Stadionrekonstrukciós program - felújítják a Papp József sporttelepet
Tereprendezéssel, földmunkákkal kezdődött a Szentpéteri kapui lakótelepen az egykori Honvéd Papp József SE sporttelep felújítása. Az 1980-as években létesült pályán tanulta a labdarúgás fortélyait pl. a később a válogatott kapuját is védő Koszta János. 2002-től a Sportiskola költözött a területre, majd évekig nem használták a labdarúgó- és a teniszpályákat. Az öltözőkbe és irodaépületekbe hajléktalanok költöztek. A szomszédos lakótelepen élők nagy örömére, megújul a terület.
Molitorisz Zoltán, a Civilek a pályán mozgalom egyik tagja, aki sokadmagával rendszeresen használja a futópályát, támogatja az felújítást.
- Tetszik az, amit Miskolc csinál, hogy rendbe rakja ezeket a pályákat, mert van már rá példa, hogy futópályát raktak rendbe. Szeretnénk, hogy ha ez a pálya is rendben lenne, mert tényleg elmondhatjuk, hogy nagyon kell. Egyrészt stressz ellen, másrészt pedig szabadidős elfoglaltságnak - mondta Molitorisz Zoltán.
A területet érintő beruházásokat, fejlesztéseket, a terület vagyonkezelője, a Sportcentrum kft koordinálja.
- A feladatunk az, hogy kialakítsuk a pályát edzések megtartására alkalmas labdarúgó pályává. Látható a háttérben, hogy a földmunkáktól kezdve több tereprendezési feladat, a növények, a fő nyírása, a fák megtisztítása, a rendezéshez tartozik, amiben szeretném megköszönni a Városgazda kft. közreműködését. Hiszen első lépésben ők kezdték el am munkálatokat - fogalmazott Illyés Miklós, a Miskolci Sportcentrum Kft ügyvezetője.
A miskolci stadionrekonstrukciós program egyik első lépése a régi Honvéd Papp József SE pálya felújítása. Ez a sporttelep ad majd otthont az MVSC utánpótlásába futballozó fiatalok edzéseinek is. Illyés Miklós elmondta még, hogy a tereprendezés mellett elkezdődött az öltözők, épületek rendbetétele is. A cél, hogy mind az utánpótlás, mind a szabadidős sportolók tiszta és biztonságos környezetben mozoghassanak.
Szurkolói kártya-ügy - a diósgyőri ultrák többsége nem tér vissza a lelátóra
Élénk visszhangot váltott ki Csányi Sándor MLSZ elnök keddi bejelentése, a szurkolói kártya jövőbeni használatának megváltoztatásáról. A döntés értelmében az MLSZ a klubok hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy a 2015 – 16-os szezonban, alkalmazzák – e mérkőzéseiken a sok vitát kiváltó és a szervezett szurkolói csoportokat a stadionoktól távol tartó kártyát vagy sem.
A DVTK klubvezetése azonnal reagált és bejelentették, hogy a diósgyőri stadionban nem lesz kötelező a szurkolói kártya használata. Az általunk megkérdezett szurkolói csoportok szerint, ennek a döntésnek már a nézőszám emelkedésében mérhető hatása is lesz, ugyanis azok a csoportok visszatérhetnek a lelátóra, akik a szurkolói kártya eltörléséhez kötötték távolmaradásukat a mérkőzésektől.
Információink szerint az NB I-es klubok, köztük a diósgyőriek is és a nagyobb létszámú, jelenleg alacsonyabb osztályban lévő csapatok szurkolói csoportjai tovább tiltakoznak majd.
Ugyanis a kártyahasználat már nem lesz kötelező, de a jegyvásárláshoz a regisztráció igen, annak eltörlése pedig nem MLSZ hatáskör, ehhez már törvénymódosítás szükséges.
Az ezzel kapcsolatos országos, a szurkolói iroda által koordinált megbeszélések tovább folytatódnak. A 2015 – 16-os szezon, DVTK – Vasas találkozóval, július 18-án kezdődik.
