Egyelőre pihen a Narivo Állattenyésztő és Növénytermelő Kft.szántóföldföldje, ám a mellette lévő területen olaszperje terem. Nincsenek azonban lyukak és túrások a földben, így nem okoznak gondot sem rágcsálók, sem rovarok. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdaság felkészült a furcsa időjárásra.
Zámborszky György ügyvezető elmondta, hogy a pockok 20-30 centire a földfelszín alatt készítik el a fészkeiket, ezeket viszont rendszeresen tönkreteszik. A felszaporodásra nincs nagy esélyük, ha pillangós állókultúránk van, jelesül lucerna. Hogy ha fertőzöttséget tapasztalnak, akkor a biológiai védekezést részesítik előnyben. Ez azt jelenti, hogy ülőfákat helyeznek ki a ragadozó madaraknak, amelyek megfogják a rágcsálókat. Nem szabad hagyni, hogy túlságosan elszaporodjanak.
A másik nagy probléma a csapadékeloszlás. A nyár esős volt, a mostani tél száraz, és ez a megszokottól szinte teljesen eltérő. Általában ugyanis nyáron van szárazság, télen esik az eső vagy a hó.
- A növényeknek télen hideg szakaszra, mélynyugalmi állapotra van szükségük, és ez az időjárás nem kedvez ennek - mondta Berta Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője. A gyümölcsfáknál ezt a mélynyugalmi állapotot követi a kényszernyugalmi állapot, és ha ekkor emelkedik a hőmérséklet, megindul a nedvkeringés.
Ettől a kelleténél korábban kirügyezhetnek a fák. A hosszú távú előrejelzés szerint továbbra is enyhe tél várható, nagy fagyokra nem lehet számítani. Úgy tűnik, inkább a tavaszi fagyoktól kell tartani.