2024. április 19. Emma

Vélemény

Közgyűlést tartottak a magyar egyetemi sport országos koordináló testületénél, a felsőoktatási intézményeket, sportegyesületeket tömörítő Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetségnél. A Miskolci Egyetem és a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) egyaránt aktív tagja az országos sportszövetségnek, amely újabb elismerésekben is megmutatkozott.
Amikor tavaly nyár elején Donald Trump belevetette magát az amerikai elnökségért folytatott harcba, és a népszerűsége rögtön az egekbe szökött, szinte az összes amerikai elemző szalmaláng effektusról beszélt. Mike György jegyzete.
Nehezen hihető, hogy a különféle etnikai meg kisebbségi meg mindenféle „jogvédők” nincsenek pontosan tisztában vele, mekkora társadalmi konfliktusoknak ágyaznak meg szívós, kitartó tevékenységükkel… Illetve azt is tudniuk kell, hogy pontosan azoknak a társadalmi csoportoknak ártanak a legtöbbet, amelyeket állítólag „védeni” szeretnének. Szepesi Sándor jegyzete.
Olyan, mintha ismétlődne a történelem. 2010-ben a magyarok, most a lengyelek kapják az uniós kritikákat. Az évszázados mondást eleveníti fel írásában Mike György.
Lakatos Miklós neve nem ismeretlen. 2003-ban a szabolcsi Demecserben vétette észre magát mint választási „tanácsadó”, majd 2010-ben Nyíregyházán panaszolta be a hatóságnál a szocialista önkormányzatot.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint megosztja a magyarokat Angela Merkel német kancellár személye. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben hozzátették: az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker személye is megosztó, ugyanakkor a Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnökről "alkotott kép pozitív".
A kínai tőzsdék év eleji zavarai, az amerikai kamatláb emelkedése, és a kőolaj világpiaci árának bezuhanása 8 évvel az előző válság után megint előhozta a pénzpiacok összeomlásának rémét. Meg lehet-e jósolni, hogy mi vár ránk 2016-ban? Gazdasági fellendülés, vagy újabb összeomlás? Mike György jegyzete
Van-e szomorúbb annál, mint a születés, a kezdet misztériumáról beszélni a halál küszöbén élőknek? Van-e felemelőbb annál, mint a születés és a kezdet misztériumáról beszélni a halál küszöbén élőknek? Iván Aurél jegyzete
A Kovács Ákos körül gerjesztett műbalhé megint az az eset, amikor mindenki tudja, valójában miről van szó, mégis mindenki másról beszél. Az ismert dakota közmondást idézve: nem elég, hogy döglött lovon lovagolnak, de még fordítva is ülnek a nyeregben. Szepesi Sándor jegyzete.
A hideg futkos a hátunkon, ha arra gondolunk, hogy a most millió szám Európába érkező szunnita iszlám fiatalok egy napon öntudatra ébrednek és a szaudiak támogatásával radikalizálódnak. - Mike György jegyzete.

Oldalak

Videótár

ProgramPont 2019.02.28.
02:47
2019. február 28.
Miskolc Ma 2019.02.28.
15:45
2019. február 28.
DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda 2:3
02:51
2019. február 28.
Farsangi mérleg
02:34
2019. február 28.