Fiatalkorú lányát is be akarta vonni a szexbe a miskolci pár
A megalapozott gyanú szerint az élettársi kapcsolatban élő gyanúsítottak 2016. nyarától többször szerveztek olyan rendezvényeket, melyeken egyikük fiatalkorú lánya és annak hasonló korú barátai is részt vettek.
Ezen alkalmakkor közösen alkoholt fogyasztottak, szeméremsértő cselekményeket végeztek. A terheltek a lánnyal szexuális tartalmú felvételeket készítettek, őt partnerként kívánták bevonni a szexuális életükbe. Az egyik gyanúsított a lánya fiatalkorú barátnőjéhez is közeledett, arra kérte, hogy vele és élettársával létesítsen szexuális kapcsolatot.
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és a gyanúsításban szerepelő bűncselekmény miatt kiszabható, akár 7 évig tartó szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére indokoltnak látta a terheltek előzetes letartóztatásának elrendelését is.
Brutál videó - részeg utas kungfuzik a villamoson a biztonságiakkal
A videóból nem derül ki, hogy kezdődött a verekedés, ám az igen, hogy a láthatóan ittas férfi a túlerőtől sem riadt meg, sőt, még a villamosvezető kérlelése sem hatotta meg, pedig a sofőr szépen kéri, hogy engedje továbbhaladni a villamost, különben ő lemarad a végállomáson a szokásos kávézásról.
A felvételt a 24.hu találta, az eset a Mechwart liget megállónál történt.
Tömegkarambol az M5-ös autópályán
A helyszínre a főváros hivatásos tűzoltók vonultak, akik megkezdték a műszaki mentést. A munkálatok idejére sztráda érintett szakaszát lezárták – közölte a katasztrófavédelem.
Megsérült egy túrázó Dobogókőnél
A tűzoltók Dömös irányából közelítették meg a baleset helyszínét és meg is találták már a bajbajutott túrázót. Most a mentőkre várnak, akik a helyszínen stabilizálják az állapotát, majd leviszik a sérültet a közeli erdészeti útra, ahonnan terepjáróval juttatják el a mentőautóig – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Evakuáltak egy metróállomást Londonban
A rendőrök kordonnal vonták körül a Golders Green állomást, az autó átvizsgálásának idejére az állomást kiürítették.
Elkészült a világ legrémisztőbb üveghídja
A 393 méter hosszú, és a talajtól 300 méterre lévő hidat eredetileg tavaly év végén kellett volna átadni, de csak most sikerült befejezni az építkezést. A híd 800 embert bír el egyszerre. A hidat hivatalosan júliusban fogják átadni – jelentette a South China Morning Post.
Ez nem vicc: sírásóversenyt rendeznek Debrecenben
Hagyományteremtő szándékkal rendezik meg Debrecenben június 2-án és 3-án a Temetők és Sírkertek 2016 – Jelen és Jövő Szakkiállítás és Konferenciát – adta hírül a 24.hu. Mint írják, a szervező a Magyar Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete, a résztvevők megismerkedhetnek a temetőüzemeltetés legújabb technológiáival, eszközeivel és szolgáltatásaival.
A legkülönösebb programnak az országos sírásóverseny ígérkezik, amit a Debreceni Köztemetőben tartanak meg. A versenyen kétfős csapatok vehetnek részt. Nemcsak a gyorsaság számít majd, hanem esztétikai szempontokat, és a munkabiztonsági feltételek megvalósulását is értékelik majd.
A győztes csapat novemberben Magyarországot képviselheti a V4-ek nemzetközi sírásó versenyén.
A szervezők egyébként azt remélik a programtól, hogy megfordíthatják azt a tendenciát, ami a szakképzett sírásók egyre nagyobb hiányát vonja maga után.
Erős földrengés rázta meg Tokiót
A japán meteorológiai intézet szerint a földrengés 5,6-os erősségű volt, epicentrumát Tokiótól mintegy száz kilométerre északkeletre mérték. A vonatokat a rengés után leállították, hogy átvizsgálják őket.
Tízezerrel is nőhet a bölcsődei helyek száma
Novák Katalin a tájékoztatón azt mondta, jelenleg csaknem 50 ezer bölcsődei hely van az országban, és az a cél, hogy 2018-2019-re elérjék a 60 ezret. Arra számítanak, hogy legalább 8 ezer hely jöhet létre pályázatoknak köszönhetően.
Jövő januárban új típusú, “rugalmas” bölcsődei ellátást vezetnek be, ennek lényege, hogy a hagyományos intézményi forma mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is alakulhatnak, és ezekre is lehet pályázati forrást kérni.
A 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban 100 milliárd forintot fordít a kormány újabb bölcsődei és óvodai helyek létesítésére, az intézmények infrastrukturális fejlesztésére és eszközbeszerzésekre – ismertette. A cél az, hogy azoknak a gyerekeknek tudjanak – helyben vagy a közelben – napközbeni elhelyezést biztosítani, akiknek mindkét szülője dolgozni akar.
.
Pukli: "Nagyapám ávós volt, bátyám börtönben van"
Elmondta: egyik nagyapja ávós volt és „kemény dolgokban” volt benne az ötvenes években, majd arról is beszélt, hogy bátyja köztörvényes bűnöző, aki jelenleg is börtönben van kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Pukli azt mondta: azért beszél erről, mert nem akarja, hogy a kormányközeli sajtó hozza nyilvánosságra.