Kigyulladt egy épület tetőszerkezete Mádon
A mádi önkéntes tűzoltók kezdték oltani a tüzet, illetve kihajtották az állatokat az épületből.
A szerencsi hivatásos tűzoltók is a helyszínre értek, az egységek három vízsugárral fékezték meg a lángokat. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Címlapképünk csak illusztráció!
Új tűzoltókkal erősít Borsod-Abaúj-Zemplén
Tóth Attila tűzoltó alezredes gratulált a frissen végzett tűzoltók eddigi helytállásához, egyben felhívta a pályakezdők figyelmét, hogy eljött az ideje az iskolapadban megszerzett tudás gyakorlati alkalmazásának. Egy tematikus képzési program szerint folytatják a szakmai felkészülésüket, amely kiegészíti az eddig elsajátított ismereteket, továbbá segítséget nyújt a beilleszkedésben is.
Szalmabálák és fél hektáron tarló égett Hejőkürtnél
A tűzesethez a mezőcsáti és a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral elfojtották a lángokat. Az egységek munkáját két erőgép is segítette. A tűz lakóépületet nem veszélyeztetett.
Berendezési tárgyak égtek a Középszeren
A lángokat a miskolci hivatásos tűzoltók eloltották. Az egység jelenleg az utómunkálatokat végzi. Az eset során senki nem sérült meg.
(Kinti képünk illusztráció.)
Tűzhelyen felejtett étel okozott riadalmat
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói több gépjárműfecskendővel és magasból mentő járművel vonultak a helyszínre. A felderítés során az egységek megállapították, hogy a tízemeletes társasház egyik negyedik emeleti lakásában étel égett oda. Tűz nem keletkezett a helyiségben, az eset során senki sem sérült meg.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a figyelmet, hogy a főzés mint tűzveszélyes tevékenység kiemelt veszélyforrásnak tekinthető otthonunkban, hiszen a tűzhelyen felejtett olaj, vagy zsiradék túlhevülése és meggyulladása súlyos következményekkel járhat!
A háztartásban keletkező tüzek többsége emberi figyelmetlenségre, gondatlanságra vezethető vissza, azonban odafigyeléssel és tudatos magatartással az esetek jelentős része megelőzhető!
(Kinti képünk illusztráció!)
Az ünnep miatt változik a katasztrófavédelem ügyfélfogadási rendje
Május 4-e, azaz a tűzoltónap munkaszüneti napnak minősül a katasztrófavédelem hivatali munkaidőben dolgozó állománya számára, ezen a napon szintén szünetel az ügyfélszolgálat.
Ugyanez igaz a hatósági tevékenységre: április 30-án, május 1-jén és 4-én nincs ügyfélfogadás.
A katasztrófavédelem készenléti és ügyeleti szolgálatai a fentiektől függetlenül, folyamatosan ellátják feladataikat.
Első a biztonság!
A Mezőkövesden szervezett versenyen az igazgatóság állományába tartozó gépjárművezetők, különlegesszer-kezelők, valamint az ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők nevezhettek, hogy összemérjék az elméleti ismereteiket és a vezetéstechnikai tudásukat. A megmérettetést, amelyet régiós, majd országos döntő követ, Lipták Attila tű. dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg. A kétfős csapatok először elméletben adtak számot a felkészültségükről.
A tesztsor az általános ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektetett a megkülönböztető jelzés használatával kapcsolatos tudnivalók mérésére is. A gyakorlati rész irányítással végrehajtott tolatásból, parkolásból, szlalomozásból, különböző sebességű manőverezésből és kikerülési feladatokból állt. Az indulóknak mindkét versenyszámot időre kellett teljesíteniük, a lehető legkevesebb hibaponttal.
A verseny dobogós helyezettjei:
Készenléti kategória:
- 1. helyezett: Gál Zsolt tű. őrm., Bencskó János c. tű. zls. (Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
- 2. helyezett: Vadász Lajos c. tű. ftőrm., Kiss József Gergő c. tű. tőrm. (Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
- 3. helyezett: Palkó László c. tű. ftőrm., Pallagi Zoltán c. tű. ftőrm. (Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
Ügyintézői kategória:
- 1. helyezett: Barta László c. tű. alez., Kaszás Norbert c. tű. ftőrm. (Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)
- 2. helyezett: Hoffmann Zsolt tű. szds., Dakos Zoltán tű. fhdgy. (Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség)
- 3. helyezett: Macz János tű. alez., Németi Gergő tű. hdgy. (Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség)
Teljes terjedelmében égett egy autó a József Attila utca közelében
A jármű teljes terjedelmében égett. A tüzet elfojtották a város hivatásos tűzoltói – írja honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(Kinti képünk illusztráció.)
Kigyulladt két melléképület Miskolcon
Két, körülbelül tizenöt négyzetméter alapterületű melléképület tetőszerkezete égett Miskolcon, a Kokilla utcában.
A tűzesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.
Árokba csúszott egy autóbusz
Letért az úttestről és árokba csúszott egy autóbusz Cigándon, a Fő utca és a Radvány utca kereszteződésénél.
A sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók megkezdték a műszaki mentést.
A buszon csak a sofőr tartózkodott, az előzetes információk szerint a balesetben senki nem sérült meg.
Külső képünk csak illusztráció!