Liptai, Horváth Éva - A sztárok is szavaztak
Noha magas választási részvételi arányokról lehet beszámolni a 2018-as országgyűlési képviselő-választás kapcsán, nemcsak a politikusok, de sztárjaink is úgy érzik, fel kell hívniuk követőiket állampolgári kötelességük teljesítésére. Többen szelfiztek a szavazás előtt vagy épp után az urnáknál, többek közt Horváth Éva, Tóth Vera és Liptai Claudia és mások.
Elhunyt Tahi Tóth László
A színész 2017 január 21-én lett rosszul a József Attila Színházban, előadás közben. A darabot ugyan befejezte, de az előadás után kórházba kellett szállítani. Az Országos Idegtudományi Intézetben februárban agyérműtétet hajtottak végre rajta, amit úgy tűnt, katéterrel végeztek. Még a kórházban lábadozott, amikor márciusban Kossuth-díját felesége, Kárászy Szilvia vette át helyette.
Tavaly októberben lapunknak azt nyilatkozta: teljesült a kívánsága, az élete végre kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Amikor újra színpadra állt a Pesti Színház Audiencia című darabjában, a közönség vastapssal köszöntötte.
Lóval akart felszállni a buszra - nem Lyukóban történt! (Videó)
„Felszállhat a buszra, nem? Nem látja senki. Nézd már, jönni akar, adjon neki jegyet, ha már ilyen szépen kéri!” – magyarázta a buszsofőrnek a pej gazdája, miközben a ló szinte már félig a járművön volt. A jelenetről videó is készült, egy szemtanú rögzítette a telefonjával, és elküldte a Pécsi Stop nevű portálnak.
„Az állatok szállítására vonatkozóan az utazási feltételekben rögzített szabályok az irány- adóak, lovakkal azonban nem lehet igénybe venni a pécsi közösségi közlekedés járműveit” – mondta el a Bors megkeresésére az érintett busztársaság, a Tüke Busz Zrt., ahol hasonló esettel még nem találkoztak. A 2015 óta náluk dolgozó buszvezető egyébként maga is lefotózta az esetet.
Bombariadó a szófiai reptéren
A riasztás 12:50-kor jött, hogy bomba van az 1-es terminál előtt egy gépjárműben. A robbanószerkezet egy belga rendszámú furgonban volt, amit a rendőrök szétvertek, hogy a kis bőröndöt és egy sárga hátizsákot kivegyenek.
Az 1-es terminál felé vezető utat lezárták, a 2-es zavartalanul üzemel.
Néhány napja már volt bombafenyegetés a bolgár fővárosban, akkor a rendőrség többször is lezárta a város központját.
Magyar lány a világ legjobb női basszusgitárosa
Az elismerésig hosszú út vezetett, Muck Évát ugyanis édesapja eleinte óvta a zenei pályától.
– A feleségemmel csak megszerettetni akartuk a zenét a hármas ikreinkkel, és óvni akartuk őket a szakmától. De öt éve rá kellett jönnünk, hogy Évi bizony zenész lesz, annyira imádott gitározni. Büszke vagyok rá, hogy idáig eljutott – magyarázta Muck Ferenc, Mucky, akinek lánya a Queen of Strings, azaz a Húrok királynője elnevezésű versenyen mutatta meg tehetségét.
A megmérettetést először rendezték meg az Egyesült Államokban, ahol a verseny zsűrijében a női basszusgitárosok két bálványa, Nik West és Jennifer Batten bírálta a jelentkezőket.
– Januárban egy videót kellett beküldeni, amin egy gyors groove dallamot játszottam, az ujjpengetést és a slappelést is bemutatva. Niknek pont ez tetszett meg bennem, hogy megmutattam minden tudásom, és emellett egységes volt a produkcióm – magyarázta a 21 éves Éva.
Élvezi a győzelemmel járó lehetőségeket, de tudni kell, állt ő már nagy nevekkel egy színpadon.
– Török Ádámmal, a Mini frontemberével, Hirleman Bercivel, aki többek között a Bikini, az Edda és a Beatrice dobosa volt, Mohai Tamás gitárossal, Németh Karcsival, Köves „Pinyó” Miklóssal, szóval nem panaszkodhatom, mert édesapám legkiválóbb muzsikustársaival zenélhettem már, és még meg is dicsértek – mosolyog büszkén és nem felejti el megemlíteni, kitől tanult. – Szappanos György tanított, aki a hangszer egyik legnagyobb magyar virtuóza.