Az MVLC legyőz mindenkit – „ez a realitás”
Hazai győzelemmel kezdte az első osztályba jutásról döntő rájátszást a Miskolci Vízilabda Club, az előttünk álló hétvégén pedig a budapesti Ybl Vízilabda Club vendégeként egy újabb nagyon fontos találkozó vár a miskolciakra. Az eddig zsinórban 19 mérkőzését megnyerő MVLC természetesen a huszadik sikerére készül, ennek érdekében pedig a szerb világbajnok kapust és román válogatottak sokaságát felvonultató Nagyvárad otthonában egy hárommérkőzéses, mini edzőtáborban vettek részt. Szilágyi Péter vezetőedző lényegre törően értékelt: „a nagyváradi teljesítmény megnyugtatott, hogy jó úton járunk”.
– A bajnoki döntőre készülő nagyváradi csapat keresett meg minket – fűzte tovább a szakvezető gondolatát Bachner András szakmai igazgató –, de nem csak nagyarányú győzelmünk miatt mondom, hogy hasznos volt ez a pár nap. Eddig 19 győzelemnél tart zsinórban a csapat, és ennek ellenére sem látszik senkin a jóllakottság, nagy elánnal pólózik mindenki.
A hibátlanul teljesített alapszakasz, valamint a Komjádi kupa döntőjében mutatott teljesítményre átvitt értelemben is sokan felfigyeltek, és – a bajnokságban egyedülálló módon – doppingellenőrzésen esett át a csapat.
– Valamilyen szinten ez egy szakmai irigység is azok részéről, akik felhívták az illetékesek figyelmét, hogy jó volna Miskolcra odafigyelni, mert az „megmagyarázhatatlan”, hogy Miskolc legyőzzön mindenkit. Pedig ez a realitás – összegezte a csapatvezetés álláspontját a szakmai igazgató.
Összességében egyöntetű vélemény a miskolci pólósoknál, hogy megérett az első osztályra a miskolci klub, de ezt már szombaton újra bizonyítaniuk kell az Ybl otthonában, a szabályok adta legkisebb pályán.
– Ennek pedig az az oka, hogy ne érvényesüljön a jó kondíciónk, úszástudásunk – tette le a garast újra csapata mellett Bachner András. – Egy brusztos ellenfél otthonában, harcos, kemény mérkőzésre számítok, ahol fizikai szempontból is fel kell vennünk a kesztyűt.
Nem vár tehát könnyű találkozó a rájátszás második fordulójában, idegenben a csapatra. Az Ybl Water Club – PANNERGY MVLC találkozó szombaton 19 órakor kezdődik.
A sok sérült ellenére győzni szeretnének
A játékosok részéről Bognár István és Antal Botond, valamint a hátralévő fordulókban a DVTK-t irányító Vitelki Zoltán vett részt az NB I, huszonhetedik játéknapjának, Dunaújváros – Diósgyőr párosítását felvezető tájékoztatón. A minimális célt elértük a legutóbbi mérkőzésen, ám ezt a teljesítményt most folytatni kell – utalt az első tavaszi győzelem hatására Vitelki Zolktán.
– Nagyon bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel egy fajta gát átszakadt és túl tudunk a saját árnyékunkon lépni, türelmes és érett játékot fogunk tudni nyújtani a Dunaújvárosban – mondta Vitelki Zoltán vezetőedző.
A Diósgyőr szombati ellenfele várhatóan igyekszik majd magához ragadni a kezdeményezést, támadólag lépnek fel szombaton délután.
– Azok az ellenfelek, akik a bennmaradásért küzdenek, azok mindig a legnehezebbek, mert élet-halál harcot vívnak pár fordulóval a vége előtt. Tudjuk, hogy egy jó csapat ellen játszunk, de jó munkát végeztünk ezen a héten, és az elmúlt héten is, úgy hogy elindultunk egy úton – vélekedett Antal Botond.
A tájékoztatón elhangzott, hogy nehéz ellenféllel szemben, nehéz mérkőzés vár a DVTK-ra, de a győzelem a cél.
