2024. május 08. Mihály

Pókfóbiásoknak nem ajánlott környék – több százezer pókháló borítja egy görög tó partját

Lead: 
Több százezer pók borította be hálójával a Görögország északi részén lévő Vistonida-tó partját. A ritka jelenséget a biológusok a szokatlanul meleg időjárással magyarázzák.
Törzs: 

Euterpe Patetszini, a helyi természetvédelmi park biológusa szerint az évszakhoz képest szokatlanul meleg miatt elszaporodtak a legyek és a szúnyogok, ezáltal a pókoknak túl sok táplálék állt rendelkezésükre, a meleg pedig tökéletes volt a szaporodáshoz.

A pókháló bokrokat, kerítéseket és kisebb fákat is beterít mintegy ezer méter hosszan.

pokhalo_gorogorszag.jpg

A hálót készítő pókok az álláspókok (Tetragnatha) nemzetségébe tartoznak. Ezekről az ízelt lábúakról ismert, hogy vizek közelében szövik hálójukat, néhány faj a vízen is képes szaladni.

A szakértők szerint ezek a pókok nem veszélyesek, a hőmérséklet csökkenésével és az őszi esők megérkezésével elpusztulnak, hálójuk lebomlik.

Hasonló gigantikus pókháló terítette be egy hónappal ezelőtt a szintén görögországi Aitoliko tengerparti város egy partszakaszát.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Pókfóbiásoknak nem ajánlott környék – több százezer pókháló borítja egy görög tó partját
Címlap lead: 
Több százezer pók borította be hálójával a Görögország északi részén lévő Vistonida-tó partját. A ritka jelenséget a biológusok a szokatlanul meleg időjárással magyarázzák.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ha most lenne a választás, a DK és az LMP nem jutna be a parlamentbe

Lead: 
Sem a Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem ülne a parlamentben, ha a választások most lennének – ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
Törzs: 

A Fidesz még mindig toronymagasan vezet, utána az MSZP, és a Jobbik, majd az LMP, és a DK következik. Az utóbbi kettő nem szerepelt túl jól a felmérésben, ha most lennének a választások, az ő politikusaik nem ülnének a parlamenti patkóban – írta meg az ATV portálja.

Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője azt mondta: „a DK-nak a léte, legitimációja kérdőjeleződött meg a választások során, hiszen az volt az ígéretük, hogy új szavazókat fognak hozni az ellenzéki táborba, ám a baloldali ellenzéki oldal nem tudott új szavazókat gyűjteni, nagyságrendileg ugyanannyit kaptak, mint 4 évvel ezelőtt.”

Az LMP-nek megfeleződött a szavazótábora a felmérés szerint.

A felmérés szerint április óta csökkent a pártok támogatottsága, és növekedett a bizonytalan szavazók száma.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ha most lenne a választás, a DK és az LMP nem jutna be a parlamentbe
Címlap lead: 
Sem a Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem ülne a parlamentben, ha a választások most lennének – ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Záveczék szerint drámai változások vannak a Jobbiknál: elmennek a fiatalok és az értelmiségi réteg? (Videóval)

Lead: 
Závecz Tibor az ATV Egyenes beszédben mondta el friss kutatásukat ismertetve, hogy a Jobbik szavazóinak az egyharmadát elvesztette május óta, és ami a legriasztóbb lehet Sneiderék számára: megroppant a támogatók két legfőbb csoportja is.
Törzs: 
Nem

Drámai változások vannak a Jobbiknál, támogatóinak egyharmadát elvesztette a párt május óta- derült ki a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásából. Závecz Tibor az ATV Egyenes beszédben elmondta: 15-ről 10 százalékra esett a pártot támogatók aránya. A Závecz Research igazgatója hozzátetette: ami még riasztóbb lehet a párt számára, hogy két legfőbb támogatói csoportjuknak, a fiataloknak és az értelmiségieknek is fele-felét elvesztették. A kutató úgy látja, ha ez a két csoport elmegy a Jobbiktól, az egész párt megroppanhat.

A Fideszt közben még többen támogatják, mint a választás idején. 

Ezzel kapcsolatban Závecz Tibor azt mondta: ez nem a győzteshez húzás elmélete, mivel nem új szavazókról van szó, hanem arról, hogy megmaradt a saját szavazóik aktivitási szintje, akiket a párt meg is tudott tartani. Ezzel szemben az ellenzéki szavazóknak elment a kedve a politikától és a pártjaiktól is- véli a közvélemény-kutatás alapján az intézet igazgatója.