Ha már ennyi muzsikus van a családban, adódik a kérdés: együtt is színpadra állnak?
– Két ikertesómmal a tizennyolcadik szülinapunkon léptünk együtt színpadra, de az egész család is muzsikált már együtt tavaly a Paksi Gastroblues Fesztiválon. Anyukám énekelt, apukám szaxizott, Feri gitározott, Iván dobolt és persze én basszusoztam. Kicsit sajnálom, hogy ritkán áll össze a családi banda, de majd apuval megint összehozunk egy nagy Muck-bulit.
95 milliót kell fizetnie a feleségét megölő magyar zenésznek
2010-ben hosszú hónapokig kiemelten foglalkozott a magyar és a spanyol sajtó is a tenerifei gyilkosság ügyével.
A sziget egyik elegáns szállodájában zenészként dolgozó basszusgitáros, L. Péter agyonverte karateoktató feleségét, a 37 éves B. Emesét. A fekete öves taekwondomester asszonynak esélye sem volt a védekezésre: a férfi egy tompa tárggyal hatalmas ütést mért bal térdére, amely eltört, utána a férfi bestiális kegyetlenséggel végzett a védekezésre képtelen nővel.
Emese után két gyermek maradt félárván – a lány az asszony előző kapcsolatából született, a fiú közös gyermek –, ők a gyilkosság idején Magyarországon, a nagymamájuknál tartózkodtak. A gyilkosság után a férfi lemeztelenítette a holttestet, a kezeket összekötözte, majd kocsija csomagtartójába tette, és egy kietlen helyen kövek alá rejtette.
A bíróság most már jogerős ítéletet hozott a nagy port kavart ügyben. L. Pétert tizenkilenc évnyi börtönre ítélte, a férfi Spanyolországban üli le büntetését. Emellett háromszázezer eurós kártérítésre kötelezte, a pénz az áldozat gyermekeit illeti.
Az ítélet kitér arra is, hogy szabadulása után tíz évig L. Pétert a gyermekektől ötszáz méteres távolságtartásra kötelezze, valamint arra, hogy hat évig semmilyen módon nem tarthatja velük a kapcsolatot.
A Bors információi szerint a börtönben ülő férfi gondoskodott róla, hogy ne legyen rajta behajtható a kilencvenötmillió forintnyi kártérítés. Úgy tudjuk, hogy ismerősein vagy hozzátartozóin keresztül eladta Magyarországon lévő ingatlanát, ezzel elvonva a gyerekek felé fennálló tartozásának fedezetét.
Értesüléseinket az áldozat családját képviselő jogász, Helmeczy László is megerősítette.
– Ha ilyen ítélet után a vádlott szándékosan elvonja a tartozása fedezetét, az álláspontom szerint büntetőjogi felelősséget vet fel. Feljelentést tettem annak tisztázása érdekében, hogy kik és miként működtek közre abban, hogy az elítélt tulajdonát képező budapesti ingatlan eladásra kerüljön – tette hozzá Helmeczy László.
Erőszakért ült a gólyatábor réme
Hasonló ügyek miatt már kétszer is büntették a 38 éves fotóst, aki a rendezvény szervezői között volt feltüntetve, írja a Blikk.
Egyik ismerőse szexragadozónak nevezte K. Sándor Szilárdot. Minden, a támadás minden körülménye ezt támasztja alá, hiszen az Erzsébet-tábor elhagyatott, növényekkel benőtt részén csapott le áldozatára. A lány hiába tiltakozott, a férfi megverte, majd meggyalázta.
A fotós ügyelt rá, hogy múltbéli titkai soha ne derüljenek ki. – 2009-ben szabadult. Öt évet ült a börtönben. Két bűncselekményéért összesen hat év nyolc hónapot kapott, de példásan viselkedett, így minden kedvezményt megkapott, és feltételesen szabadult az öt év letöltése után – mondta az ismerős az lapnak.
K. Sándor Szilárd saját weboldalt is üzemeltetett, ahol főleg lányoknak nyújtott szolgáltatásokat, például ingyenes portfóliókészítést. Három másik kollégájával pedig egy modelleket felfedező vállalkozása is működött.