– Biztos vagyok benne, hogy ha jól játszik a csapat, akkor el fogjuk hozni a három pontot. E felől kétségem sincs. Voltak bíztató jelek a játékban a múlt héten, így ha ezt tudjuk fokozni, akkor ezen a mérkőzésen a mi akaratunk fog érvényesülni – mondta Bognár István.
Továbbra is sok a sérült a keretben. Koman edzett ugyan a héten, de sérült, csak úgy mint Husic, Kovács és Rados. Alves elkezdte az edzéseket, de még nem szerepelhet, Egerszegi 5 sárgalapja miatt nem léphet pályára. A Dunaújváros – DVTK bajnoki, szombaton 14 órakor kezdődik.
Előrelépésről és a szurkolók támogatásáról is szó esett a szezonzárón
Hat mérkőzésből négyet megnyert az elsőosztályú női röplabda-bajnokság alsóházi rájátszásában az MVSC. A csapat így a 10. helyen zárt, és megőrizte élvonalbeli tagságát. Most könnyített munkával, heti három edzéssel, a „levezető” időszakot töltik a nyári szünet megkezdése előtt. A csapattól hét év után távozó Toma Sándor helyett, tulajdonképpen két mérkőzés között érkezett a régi-új edző, Kerekes Attila. A kockázatos lépés bejött, a váltás meghozta azt a bizonyos pozitív impulzust a csapat számára.
– Valóban, egy nagyon jó statisztikát hoztunk – értékelte a rájátszásbeli eredményeket Kerekes Attila. – A hat mérkőzésből négyet nyertünk, 13 pontot szereztünk, ami, úgy gondolom, teljesen megérdemelt és reális.
A közös munka során – természetesen figyelve az eddig kialakult játékkapcsolatokra, teljesítményekre – a szakvezető megtalálta azt a hét játékost, akik a legtöbbet tudták hozzátenni a csapat játékához, a legfontosabb periódusban, a rájátszás során.
– Kellett valami új impulzus a csapat életébe – erősítette meg Szabó Barbara, az MVSC játékosa – Ahogy az eredmények is mutatják, sikerült felrázni a csapatot. Most még próbálgatjuk, hogyan fog működni Kerekes Attilával a közös munka.
A szezonzáró beszélgetés végén a szakvezető az MTK – MVSC mérkőzés kapcsán egy, a miskolci röplabda életében különleges eseményről is szólt: egy közel 20 fős miskolci szurkolótábor kísérte el a csapatot a fővárosba, és biztatta a miskolci lányokat, tartást adva ezzel a csapatnak.
– Erre a biztatásra nagy szüksége volt a lányoknak. Ezt ezúton is szeretném szurkolóinknak megköszönni – emelte ki Kerekes Attila.
A csapat edzője még nem folytatott megbeszéléseket jövőjével kapcsolatban, de véleménye szerint a legfontosabb az lenne, hogy a keretet együtt tartsák és lehetőség szerint olyan játékosokkal kellene megerősíteni az MVSC-t, akik segítségével előreléphetne a következő szezonban a miskolci együttes.
Ma este nyerni kell, hogy csak az ötödik meccsen dőljön el a bajnoki cím sorsa
A döntő harmadik, Sopronban játszott erőpróbájára visszautalva kezdte gondolatait a keddi tájékoztatón a DVTK vezetőedzője. Maikel López szerint a döntő eddigi találkozói közül a vasárnapi volt a legkeményebb összecsapás, mely során a hazai labdaszerzésekre nem mindig reagált jól csapata, előnybe került a soproni gárda, ennek segítségével pedig ritmust tudtak váltani, és könnyű kosarakat dobtak. Ennek szerdán nem szabad megtörténnie.
Összesítésben 2-1-re vezet a kilencszeres magyar bajnok, így diósgyőri szempontból a szezon talán legfontosabb erőpróbája következik szerdán délután 6 órától, hiszen csak a győzelem teremtheti meg a folytatás lehetőségét. Vendégsiker esetén eldőlt a párharc.
