Életre szóló koncertbérletet ad Beyonce, ha ...
A rajongókat megdöbbentette a feltétel: át kell térni ugyanis a vega életmódra. A felhívás egyébként azt sejteti, hogy nem szükséges teljes mértékben száműzni a húst. A díva is a hétfői étkezéseket és a reggeliket teszi zöldségalapúvá.
A pár évek óta igyekszik húsmentesen élni az életét, most erre biztatják a rajongóikat is a The Greenprint Project keretében, mely az énekesnő személyi edzőjének, Marco Borgesnek a kampánya.
A játékban csak amerikai állampolgárok vehetnek részt, és az életre szóló bérlet tulajdonképpen nem limit nélküli. Harminc évre szól, turnékoncerten csak egyszer vehet részt a nyertes, cserébe azonban mindig vihet magával egy kísérőt.
Áram rázta kígyók rémisztettek halálra két villanyszerelőt Amerikában
A szakemberek az észak-karolinai Morganton-ban dolgoztak, amikor kis híján szivinfarktust kaptak a két hüllő láttán. Szerencsére a kétéltűek már nem éltek. Az egyik kígyó pont ráharapott egy vezetékre, aminek következtében a társa is halálos áramütést szenvedett.
Zöld utat kapott a Calais-i dzsungeltábor felszámolása
Ez lesz a francia hatóságok legdrasztikusabb lépése, amit a Calais-i dzsungelként elhíresült menekülttábor felszámolása érdekében tesz.
Bernard Cazeneuve védelmi miniszter szerint, azonban nem egy brutális rombolásra kell számítani. Civil szervezetekkel karöltve gondoskodnak majd az emberek biztonságáról és önkéntesekkel fogják kiüríteni a területet, mielőtt elindulnak a buldózerek. A menekülteket a sátraikból a tábor északi részében található fém lakókonténerekbe költöztetnék át, ahol van áram és fűtés.
Emberségből csillagos ötös
Az anya túl közel parkolt a csatornához, az autó mozgásba lendült és pillanatok alatt a vízbe gurult. A hátsó ablakon keresztül sikerült kimenekíteni őket, a helyi információk szerint, mindketten jól vannak. A négy bátor emberre hősként tekintenek a holland fővárosban.
Több ezer "ördögszekér" indult útra Montanában
Az ördögszekér, vagy másnevén mezei iringó száraz gyepekben, legelőkön, homok- és löszpusztákon nő, száraz, laza, meleg, meszes talajokon. A virágzási ideje júliustól szeptember végéig tart. Ősszel az egész növény leszakad a tövéről, és a széltől hajtva terjed tova.
Kis híján rászakadt a tető a járókelőkre Londonban
A királynő gardróbját bemutató eddigi legnagyobb tárlat nyílik jövőre Nagy-Britanniában
A brit királyi ház művészeti és ingatlanvagyonának kezelője, a Royal Collection Trust által szervezett, Fashioning a Reign: 90 Years of Style from The Queen's Wardrobe című kiállítás több mint 150 tételét három helyszínre szétosztva nézhetik meg az érdeklődők.
A Windsor-kastélybeli kiállításon a fiatal Erzsébet hercegnő családi színházi esteken viselt jelmezei, későbbi káprázatos estélyi ruhái és hivatalos öltözékei kerülnek terítékre 2016 szeptemberétől - írja a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Az edinburghi Holyroodhouse-ban a skótminta uralkodói toaletteken való visszaköszönése lesz a fő téma az április 21-én, a királynő 90. születésnapján nyíló tárlaton. A Buckingham-palotába tervezett kiállítás az uralkodó gardróbjának egészébe nyújt betekintést augusztustól.
II. Erzsébet mindig is az élénk színeket részesítette előnyben; egyszer meg is jegyezte, hogy soha nem viselne bézst, mert akkor senki sem ismerné fel. Az utóbbi 13 évben a liverpooli származású Angela Kelly az uralkodó személyi asszisztense és elsőszámú öltöztetője. A királynő klasszikus megjelenésének eléréséhez Kelly régi és új anyagokat, egyebek közt a koronázás előttről való textíliákat is használ.
A fiatal Erzsébetet Norman Hartnell öltöztette: ő volt a felelős az uralkodó koronázási ruhájáért és ő koordinálta a Nemzetközösség országait érintő első, 1953-as körutazását is, amelyre száz új ruhát készítettek a királynőnek. Hartnell után Hardy Amies következett, azoknak a pazar ruháknak a megálmodója, amelyekben a 43. születésnapján készített portrékon látható az uralkodó.
Az 1970-es években Ian Thomas lett a királynő tervezője, aki sifonruhákkal gazdagította a királynő gardróbját. Az ő halála után Maureen Rose, majd John Anderson és üzleti partnere, Karl Ludwig Rehse volt a felelős az uralkodó ruhatárának jelentős részéért.
A királynő mostanáig több mint tízezer, neves tervezők által megálmodott öltözetet viselt hivatalos elfoglaltságai során.
25 menekült veszett a tengerbe Líbia partjainál
Több mint 12 ezren zumbáztak együtt a Fülöp-szigeteken
Mandaluyong városban mintegy négyezerrel többen táncoltak, mint a korábbi világcsúcs felállításakor. A sárga mezbe öltözött résztvevők megtöltötték a város utcáit, parkjait, az oktatók a tömegben felállított számtalan emelvényről mutatták be a mozdulatokat - adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap, amely videót is közzétett honlapján.
"A korábbi rekord 8232 résztvevő volt. Közölhetem, hogy Mandaluyongban 12 ezer 975-en gyűltek össze, ami azt jelenti, hogy ők a rekordtartók" - közölte Alan Pixley, a Guinness-rekordok hitelesítője.
Pénzmosás gyanújába keveredett Christiano Ronaldo anyja
Dolores Aveirot, a madridi Barajas reptéren állították meg, a múlt hónapban, ahol az asszony táskájában irdatlan mennyiségű kézpénzre bukkantak a vagyonőrök.
A hatvan éves nőt, aki már jó ideje multimilliomos futballista fiának egyik luxus ingatlanában él Madrid külvárosában, a reptéri hatóságok tartóztatták fel, miután 55 000 eurónyi kézpénzt találtak kézi poggyászában, ami a spanyol pénzmosás elleni törvényekbe ütközik.
A jogszabályok szerint, mindössze 10 000 eurónyi kézpénzt tarthat magánál egy utas, ha ennél több van nála arról nyilatkoznia kell. Ezt mulasztotta el Miss Aveiro, ezért a nála lévő készpénz nagy részét a hatóságok elkobozták, végül 10 000 euróval repülhetett Portugáliába.
A spanyol törvények szerint közel 600 eurós büntetésre számíthat, ezt követően azonban visszaigényelheti a lefoglalt 45 000 eurót.