minap.hu: A színház közelsége mellett más oka is volt annak, hogy arra kértünk, a Desszertemben találkozzunk: szerettük volna a miskolci gasztro-forradalom egy szeletét megmutatni neked…

Litauszky Lilla (L. L.): Köszi, az alap nálam, hogy ebéd után kell valami édes is. Egyszerűen muszáj. De egyébként ennyi a napi cukorbevitelem, inkább a sós dolgokért vagyok oda.

minap.hu: Örülünk, ha a miskolci gasztro-kultúrában tudtunk újat mutatni. Vagy annyi szabadidőd még nem volt, hogy felfedezd magadnak a várost?

L. L.: Április végén, az első olvasópróbára jöttem először Miskolcra, de aztán annyira felpörgött az életem, hogy túl sok mindenre nem jutott időm. Amikor éppen nem próbáltam, akkor előadásokat néztem a színházban, aztán táncórák, készülés, tanulás… Körülbelül a színészlakásokig tartó „távot” ismerem (nevet). Előfordult azért, hogy futás közben messzebb merészkedtem, jártam például az Avasi Kilátónál. Örültem ennek a nagyon aktív időszaknak, de lesznek majd persze olyan napok is, amikor „csak” játszom, és akkor végre a szabadnapjaimon tudok egy kicsit csak úgy kóborolni a városban.

minap.hu: Ötödévesként szakmai gyakorlatodat töltöd a Miskolci Nemzeti Színházban. Kitől érkezett hozzád a felkérés?

L. L.: A cirkuszhercegnőt rendező Szabó Máté jött el hozzánk azzal, hogy zenés színészlányokat keres, szoprán szerepre. Először azt mondták, be se menjek a válogatóra, de aztán mégis behívtak, majd aztán jött a telefon, hogy engem választott a rendező. Megnézett utána Béres Attila igazgató is, aki úgy döntött, hogy jöjjek Miskolcra, több darabban is el tud képzelni.

minap.hu: Hogyan fogadtad, hogy Miskolcon várnak?

L. L.: Őszintén? Sikítottam! (ismét, folyamatosan nevet). Sok minden volt akkor ebben: ott volt az izgatottság, hogy negyedéves vagyok a Színművészetin, de már dolgozni akarok, lehetőleg minél többet. És ott volt az is, hogy mindig is úgy gondoltam, Miskolc és a színháza egy izgalmas hely. Úgy éreztem, jó lenne itt lenni, játszani. Ráadásul ismerem az itteni fiatal színművészeket, nagy hatással voltak rám, és miattuk is döntöttem úgy, hogy színészi pályára adom a fejem. Nagyon érdekes, de egyúttal jó érzés is, hogy néhány év után itt vagyok, velük.

minap.hu: A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakirányán tanulsz, jövőre végzel. Mit vársz a következő hónapoktól, konkrét tervekkel érkeztél Miskolcra?

L. L.: Igazából semmilyen elvárásom nincs a következő hónapokat illetően. Abban persze biztos vagyok, hogy nagyon sokat fogok tanulni. Például hogy sokadszorra játszva egy darabot is ugyanolyan lelkesedéssel és mindent beleadva kell kiállni a színpadra. A Színművészetin nyilván nincs erre alkalom. Vagy hogy a Hello, Dolly! című musicalben nem lesz kettőzve a szerepem, ott azért jobban kell majd vigyáznom a hangomra. A velencei kalmárt pedig már nagyon várom, a próza érdekel engem igazán.

minap.hu: Mégsem érezzük azt, hogy a zenés színészetet kényszerként élnéd meg…

L. L.: Valóban, én mindenben a lehetőséget látom, és mindenben igyekszem megtalálni önmagam, a kihívást és azt, hogy mit ad nekem. Az első zenés darabom, a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott Bonnie és Clyde előtt nagyon izgultam; korábban soha nem léptem fel annyi ember előtt.

minap.hu: Miskolcon először A cirkuszhercegnő című operettben láthat majd a közönség (bemutató: szeptember 21., péntek, 19 óra, Nagyszínház). A kettős szereposztásban játszott előadásban az egyik Miss Mabel Gibson te leszel – Bojtos Luca meghívott vendégként viszi még a szerepet. Mik voltak az első benyomásaid a szerepről, és hogyan alakult benned a próbafolyamat során? Mennyire nehéz ez az operett ének, koreográfia szempontjából?

L. L.: Bevallom, elsőre kicsit félreértelmeztem a karaktert. Miss Mabel Gibson egy ügyetlen kötéltáncos lányka, úgy gondoltam, hogy szeleburdi, szétszórt. De aztán kiderül, hogy ő valójában keményen megmondja és kiáll a véleménye mellett. A dalok iszonyatosan nehezek számomra, nagyon magasan kell énekelni, és közben táncolni… – ilyet először csinálok.

minap.hu: A legendás Kálmán Imre egyik legnépszerűbb nagyoperettje látványos, cirkuszi elemeket sem nélkülöző előadás – végig nagy koncentrációt igényel ebben a kavalkádban a karakterre figyelni, vagy visz magával a történet? Ilyenkor talán még inkább fontos a színészi játék és a pontos éneklés…

L. L.: Az énekre, a koreográfiára hétszer annyira kell koncentrálni ebben a darabban. A margitszigeti bemutató után Béres Attila odajött hozzám, és elmondta, hogy ez mind szép és jó, amit csináltunk, de itt, Miskolcon sokkal nagyobb a színpad. Én magam is a kisebb terekhez szoktam hozzá, ezt is meg kell szokni. Meg azt, hogy nagy a díszlet, és világít, és sokan vannak, és ezerrel kell tolni az energiát, a hangot, hogy „vegyetek észre, én is itt vagyok!”.

minap.hu: Az operettre azt mondják, felhőtlen szórakozás, de egyben ott van benne egy komoly és megérintő emberi történet is. Te hogy látod ezt?

L. L.: Valóban, ott van benne a felhőtlen jókedv, az élet igenlése, de azt is megmutatja A cirkuszhercegnő, hogy sosem könnyű eljutni a boldogsághoz; több évnyi szenvedés előzheti meg. De választ kaphatunk arra is, hogyan lehet a kőfalak mögül kitörni. A szereplők ilyen falakkal vannak körbe bástyázva, amit vagy át tudnak törni, vagy nem.

minap.hu: A jó értelemben vett kalandvágyat látni rajtad, úgy veszel mindent, hogy az a jó út – Miskolc lesz a jó út számodra? A cirkuszhercegnő után még a Hello, Dolly!-ban, majd A velencei kalmárban is láthatunk Miskolcon – ebben az évadban. Egy év múlva ugyanitt köszönthetünk?

L. L.: Miskolc és a színháza nagyon jó hely, szeretem az itteni társulatot, de az ingázást még például szoknom kell. Hogy találkozunk-e itt egy év múlva? Ez teljes mértékben a szél, Isten, a sors és Béres Attila igazgató kezében van. A sorrend nem is biztos… (nevet). Kiszámíthatatlan, én magam sem akarom még talán tudni, mert nem akarok erre ráfeszülni. Ami éppen van, az a jó, azért vállalok többet, mert élvezem, van hozzá erőm. Mindenesetre ha jövő ilyenkor találkozunk, reményeim szerint derékig érő hajam lesz. Soha nem volt még ilyen hosszú, de mindig is vágytam rá. Ezért is élvezem nagyon Miss Mabelnek a hosszú haját, rám is szóltak, hogy ne simogassam már állandóan.