Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Az EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság értesítette a megyei kormánymegbízottakat a hőségriadóról, egyúttal kérte, hogy az illetékességi területükön működő egészségügyi szolgáltatókat és megyei védelmi bizottságokat is tájékoztassák. Jelenleg további intézkedésekre nincs szükség.
Felhívják azonban a lakosság figyelmét, hogy a meleg időjárás idején fogyasszanak több folyadékot, ne várják meg a szomjúságérzetet. Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a napon, valamint figyeljenek bőrük védelmére is. Javasoljuk a megfelelő napvédő készítmények alkalmazását, illetve a leégés ellen védő ruházat viselését is. Amennyiben tehetik, tartózkodjanak árnyékban, légkondicionált helyiségekben a legmelegebb órákban, és kerüljék a megterhelő fizikai munkát.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bárki által elérhető légkondicionált helyiségek listája itt érhető el.
Villám csapott egy istállóba Rátkán
Mint írják, villám csapott egy istállóba Rátkán, a Kossuth utcában. Az égő épületet két vízsugárral oltották el a tűzoltók. A faszerkezetű építmény teljes terjedelmében leégett. A szerencsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el az épület lángjait, de még folytatják a munkálatokat.
Átszúrta a motoros lábát a fékpedál
Egy motoros szenvedett balesetet Sajóládon szombat hajnalban. A baleset következtében a motoros lábfejét átszúrta a fékpedál. A miskolci hivatásos tűzoltók feszítő-vágó berendezés segítségével levágták a fékpedált, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba szállították a sérültet - írja honlapján a katasztrófavédelem.
Több mint ötven szabadtéri tűzeset történt a megyében szombaton
Mint írják, Miskolc, Tardona, Múcsony, Arló külterületén tíz, Sajókazánál tizennégy, Varbó és Ózd határában húsz, Lénárddarócnál harminc hektáron égett a száraz növényzet. Sátoraljaújhelyen egy harminchektáros tölgyesben tíz hektáron lángolt az aljnövényzet, amely több millió forintos kárt okozott. Dédestapolcsánynál negyven, Csokvaományban ötven hektáron száraz fű és bozótos, míg Sajólád határában összesen, mintegy száznyolcvan hektárnyi nádas égett le. A keletkezett tüzet a tűzoltók minden helyszínen eloltották, az esetek során senki sem sérült meg.
A katasztrófavédelem egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy március 03-tól tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Új tűzoltók állnak szolgálatba Borsodban
A frissen végzett tűzoltókat Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató köszöntötte Miskolcon, csütörtökön délelőtt. A szervezet vezetője gratulált az eddigi tanulmányokhoz és sikerekhez, egyben felhívta az újoncok figyelmét arra, hogy az igazi tanulás csak most kezdődik számukra. A hivatástudat, az egyéni felkészülés és a csapatmunka fontosságán túl, az igazgató összefoglalta a hivatásos szolgálattal és az egyenruhával járó kötelességeket, elvárásokat.
A tűzoltók jövő héttől állnak szolgálatba az Encsi- és a Szendrői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, majd egy tematikus képzési program szerint kezdik meg szakmai felkészülésüket, amely kiegészíti az iskolában elsajátított ismereteket és segítséget nyújt a beilleszkedésben.
A rendkívüli hidegben is figyelni kell, mivel és hogyan fűtünk
Mindig olyan tüzelőanyaggal fűtsön, amely elégetésére az adott fűtőeszközt megtervezték, mert a nem rendeltetésszerű használat fokozza a korom lerakódásának esélyét az égéstermék-elvezetőben. A lerakódott koromréteg fűtés során izzani kezd és kéménytűzhöz is vezethet, a kéményről a tűz pedig másodpercek alatt átterjedhet a ház tetőszerkezetére. Növeli a balesetek kockázatát a nem megfelelő műszaki állapotú fűtőberendezés használata, egy nem megfelelően karbantartott és fokozott igénybevételnek kitett készülék használata különösen veszélyes.
Ne fűtsön háztartási hulladékkal, lakkozott, festett, vagy nedves fával, műanyaggal, ronggyal, színes papírral vagy gumihulladékkal, mert ezek égésekor nemcsak több korom rakódik le a kéményben, hanem veszélyes anyagok is felszabadulnak.
A nyílt égésterű fűtőeszközök a szoba levegőjét használják el az égés során. Ezek jól szigetelő ajtók és ablakok esetén nem jutnak elég levegőhöz és – legyen bármennyire jó huzata is a kéménynek – másodpercek alatt veszélyes mennyiségű szén-monoxid jöhet létre. Ezért még a hideg időjárás esetén is szellőztessen rendszeresen!