A DK-nál (5 százalék), az MSZP-nél (6 százalék) és az LMP-nél (3 százalék) is szerény elmozdulás figyelhető meg a kutató szerint, ami azt jelzi szerinte, hogy nem sikerült a választási vereség után talpra állniuk. A Kétfarkú Kutya Párt is tartja 2 százalékos eredményét, miközben az áprilisban 3 százalék fölött teljesítő Momentum visszaesett 1 százalékra. Závecz Tibor szerint utóbbi párt esetében ez a rossz eredmény annak köszönhető, hogy úgy tűnik, mintha elvonultak volna a párt vezetői, nem nagyon hallani felőlük, „nem tartják a kapcsolatot a szavazóikkal”.

Az intézet igazgatója szerint, ha egy ilyen párt kivonul a terepről néhány hónapig, akkor gyakorlatilag utána kezdheti majd előről a munkát, ami nagyon nehéz lesz a Momentum esetében.

Závecz arról is beszélt, hogy az időközi választásokon sem termett sok babér az ellenzéki pártoknak, mai szerinte annak tudható be, hogy nem pörögtek kampányüzemmódban, mint például korábban, amikor Kész Zoltán nyert időközi parlamenti választást, vagy amikor Újpesten nyert az ellenzék.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Záveczék szerint drámai változások vannak a Jobbiknál: elmennek a fiatalok és az értelmiségi réteg? (Videóval)
Címlap lead: 
Závecz Tibor az ATV Egyenes beszédben mondta el friss kutatásukat ismertetve, hogy a Jobbik szavazóinak az egyharmadát elvesztette május óta, és ami a legriasztóbb lehet Sneiderék számára: megroppant a támogatók két legfőbb csoportja is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Egy utas felvette videóra, ahogy lezuhan a repülőgépük

Lead: 
Ha eddig tartott a repülést, mostantól rettegni fog, ha megnézi ezt a videót!
Törzs: 

A videón az látszik, hogy az egyik hajtómű kigyullad, a háttérben pedig azt kiabálják, hogy mindenki kösse be magát. A becsapódáskor feketeség látható, majd arra szólítják fel az utasokat, hogy hagyják el a gépet.

A balesetben ketten haltak meg, egy fedélzeti mérnök, illetve annak a gyárnak az egyik munkása, amelybe a gép csapódott.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Egy utas felvette videóra, ahogy lezuhan a repülőgépük
Címlap lead: 
Ha eddig tartott a repülést, mostantól rettegni fog, ha megnézi ezt a videót!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elpusztult a világ legrondább kutyája, Zsazsa

Lead: 
Alig néhány héttel azután, hogy megnyerte az idei a Világ Legcsúnyább Kutyája versenyt, elpusztult a Gábor Zsazsáról elnevezett angol buldog.
Törzs: 

Az amerikai Minnesota államban, Anokában élő Megan Brainard, Zsazsa gazdája az NBC televíziónak elmondta, hogy a kutya álmában múlt ki keddre virradóra. Elmondása szerint a kutyának nem voltak egészségügyi problémái, de 9 éves volt, az angol buldogok pedig átlagosan nyolc-tíz évig élnek.

A kilógó nyelvű, előregörbülő fogú – és rózsaszínre festett körmű – Zsazsa június 23-án nyerte meg a kaliforniai Petalumában rendezett idei versenyt.

vilag_legrondabb_kutyaja_zsazsa.jpg

Az angol buldog sokat nyáladzott, mivel nyelvét nem tudta a szájában tartani. Felső fogai szinte teljesen horizontálisan helyezkedtek el, alsó állkapcsa pedig erőteljesen előre állt.