Czank Tímea, az Aluinvent-DVTK csapatkapitánya kiemelte, rá kell erőltetniük az akaratukat a Sopronra. Véleménye szerint is „tényleg a közönség a hatodik csapattag”, s reményét fejezte ki, hogy legalább annyian buzdítják majd őket holnap, mint a legutóbbi hazai mérkőzésükön.
„Velük sikerülhet legyőzni itthon a Sopront!” – hangsúlyozta.
Egyre közelebb kerül a gyógyuláshoz, a pályára lépéshez a csapat fiatal irányítója is, de esetében még nem született meg a végeleges döntés, hogy szerepelhet-e vagy sem. Horváth Bernadett elmondta, már együtt edzhet a csapattársaival, és nagyon reméli, hogy néhány percre pályára is tud majd lépni szerdán.
Szabó István technikai vezetőtől megtudtuk, hogy szerdán délután 3-kor és fél ötkor nyitnak a pénztárak. A klubvezetés ezúton kéri a szurkolókat, hogy amennyiben lehetséges, piros vagy fehér felsőrészben érkezzenek a népkerti csarnokba, ahol a találkozó előtt és a szünetben koncert szórakoztatja majd a várhatóan nagyszámú közönséget.
Este a Zalaegerszeg ellen játszik az Aluinvent-DVTK
A Magyar Kupa döntőben a Sopron mögött a második helyet szerezte meg a DVTK kosárlabda csapata. A kupafinálé után két nappal már hazai környezetben értékelte Maikel Lopez vezetőedző a történteket. A diósgyőrieket irányító szakember szerint három komoly csapat ellen, három kőkemény csatát játszottak, de ami igazán fontos sikeresen. Így zárhatták ezüstéremmel a MK nyolcad döntőjét.
A legjobbkor a legfontosabb kupamérkőzésen nyújtotta talán legjobb teljesítményét DVTK mezben a magyar válogatott kitűnősége.
– A csapatnál nagyon jó a hangulat, a társak, az edző és a stáb is pozitív. Lehet, hogy ezért megy most ennyire jól. Nekem fontos a jó közeg, ahol játszhatok. Itt most minden adott – mondta Rasheed Rita.
Sokáig nem foglalkozhattak a kupadöntővel a lányok, ugyanis kedden a ZTE ellen már kezdődik a bajnoki rájátszás.
– A Zalaegerszeg egy elég kellemetlen és agresszív csapat, de ha fejben mindenki ott lesz, akkor a hazai meccsünket meg tudjuk nyerni. Ehhez oda kell figyelni, mert most nem leszünk olyan kipihentek, mint legutóbb. Azt gondolom nem szabad, hogy a vendégek meglepetést okozzanak – tekintett előre Czank Tímea.
Női kosárlabda NB I. A-csoport rájátszás, negyeddöntő
2015. március 17. kedd (Miskolc)
18:30 Aluinvent-DVTK - ZTE NKK
2015. március 20. péntek (Zalaegerszeg)
17:00 ZTE NKK - Aluinvent-DVTK
2015. március 23. hétfő 18.30 (Miskolc)
18:30 Aluinvent-DVTK - ZTE NKK (ha szükséges)
„A vízben versenyezve, a vízért” – nemzetközi úszóverseny a Kemény Dénesben
Már tavaly is hatalmas mezőny vett részt a Víz világnapi nemzetközi úszóversenyen és küzdött meg a helyezésekért. A legkisebbektől a legnagyobbakig, hét korosztály méri össze tudását majd most is a Kemény Dénes Uszodában.
Hölcz Péter versenyigazgató elmondta, a külföldi csapatok közül meghívást kapott Nagyvárad, Kassa, Pozsony, Poprád és Ungvár.
A szakemberek szerint az úszóverseny remek lehetőséget nyújt arra is, hogy a közelgő korosztályos bajnokságokra legyen a gyerekeknek szintidejük, méghozzá úgy, hogy költségtakarékos módon, hazai körülmények között szerezhetik meg azt. A versenyhez a többi vizes sportág, pl. a vízilabdázók is segítő kezet nyújtottak.
Szabó László, a Miskolc Sportcentrum kft. létesítményvezetője elmondta, a hétvégi mérkőzéseket átették, a pályaválasztói jogot is megcserélték. A lakosok számára a verseny két napján az uszoda zárva tart.
A versenyt többek között Miskolc önkormányzata is támogatta, hiszen a világnapi viadal mottója túlmutat egy átlagos sporteseményen: a vízben versenyezve, a vízért.
(külső képünk illusztráció!)
„Csak az első mérkőzésre koncentrálunk”
A játékosok közül a csapatkapitány Czank Tímea és Rachel Allison vett részt a beharangozó sajtótájékoztatón, Maikel López vezetőedző társaságában. A háromnapos nyolcas döntőt csütörtökön 18 órakor kezdi meg a DVTK a kupa címvédője, a PEAC Pécs ellen.
Maikel López szerint felkészülésüket a Magyar Kupa legelső mérkőzésére hegyezték ki, hiszen csak győzelem esetén folytatódhat a kupakaland. A szakember szerint a PEAC remélhető legyőzését követően olyan ellenféllel mérkőznek majd, akik ellen nemrégiben győztes bajnokit játszottak, így megvan a recept a sikerhez.
"Csak az első mérkőzésre koncentrálunk, ez lesz mindennek a kulcsa" – kezdte gondolatait Rachel Allison a kupa nyolcas döntőjének első párharcáról.
A DVTK amerikai légiósa hozzátette még, hogy egész héten a MK-ra készültek, Kassán edzőmeccset is játszottak, ahol már a kupataktikákat is gyakorolhatták.
Győzelme esetén pénteken a házigazda Győr és a Zalaegerszeg mérkőzés győztesével mérkőznek majd a piros-fehérek, szombaton pedig a kupafinálét rendezik.
"Nem egyszerű három meccset három nap alatt lejátszani, úgy, hogy folyamatosan 100 százalékot kellene nyújtanod. Vagy sikerül, vagy nem annyira, de azt gondolom, hogy ha egy jó átlagot hoz egy játékos három meccs alatt, az jó. De azt kell mondanom, hogy tényleg csak a PEAC elleni mérkőzésre koncentrálunk" - nyilatkozta Czank Tímea az Aluinvent-DVTK csapatkapitánya.
A keret minden játékosa bevethető a MK nyolcad döntőjében, amit csütörtökön 18 órakor kezd meg a DVTK.
A Női Magyar Kupa programja (dvtk.eu):
Negyeddöntő:
Március 12. csütörtök (Audi Aréna Komplexum II.)
13:00 Ceglédi EKK - PINKK Pécsi 424
15:30 Uniqa-Euroleasing Sopron - Atomerőmű KSC Szekszárd
18:00 PEAC Pécs - Aluinvent DVTK (tv: Duna World)
20:30 CMB Cargo Uni Győr - ZTE NKK
Elődöntő:
Március 13. péntek (Audi Aréna Komplexum II.)
15:30 CEKK/PINKK - Sopron/Szekszárd (tv: Duna World)
18:00 PEAC/DVTK - Győr/ZTE (tv: Duna World)
Bronzmérkőzés:
Március 14. szombat (Audi Aréna Komplexum I.)
15:30 A két elődöntő vesztese (tv: Duna World)
Döntő:
Március 14. szombat (Audi Aréna Komplexum I.)
18:00 A két elődöntő győztese (tv: Duna World)
Gimnáziumok csaptak össze a hétvégén megrendezett amatőr diákolimpiai fiú kézilabda megyei döntőjén.
Ezek után a szürke felsőben látható miskolci Kós Szakközépiskola és a sárospataki Árpád Vezér gimnázium csapatai mérkőztek, itt a kék-fehérek 2 gólos győzelmet értek el. A bronz derbin végül a Kós Szakközépiskola csapat győzött.
A döntőben a Herman és az Árpád Vezér gimnáziumok csapatai feszültek egymásnak és végül miskolci siker született és a Herman gimnázium csapata lett a legjobb az amatőr kézilabda diákolimpia megyei döntőjében.