Eloltották az égő hulladékot Sajókaza határában
Az eset miatt a kazincbarcikai, a szendrői, az ózdi, az aggteleki és a miskolci hivatásos tűzoltókat, a regionális műszaki mentőbázis vegyi konténerét, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi mobil labort riasztották.
Az egységek légzésvédelem mellett hat habosított sugárral oltották a tüzet, egy magasból mentő járműről pedig a csarnok tetőszerkezetét hűtötték. A beavatkozás során a tűzoltók több helyen megbontották a tároltót, hogy csökkenjen az épületen belüli hőterhelés, illetve hogy távozhasson bentről a füst.
A tűzoltást helyi munkagépekkel is segítették, amelyekkel az izzó hulladékot távolították el a tűz által nem érintett részektől. A káresetet este kilenc óra előtt sikerült felszámolniuk a tűzoltóknak. Az események során lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, a környező települések lakóit nem veszélyeztette a káreset. A tűz keletkezési körülményeit vizsgálják a hatóságok.
Sok munkát adott a tűzoltóknak a keddi vihar
Felsőregmecen nagyméretű faág szakította le a villanyvezetéket, Gagyvendégiben, Ózdon és Szerencs külterületén útra dőlt fa, míg Mezőzomboron egy kidőlt villanyoszlop képezett forgalmi akadályt.
Tokajban és Dobrádon egy családi ház pincéjéből, Szegiben egy garázsból, Bodrogkeresztúrban egy borászati pincészetből távolították el a felgyülemlett csapadékot a tűzoltók.
Szerencsen a Késmárk utcában villámcsapás következtében kigyulladt egy hétvégi ház. A teljes terjedelmében lángoló épületet a helyi és az encsi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával eloltották.
Az időjárással összefüggő események során nem sérült meg senki.
Árokba hajtott és felborult egy autó Sajópetriben
Még most is tart a helyszínelés és a műszaki mentés a József Attila utcában, ahol egy gépkocsi árokba hajtott és felborult.
Az előzetes adatok szerint a balesetben nem sérült meg senki.
Szén-monoxid érzékelőket árulnak a katasztrófavédelem nevében
Közlésük szerint, A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és helyi szerveinek ügyintézői nem foglalkoznak tűzvédelmi eszközök, berendezések, gázcsatlakozók értékesítésével, beszerelésével, és készpénzt sem kérnek vagy fogadnak el! A katasztrófavédelem nem áll szerződésben egyetlen olyan szolgáltatóval sem, amelyik a fenti szolgáltatásokat végzi, végezteti, ezért a szakhatóság az alábbiakra hívja fel a lakosság figyelmét:
- A katasztrófavédelem munkatársai egyenruhában, szolgálati igazolvánnyal, szolgálati jelvénnyel felszerelve, megfelelő dokumentumok birtokában járnak ellenőrizni. Az ellenőrzöttek minden esetben kérjék el az ellenőrzést végzők szolgálati igazolványát és jelvényszámát!
- A katasztrófavédelem munkatársai soha nem kínálnak eladásra tűzvédelmi eszközöket, berendezéseket.
- A katasztrófavédelem hatósági ellenőrzései alkalmával soha nem készpénzben kell kifizetni a bírságot. A bírságokat hatósági határozat állapítja meg, amelyek pecséttel, iktatószámmal vannak ellátva.
- Lehetősége van a katasztrófavédelem munkatársainak helyszíni bírságot is kiszabni, ilyenkor csekket adnak, amelyen a számlatulajdonos a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
- A csalók esetenként a katasztrófavédelem szóvivőire hivatkozva tévesztik meg az embereket, holott a katasztrófavédelem szóvivői nem szerveznek és nem végeznek hatósági ellenőrzéseket.
- Az ellenőrzésekről a helyszínen jegyzőkönyv készül, amelynek egy példányát az ügyfélnek át kell adni. Minden esetben ragaszkodjanak az aláírt, lepecsételt jegyzőkönyvhöz az ellenőrzéseken!
- Az esetleg hiányzó iratok pótlása – a megszabott határidőn belül – nem kerül pénzbe.
- A hatósági ellenőrzéseket nem alvállalkozók, megbízott cégek végzik, hanem mindig a katasztrófavédelem képviselői.
Kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen visszaélést tapasztal, az értesítse a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot a +36/46-502- 962-es telefonszámon és a rendőrséget!