A kutyát Brainard a magyar származású hollywoodi filmdíváról, Gábor Zsazsáról nevezte el.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elpusztult a világ legrondább kutyája, Zsazsa
Címlap lead: 
Alig néhány héttel azután, hogy megnyerte az idei a Világ Legcsúnyább Kutyája versenyt, elpusztult a Gábor Zsazsáról elnevezett angol buldog.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Merkel kontra Seehofer: Koalíciós válság Németországban

Lead: 
Horst Seehofer, a CSU elnöke hajnalban jelentette be, hogy mind a belügyminiszteri, mind a pártelnöki tisztségéről lemond, mivel nem tudtak dűlőre jutni Merkellel a menekültkérdésben. A vitába azóta a szociáldemokrata Sigmar Gabriel is beszállt - aki egyenesen azt állítja, hogy Seehofer „Németország sorsával játszik”, és „zsarolja a kancellárt”.
Törzs: 

Horst Seehofer hajnalban jelentette be, hogy lemond mind a pártelnöki, mind a belügyminiszteri posztjáról, amennyiben nem állapodnak meg Merkellel. A menekültkérdés miatt jutott ide a német belpolitika.

merkelseehofer.jpg

Fotó: Spiegel Online

A két párt már 12 éve szorosan együtt kormányoz - többek között ez volt az alapja a német stabilitásnak, ami meghatározta Európa stablititását is. Az utóbbi években viszont a Merkel vezette CDU inkább balra, a zöldek és a szociáldemokraták irányába tolódott, míg Seehofer pártja, a CSU inkább egy konzervatív párttá vált.

A két párt konfliktusából viszont könnyen meglehet, hogy a szélsőséges AfD jöhet elő nevető harmadikként. A fő kérdés - ami a konfliktust is okozta -, hogy mi legyen azokkal a menekültekkel, akiket már regisztráltak egy másik országban? Míg Seehofer rögtön visszaküldené őket, addig Merkel szerint ehhez megállapodás szükséges az érintett országokkal. Szent-Iványi István azt mondta a Starban, hogy Seehofer valószínűleg az októberi bajor választások miatt próbál erőt mutatni hiszen, versenyt fut a szélsőséges AfD párttal.

 „Ha valóban lemondana, az egy belpolitikai káoszba dönthetné Németországot, ami nem csak Németországnak nem érdeke, hanem Európának sem. Hiszen Európa motorja ma elsősorban Németország és az, hogy Németországban ilyen bizonytalanságok vannak, azok az egész Európai egységfolyamatban sajnos tükröződnek, látható zavarokat okoznak” – mondta Szent-Iványi.

A pesszimistább elemzők szerint a konfliktus akár kormányválsághoz, a koalíció felbomlásához, majd előrehozott választásokhoz is vezethet.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Merkel kontra Seehofer: Koalíciós válság Németországban
Címlap lead: 
Horst Seehofer, a CSU elnöke hajnalban jelentette be, hogy mind a belügyminiszteri, mind a pártelnöki tisztségéről lemond, mivel nem tudtak dűlőre jutni Merkellel a menekültkérdésben. A vitába azóta a szociáldemokrata Sigmar Gabriel is beszállt - aki egyenesen azt állítja, hogy Seehofer „Németország sorsával játszik”, és „zsarolja a kancellárt”.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kigyulladt a Miniszterelnökség épülete Budapesten (Videóval!)

Lead: 
A tűzoltókat, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is Báthory utcába riasztották csütörtökön délután, mivel füst ömlött ki egy kormányépület ablakán.
Törzs: 

Kolozsi Péter főhadnagy, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az ATV-nek elmondta, hogy egy irodaépület ötödik emeletén egy kapcsolószekrény égett, amit a tűzoltók porral oltóval eloltottak, emberek nem voltak veszélyben, így személyi sérülés sem történt. Kolozsi azt is elmondta, hogy kollégái emelőkosaras tűzoltóautóval a tetőszerkezetet is átvizsgálták, de az nem károsodott.

Nem

Az atv.hu információi szerint az épület a Báthory utca 12-es szám alatt található, melyben többek között a Miniszterelnökség Építésügyi Osztálya és az Igazságügyi Minisztérium ügyfélszolgálata is működik.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kigyulladt a Miniszterelnökség épülete Budapesten (Videóval!)
Címlap lead: 
A tűzoltókat, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is Báthory utcába riasztották csütörtökön délután, mivel füst ömlött ki egy kormányépület ablakán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bombarobbantással fenyegetőztek a szegedi zsinagógánál

Lead: 
Az atv.hu olvasója arról számolt be, hogy a szegedi zsinagógához több rendőrautó is érkezett miután bombariadó volt az épületben.
Törzs: 

A délmagyar úgy tudja, nem sokkal 12 óra előtt egy férfi az közölte a telefonon a rendőrséggel, hogy bomba fog robbanni a szegedi zsinagógánál. 

bombar.jpg

Olvasói felvétel

 

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bombarobbantással fenyegetőztek a szegedi zsinagógánál
Címlap lead: 
Az atv.hu olvasója arról számolt be, hogy a szegedi zsinagógához több rendőrautó is érkezett miután bombariadó volt az épületben.
Elsődleges hír rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nézőpont: Verhetetlen a Fidesz, az MSZP megelőzte a Jobbikot

Lead: 
Továbbra is hasít a Fidesz, a Jobbik nem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a pártot ráadásul 2013 év vége óta először már az MSZP is megelőzte.
Törzs: 

Ezer fő megkérdezésével készített telefonos közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézet. A friss felmérés szerint Fidesz-KDNP meg tudta őrizni a tavaly szeptemberre visszaerősödött táborát. Januárban a megkérdezettek 32 százaléka szimpatizált a kormánypártokkal, ami statisztikai értelemben azonos a decemberi 34 százalékkal. A kormánypártok támogatottsága továbbra is magasabb, mint az összes ellenzéki párté együttvéve.

A felmérés szerint a Jobbik továbbra sem talált magára: a párt az idei év első hónapjában sem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a párt támogatottsága jelenleg 10 százalék a teljes felnőtt népesség körében.

c1000.jpg

Forrás: Nézőpont Intézet

Meglepő, de a szocialisták azon túl, hogy az összes megkérdezett körében hibahatáron belüli előnyre tettek szert a Jobbikhoz képest, növelni tudták a baloldali táboron belüli támogatottságukat a DK-val szemben.

A teljes felnőtt népességet nézve az MSZP támogatottsága 11 százalék, ehhez képest Gyurcsány Ferenc pártjával csak 5 százalék szimpatizál. A baloldal (MSZP, DK, Együtt, PM) egésze ugyanakkor érdemben továbbra sem tudott erősödni. Az Együtt és a PM tábora 1-1 százalékos, míg az LMP-vel változatlanul a megkérdezettek 3 százaléka szimpatizál.

A legvalószínűbb listás eredmény (potenciális szavazók) alapján a Fidesz-KDNP 44, a Jobbik 23, MSZP 15, a DK 7, az LMP 5, az Együtt 2, a PM pedig 1 százalékon áll.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nézőpont: Verhetetlen a Fidesz, az MSZP megelőzte a Jobbikot
Címlap lead: 
Továbbra is hasít a Fidesz, a Jobbik nem tudott erősödni a tavaly év végi mélyponthoz képest, a pártot ráadásul 2013 év vége óta először már az MSZP is megelőzte.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tőlük félnek legjobban az Iszlám Állam harcosai

Lead: 
„Az Iszlám Állam dzsihadistái úgy gondolják, az iszlám nevében harcolnak, ezért szerintük, ha egy nő – különösen, ha ez egy kurd nő – által halnak meg, nem kerülnek a paradicsomba. Így aztán a nőktől félnek a legjobban” – meséli egy húszas évei elején jár kurd katonanő.
Törzs: 

    Létezik egy észak-szíriai kurd hadállás, közvetlenül az Iszlám Állam által ellenőrzött területek szomszédságában, amelyet néhány tucat kurd katonanő foglalt vissza a dzsihadistáktól, hogy szemmel tarthassák az Eufrátesz-folyóhoz vezető egyik legfontosabb útvonalat – írja helyszíni riportjában a CNN újságírója.

„Közel negyven éve élek a Közel-Keleten, és mindig azt hittem, hogy a világnak ez a része csak a férfiaké. Ám a háború minden régi illúziómat eltörölte” – meséli egy fiatal kurd katonanő.

kurd_harcos.jpg

A kurd hadsereg egyike azon kevés szárazföldi haderőnek, amelyek farkasszemet néznek az Iszlám Állam eltökélt katonáival szemben, mind Irakban, mind Szíriában. Bár fegyvereik vannak, de a lőszer kevés, és a felszerelésük is hiányos, mégis ádáz küzdelmet folytatnak a dzsihadistákkal.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tőlük félnek legjobban az Iszlám Állam harcosai
Címlap lead: 
Minden dzsihadistát megölnek, amennyiben megrohamozzák hadállásaikat.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: