2024. május 10. Ármin, Pálma

Egy felnőtt és egy gyermek is mélybe zuhant a Dunántúlon

Lead: 
Mindösszesen hét perc eltéréssel adta hírül a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága honlapján, hogy egy gyermek zuhant le egy sziklafalról a Bakonyban és egy ember zuhant mélybe a soproni Gloriette kilátóból.
Törzs: 

A bakonyi baleset a Gaja-patak medrében, a Római-fürdő nevű vízesés közelében történt.

A gyermek 16 méteres magasságból zuhant alá és sérült meg Bakonynána közelében. Mentéséhez a zirci önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik kimentették és kivitték a járművel is megközelíthető murvás útra, hogy átadják a mentőknek.

A soproni balesetnél pedig a mentők a tűzoltókkal közösen hozták fel a mintegy 15 méteres szakadékból a sérültet. Őt is kórházba szállították.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Egy felnőtt és egy gyermek is mélybe zuhant a Dunántúlon
Címlap lead: 
Mindösszesen hét perc eltéréssel adta hírül a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága honlapján, hogy egy gyermek zuhant le egy sziklafalról a Bakonyban és egy ember zuhant mélybe a soproni Gloriette kilátóból.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Motorossal ütközött, majd buszmegállóba csapódott egy autó Zala megyében

Lead: 
A baleset Zalaszentlászló és Zalaudvarnok között, a sényei elágazásnál történt.
Törzs: 

Motorossal ütközött, majd egy buszmegállóba csapódott egy személyautó Zalaszentlászló és Zalaudvarnok között, a sényei elágazásnál. A motorost súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba, a személyautó utasai nem sérültek meg a balesetben. A fémszerkezetű buszmállóba ékelődött autó műszaki mentéséhez a zalaszentgróti önkormányzati tűzoltókat riasztották. A tűzoltók a jármű eltávolítása után visszabontják majd a buszmegálló veszélyessé vált szerkezeti elemeit.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Motorossal ütközött, majd buszmegállóba csapódott egy autó Zala megyében
Címlap lead: 
A baleset Zalaszentlászló és Zalaudvarnok között, a sényei elágazásnál történt.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nem okozott komolyabb problémákat a havazás

Lead: 
Az elmúlt huszonnégy órában hullott hó miatt nem került sor komolyabb beavatkozásra a megyei katasztrófavédelem részéről.
Törzs: 
Nem

A téli időjárással összefüggésben öt műszaki mentést hajtottak végre a hivatásos egységek, amelyek során jellemzően árokba csúszott járműveket mentettek ki. A tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók Tiszaújváros külterületén egy személygépjárművet áramtalanítottak, kerekeire állítottak, majd kivontattak az árokból. A mezőkövesdi egységek az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 127-es kilométer szelvénynél egy keresztbe fordult járművet távolítottak el, amely két sávon forgalmi akadályt képezett. A cigándi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói egy árokban elakadt személyautó kivontatásában nyújtottak segítséget Pácin külterületén. A balesetek során nem sérült meg senki.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Nem okozott komolyabb problémákat a havazás
Címlap lead: 
Az elmúlt huszonnégy órában hullott hó miatt nem került sor komolyabb beavatkozásra a megyei katasztrófavédelem részéről.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kerítésnek csapódott egy gépkocsi Miskolcon

Lead: 
Személyi sérüléses baleset történt szerda délelőtt a Mohostó és a Miskolci út kereszteződésében. Az útszakaszt a helyszínelés idejére teljesen lezárták.
Törzs: 

Összeütközött két gépkocsi Szirma városrész Miskolci utcáján a Mohostói utca csatlakozásánál. Az egyik autó kerítésnek csapódott, ami egy gázcsonkra zuhant és megdöntötte azt. A miskolci hivatásos tűzoltók rövid időn belül a helyszínre értek, a kocsikat áramtalanították, a gázt elzárták, és értesítették a gázszolgáltatót. Az elsődleges információ szerint gázszivárgást nem tapasztaltak. A balesetben egy ember megsérült, őt a mentők elszállították.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kerítésnek csapódott egy gépkocsi Miskolcon
Címlap lead: 
Személyi sérüléses baleset történt szerda délelőtt a Mohostó és a Miskolci út kereszteződésében. Az útszakaszt a helyszínelés idejére teljesen lezárták.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Huszonöt négyzetméteres műhely lángolt Eger külvárosában

Lead: 
A tüzet nagy erőkkel, három vízsugárral oltották el a város hivatásos tűzoltói.
Törzs: 

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül huszonöt négyzetméter alapterületű műhely vasárnap kora délelőtt Eger külvárosában. A tűzhöz nagy erőkkel érkeztek ki a város hivatásos tűzoltói, akik közös erővel, több oldalról támadva, három vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Elsődleges információink szerint senki nem sérült meg.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Huszonöt négyzetméteres műhely lángolt Eger külvárosában
Címlap lead: 
A tüzet nagy erőkkel, három vízsugárral oltották el a város hivatásos tűzoltói.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kigyulladt egy hétvégi ház a Pingyomon

Lead: 
A Kernye dűlőn lévő egyik épület tetőszerkezete lángolt öt négyzetméternyi területen, a tüzet a miskolci hivatásos tűzoltók oltották el.
Törzs: 

    A házban ketten laktak, nem tudnak visszatérni otthonukba, ezért lakosságvédelmi intézkedésre lesz szükség a helyszínen – írja a katasztrofavedelem.hu.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelem Főigazgatóságának szóvivője közölte: azt még nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet. Majd hozzátette: a két személyt vagy rokonoknál vagy pedig az önkormányzat közreműködésével helyezik el ideiglenes szálláson.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kigyulladt egy hétvégi ház a Pingyomon
Címlap lead: 
A Kernye dűlőn lévő egyik épület tetőszerkezete lángolt öt négyzetméternyi területen, a tüzet a miskolci hivatásos tűzoltók oltották el.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A tragédia nem válogat az időpontokban, így karácsonykor is megtörténik

Lead: 
Egy villamos gázolt el egy embert Budapesten. Tűzoltóknak kellett leemelni a holttestről a monstrumot.
Törzs: 

Elgázolt egy embert a villamos Budapest X. kerületében, a Maglódi úton, a Kocka utcánál. A helyszínre a X. és a XIX. kerületi hivatásos tűzoltókat, valamint a doktorszolgálatot riasztották, de a helyszínre érkezett a BKK műszaki mentőjárműve is. A tűzoltók megemelték a villamost, majd kiemelték az elgázolt utas holttestét a jármű alól.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A tragédia nem válogat az időpontokban, így karácsonykor is megtörténik
Címlap lead: 
Egy villamos gázolt el egy embert Budapesten. Tűzoltóknak kellett leemelni a holttestről a monstrumot.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megtévesztő szolgáltatók ijesztgetnek a hatósággal

Lead: 
Az országban egyre több helyen fordul elő, hogy egyes, tűzvédelmi szolgáltatásokkal és eszközökkel foglalkozó vállalkozások képviselői – a katasztrófavédelem esetleges későbbi szankcióival fenyegetőzve – a piaci árnál magasabb összegért próbálják meg értékesíteni szolgáltatásaikat vagy termékeiket. Határozott és erőszakos fellépésükkel eddig már sok esetben sikerrel verték át a megijesztett, jóhiszemű ügyfeleket.
Törzs: 

Az elmúlt időszakban Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok megye és a főváros területéről is érkeztek lakossági bejelentések a katasztrófavédelem szankcionálására vagy ellenőrzésére hivatkozva agresszív értékesítési tevékenységet folytató vállalkozások képviselőiről. Jellemzően előzetes tűzvédelmi ellenőrzést kínálnak pénzért, az elhelyezett tűzoltó készülékek cseréjét ajánlják fel vagy szén-monoxid-érzékelőket árulnak a piaci árnál drágábban.

A szóban forgó vállalkozások sok esetben megtévesztő, a hatóságokéval könnyen összeköthető feliratokat és jelképeket szerepeltetnek gépjárműveiken, fellépésük határozott, és mindig a katasztrófavédelem, a tűzvédelmi hatóság bírságolására hivatkozva próbálnak nyomást gyakorolni a vásárlás érdekében. Bárhol előfordulhatnak, autószerelő-műhelyben, fodrászatban, kozmetikai szalonban, bútorüzletben és strandon egyaránt megpróbálkoznak ilyen jellegű értékesítéssel.

A katasztrófavédelem azt javasolja, mielőtt elköteleznék magukat, minden esetben nézzenek utána ezeknek a tűzvédelemi szolgáltatásokkal és eszközökkel foglalkozó vállalkozásoknak, és ne vásároljanak, amíg nem kérték ki más szakértő véleményét. Számos cég közzéteszi adatait, termék- és szolgáltatáslistáját, valamint díjszabását saját honlapján, tájékozódjanak, mielőtt vásárolnak vagy szolgáltatást vennének igénybe. A jogszabályi kötelezettségekkel és előírásokkal kapcsolatos információk elérhetőek a főigazgatóság és a megyei igazgatóságok honlapján vagy kereshetik a katasztrófavédelem ügyfélszolgálatait. Gyanús szolgáltatók esetén pedig keressék a hatóságokat!

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Megtévesztő szolgáltatók ijesztgetnek a hatósággal
Címlap lead: 
Az országban egyre több helyen fordul elő, hogy egyes, tűzvédelmi szolgáltatásokkal és eszközökkel foglalkozó vállalkozások képviselői a piaci árnál magasabb összegért próbálják meg értékesíteni szolgáltatásaikat vagy termékeiket.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Beszorult sérültet mentettek a tűzoltók Heves közelében

Lead: 
A Boconádra vezető úton ütközött fának egy autó.
Törzs: 

Fának ütközött egy személyautó Boconád és Heves között. A súlyos sérüléseket szenvedett járművezető eszméletlen állapotban volt, a műszaki mentéshez riasztott hevesi hivatásos tűzoltók vágták ki a roncsból. A tűzoltók először levágják az autó tetejét a kiszabadításhoz, felszerelik a „légzsákvédőt”, ami a műszaki mentés során esetlegesen kinyíló légzsákoktól védi a beavatkozó tűzoltókat és a járműben rekedt embert.

A mentés idejére a fél útpályát lezárták.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Beszorult sérültet mentettek a tűzoltók Heves közelében
Címlap lead: 
A Boconádra vezető úton ütközött fának egy autó.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Fennakadás van az autópályán Miskolc felé

Lead: 
Autókat szállító kisteherautó ütközött az M3-ason vasárnap reggel.
Törzs: 

Szalagkorlátnak ütközött egy trélert vontató kisteherautó az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán. A két vontatott személyautó a leállósávban áll, a kisteherautó azonban zavarja az autópálya forgalmát. A műszaki mentést a gyöngyösi hivatásos tűzoltók végzik, áramtalanították a kisteherautót. A balesetben senki sem sérült meg.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Fennakadás van az autópályán Miskolc felé
Címlap lead: 
Autókat szállító kisteherautó ütközött az M3-ason vasárnap reggel.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak