2024. március 29. Aguszta
Élmények és nyelvtanulás – többen jelentkezhetnek Erasmusra
Spilman Nóra
|
2015. február 23. 10:15
|
frissítve: 2015. február 24. 11:17
Több mint egy milliárd forint jut idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra. Ezzel a támogatással évente hétezer, az uniós költségvetési ciklus hét éve alatt pedig körülbelül 50 ezer fiatal vehet részt a programban.
Nem

A cél az, hogy a hallgatók nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek. Az Erasmus programot egyébként még a ’80-as években indították, a magyar egyetemek pedig a ’90-es években csatlakoztak.

Felejthetetlen élmények, jó bulik, nyelvtanulás, külföldi barátok – ezt nyújtja az Erasmus. Sávolyi Sára Pilsenben volt cserediák. Azt mondja, mindenképp egy örök emlék. Rengeteg új embert lehet megismerni. „Ez majdnem egy életérzés”, fogalmaz.

A Miskolci Egyetemről évente körülbelül 100 diák és 70 oktató utazik külföldre – és mintegy 70 hallgató érkezik ide más országokból egy év alatt. Főleg spanyolok, törökök és lengyelek tanulnak a Miskolci Egyetemen az Erasmus programnak köszönhetően. Manuel Callejo Garcia nyolc hónapra jött, közgazdaságtant tanul és azt mondja, nagyon jól érzi magát Miskolcon. Több városban is járt már, sok barátra talált, és a legjobb, hogy rengeteg tapasztalatot szerzett mások kultúrájáról.

Az Erasmus+ Ifjúsági Programra idén egy milliárd forint jut. Ez 40 százalékkal több a korábbi hétéves támogatási ciklushoz képest. Ez a Miskolci Egyetemen is érezhető. Bartha Zoltán intézményi Erasmus koordinátor ismerteti, körülbelül 70 millió forintot használhat fel az intézmény, amit kifejezetten a mobilitásra, a hallgatók és oktatók nemzetközi utazásaira fordíthatnak.

A cél az, hogy minél több fiatal szerezhessen nemzetközi tapasztalatokat. A program a fiatalok egyéni mobilitását és az ifjúsági szervezetek közti tapasztalatcserét egyaránt szolgálja. A támogatással évente hétezer, az uniós költségvetési ciklus hét éve alatt pedig körülbelül 50 ezer fiatal vehet majd részt a programban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat