A bíróság egyben elrendelte a házi őrizet tartama alatt a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközt viselését.
A gyanúsított január 16-án – előzetes szóváltást követően – pofon ütötte feleségét halmaji házukban. Néhány óra elteltével ismételten veszekedésbe kezdtek, a sértett a párnája alól elővett késsel kaszáló mozdulatokat tett a gyanúsított felé, aki a kezében levő bottal kiütötte a kést. A gyanúsított ideges lett és a teraszon lévő horganyzott 61 cm hosszú, 30 mm átmérőjű üreges szerkezetű vascsövel kétszer a felesége fejére ütött, melynek hatására a sértett hanyatt esett és legurult a lépcsőn. Ekkor a gyanúsított a közelben lakó lányához ment és értesítették a mentőket.
A járásbíróság a gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított magatartására, arra, hogy töredelmes, bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást tett, az idős korára – hiszen már betöltötte 76. életévét – és egészségi állapotára figyelemmel - mozgásában korlátozott, járóbot segítségével képes csak járni - elegendő kényszerintézkedésnek tartotta a házi őrizet elrendelését.
A határozat nem jogerős, az ügyész fellebbezett az előzetes letartóztatás elrendelése céljából.