-ig szóló turisztikai stratégiája szerint a magyar turizmus GDP-hez való hozzájárulása 16 százalékra nő, a turizmusban dolgozók száma pedig 450 ezerre, ami 100 ezer új munkahelyet jelent – hangoztatta a képviselő.

laev_sajtotajekoztato_180206ml_27.jpg

Az Északerdő Zrt. célja, hogy 2020. november 14-én, a LÁEV fennállásának 100. évfordulóján egy korhűen és ugyanakkor korszerűen felújított, hosszútávon üzemeltethető erdei vasutat adhasson vissza az utazóközönségnek.     

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat