Három körözött egy nap alatt
Az Észak-magyarországi régió közrendjének, közbiztonságának megerősítésére vezényelt Készenléti Rendőrség bevetési egységeinek munkatársai 2014. november 26-án a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén láttak el szolgálati feladatokat.
A rendőrök szolgálatellátásuk során 14 óra 30 perckor Miskolcon, a Zsolcai kapuban igazoltatták N. Richárd 20 éves helyi lakost, akiről megállapították, hogy a Miskolci Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt körözi. A készenléti rendőrök ezt követően 18 óra 45 perckor Kistokajban intézkedés alá vonták R. Viktor 60 éves helyi lakost, akit a Szerencsi Járásbíróság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt körözött.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztályának járőrei 2014. november 26-án 9 óra 40 perckor Miskolcon, a Baross Gábor utcán ellenőrizték R. Árpád helyi lakost, akit a Miskolci Törvényszék BV. Csoportja garázdaság vétség elkövetése miatt keresett.
Az elfogott férfiakat az egyenruhások a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol bűnügyi őrizetbe vették őket.
Őrizetben a támadók
Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak Kazincbarcikán, a Veres-Lapos dűlőben 2014. november 23-án 16 órakor lakóhelyéül szolgáló hétvégi házában rátámadtak egy idős nőre. A tettesek egyike megfenyegette, majd bántalmazta és értékeinek átadására szólította fel a megrémült asszonyt. A tettesek végül némi készpénzzel távoztak a helyszínről.
Lakossági bejelentést követően a rendőrök 48 órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Lajos 23 éves, L. Richárd 20 éves és R. Éva 19 éves kazincbarcikai lakosokat.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 2014. november 25-én bűnügyi őrizetbe vette a terhelteket, akikkel szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására.
Rendőrkézen a pincefeltörő
Lopás vétség és annak kísérlete miatt folytatott büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság egy 27 éves polgári férfival szemben.
A nyomozás kiinduló adatai szerint 2014. május 16-án 22 óra és 2014. május 17-én 7 óra közötti időben ismeretlen tettes Tiszaújvárosban, a Verebély László utcán található pincesoron több mint egy tucat pincét feltört.
A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a nyomozók azonosították a betörés feltételezett elkövetőjét.
I. Tamás gyanúsítotti kihallgatása során a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, így a vele szemben folytatott büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2014. november 25-én lezárta és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészség részére.
Bántalmazta, majd kirabolta aggkorú édesapját Miskolcon
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy helyi férfival szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint D. János 57 éves, miskolci lakos 2014. november 20-án 17 óra 30 perckor a vele közös háztartásban élő 81 éves édesapját lakásukban alkoholtól befolyásolt állapotban tettleg bántalmazta, annak érdekében, hogy az a további italozáshoz adjon neki pénzt. A bántalmazás következtében eszméletét vesztő idős apától a fiú végül eltulajdonította annak 15.000 forintját.
A mentőszolgálattól érkezett bejelentést követően a Miskolci Rendőrkapitányság helyszínre érkező munkatársai 17 óra 35 perckor elfogták, előállították, majd gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a saját édesapját kirabló férfit.
A rendőrség előterjesztéssel él a fogva lévő terhelt előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes járási ügyészségen.
Rendőrkézen a szentkép-tolvaj
Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai szerint 2014. november 12-e és 15-e közötti időben ismeretlen személy az ajtót befeszítve behatolt egy zemplénagárdi – ideiglenesen lakatlan - családi házba, ahonnan két, több százezer forint értékű szentképet tulajdonított el.
A tulajdonos megbízottja a betörést 2014. november 15-én 13 órakor észlelte, amelyet követően értesítette a rendőröket.
A nyomozók azonnal megkezdték a tettes felkutatását, amely három órán belül eredményre vezetett. Az egyik eltulajdonított képet a tolvaj lakásán, míg a másikat egy helybeli lakostól foglalták le, akinek az elkövető időközben értékesítette azt. A megtalált és lefoglalt szentképeket a rendőrök visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának.
Az elfogott és a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Cigándi Rendőrőrsére előállított A. Benjámin 18 éves helyi lakost a rendőrök az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Megütötte a szociális ápolót
Az Ózdi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy ózdi átmeneti szállás lakójával szemben.
A rendőrség ügyeletére érkezett bejelentés szerint július 3-án 6 óra 20 perckor a szálló folyosóján társával ittas állapotban tartózkodó 52 éves F. József, helyi lakos előzetes szóváltást követően megütötte az őt az épület elhagyására felszólító gondozót.
A közfeladatot ellátó személyre rátámadó férfit a bejelentéstől számított három órán belül a járőrök elfogták, majd az Ózdi Rendőrkapitányságra előállították.
Az ügyben indított nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.
Drogprevenciós musical Miskolcon
A Nívódíjas Műhely vezetője Albert Tamás r. őrnagy – a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság főnyomozója - már több, sikeres zenés darabot is jegyez.
A mai kor sajnálatos aktualitását feldolgozó – főként fiataloknak ajánlott - művet 2014. november 29-én szombaton 14 órától az Avasi Gimnázium (Miskolc, Klapka György út 2.) színháztermében tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők.
A közelmúltban a rendőrség országosan, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amelyben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A Musical Műhely Miskolc által feldolgozott mű témája szervesen illeszkedik a rendőrségi kampányhoz.
Lerobbant az ózdi cserbenhagyó
Cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság Ny. József 69 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a 25-ös számú főúton Sajópüspöki és Ózd között 2014. szeptember 12-én 20 óra 30 perckor haladása közben nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét és egy kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba. Ott nekiütközött egy szlovák állampolgár által vezetett személygépkocsinak, anélkül, hogy megbizonyosodott volna arról,hogy valaki segítségnyújtásra szorul-e után továbbhajtott.
A cserbenhagyó férfi autója azonban még a baleset közelében műszaki okok miatt leállt. Az eseményeket észlelő autósok elfogták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a sofőrt. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.
Az ügyben indított nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.
Bíróság előtt felelhet az ózdi áramtolvaj
Az Ózdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. András Tibor 60 éves helyi lakossal szemben.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2012. novemberétől csaknem egy éven át, a korábban leszerelt fogyasztásmérő hiányában jogosulatlanul továbbvételezte ózdi otthonában az áramot, amellyel a szolgáltató részére csaknem 180.000,- forint kárt okozott.
A terhelttel szemben folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság 2014. november 16-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségre.
Öt autót tört össze a szegedi ámokfutó
A rendőrség tájékoztatása szerint az eset még múlt pénteken történt a szegedi Gáz utcában, ahol a 43 éves asszony egy jobb kanyar után áttért a szemközti sávba, ahol nekiment egy ott parkoló Suzukinak, majd egy szemetes konténert is felborított.
Ezt követően tovább hajtott, és ámokfutása közben összesen négy parkoló autót tört még össze, majd egy facsemetét is kidöntött.
A kiérkező rendőrök megszondáztatták, amiből kiderült, hogy alkoholt fogyasztott. Előállították, és eljárást is indítottak ellene ittas járművezetés miatt.