Szóba került, hogy a jelentősebb csapatsportágak sorában alighanem a Steelers lehet idén az első miskolci bajnokcsapat. Ez emeli a dicsőség fényét, hogy döntőt játszhat a gárda, ugyanakkor nem ró plusz terhet a játékosokra – legalábbis a főedző Meechie (ezen a becenéven emlegeti mindenki) úgy vélte, „ez játék, ez móka”. Lényeg, hogy teljesítsék a feladatukat, megtegyék, ami tőlük telik.
Beigazolódjon az a munka, ami látható fejlődést eredményezett az elmúlt két-három évben az Acélosok játékában. Többé-kevésbé erre vonatkozott az a kérdés, amely „a HFL legjobb játékosa”, azaz a steelerses Andre Whyte megállíthatóságára irányult, amire nyilván fokozottan törekszenek majd a Farkasok – a tréner, ha nevetve is, de jelezte, szerinte hiábavalóan próbálkoznak ezzel a hétvégi ellenfelek. Whyte, mint ismeretes, meccsein rendre túlfutotta az running backek számára álomhatárnak számító 100 yardot, volt, amikor a 200-at is, rekordot rekordra halmozott. Mindez azért is érdekes, mert két éve még a passzjáték volt az akkor is döntős és bajnok Steelers erőssége, ez mára jóformán az ellentettjébe fordult át: mindent elsöprő a futójáték. Amerikai WR-ek helyett immár amerikai RB a csapat húzóembere; természetesen nem feledkezve meg a nagyszerűen teljesítő falról és a számos kiemelkedő védői teljesítményről.
Külön pikantériát ad a szombati párosításnak, továbbá a színhelynek, hogy a fővárosban, fővárosi csapat ellen kell megvívni a végső derbit. Aggod Péter reagált erre: miskolciként Pesten, pláne Újpesten mindig plusz motivációt érez egy miskolci sportoló a győzelemre. Onnan elhozni a bajnoki aranyat vidékre: ritka siker.
Foglaljuk össze zárásként a lényeget: július 14-én, délután 5 órai kezdettel tehát a Budapest Wolvesszal vívja a HFL bajnoki döntőjét a Miskolc Steelers. A borsodi klub saját hatáskörben szurkolói buszt szervezett és indít a meccsnapon Újpestre. Aki nem tud ezen a délutánon a helyszínen drukkolni, megteheti a képernyő előtt, a Digi Sport 1 tévé közvetítése révén (16:45-ös kezdettel). A Miskolc Steelers Facebook-oldalán is élő szöveges tudósítást ígérnek a találkozó történéseiről.
További információk: miskolcsteelers.hu