Hosszú Katinka beadta a válókeresetet
A sportoló és edzője 2013 augusztusában házasodott össze, s tavaly novemberig úgy tűnt, elválaszthatatlanok! Együtt érték el sikereiket, közösségi oldalaikon nap mint nap megosztották a boldogságukról árulkodó képeiket, Tusup magára tetováltatta párja nevét, világcsúcsait, házasságkötésük dátumát is.
Azt a mai napig csak találgatni lehet, mi okozta a törést a kapcsolatukban, de november óta más utakon járnak, a karácsonyt sem közösen töltötték, külön laknak, s Hosszú trénerként sem számít férjére, mással készül.
Tusup megpróbálta visszahódítani szerelmét, január 11-én, az Év Sportolója Gálán például magyarul kért tőle bocsánatot.
– Köszönöm neked, hogy akkor is bíztál bennem, amikor még senki más. Mindig azért dolgoztam, hogy rászolgáljak a bizalmadra – mondta az amerikai szakember.
Ekkor talán még ő is abban reménykedett, hogy rendbe jöhet kapcsolatuk, ám most már nincs viszszaút! A Blikk úgy értesült, Hosszú elindította a válást.
Úgy tűnik, valami végleg, helyrehozhatatlanul megromlott az álompár kapcsolatában. Tény, Tusup az utóbbi években többször kínosan viselkedett, a legutóbbi, nyilvánosságra került eset éppen az úszó nevelőedzőjével történt még novemberben, Baján. A tréner minősíthetetlenül üvöltözött egy versenyen Hosszú gyermekkori mesterével. Azóta nincsen róluk közös fotó a közösségi oldalakon, s úgy tűnik, már nem is lesz.
– Mind a ketten elfáradtunk egy picit. Kicsit most visszaveszünk. Próbálunk kicsit háttérbe vonulni, ami nem nagyon sikerül manapság. Dolgozunk a megoldásokon – felelte sejtelmesen a bajnoknő még januárban az M4 Sporton az esetleges békülésüket firtató kérdésre. Hosszú azzal is tisztában van, hogy a szurkolók kíváncsiak a magánéletére, hiszen – ahogy fogalmazott – „ez velejárója annak az életformának, amit az elmúlt években magunk alakítottunk ki”.
Bár a pár nem nyilatkozott, a közösségi oldalaik az elmúlt hetekben már árulkodóak voltak. Amíg Tusup feladta a harcot, s egyetlen fotót, üzenetet sem posztolt, addig Hosszú élvezi az életet, rendre mosolygós posztokkal lepi meg rajongóit. Ezek után nem meglepő, hogy a válókeresetet is ő adta be.
Keresztapa rajongók figyelem: árulják Corleone ikonikus birtokát
A gyönyörű ingatlant 908 millió forintért (3,7 millió amerikai dollárért) dobták piacra. A Fleur de Lac birtokon forgatták az Al Pacino (77) alakította Michael Corleone első nagy közösségi összejövetelét, ám a festői helyszín leginkább mégis arról a jelenetről vált híressé, amelyben Michael megöleti áruló testvérét, Fredót horgászás közben.
A birtokon Henry Kraiser megbízásából 1938-ban harminc nap alatt alakított ki egy nyaralót egy háromszáz fős csoport.
Napjainkban a birtok még mindig dicsekedhet az eredeti jachtklubbal, csónakházzal és két Kraiser-házzal. Ezen luxustulajdonok közé tartozik a 13-as rezidencia, amit 908 millóért kínálnak.
A 343 négyzetméteres otthonban három hálószoba és négy, olasz márvánnyal díszített fürdőszoba kapott helyet. A ház nagyon napfényes, köszönhetően a plafontól földig érő ablakoknak, amelyek csodás kilátást engednek a Sierra Nevada hegyláncra és a Tahoe-tóra. A házban egy könyvtár, egy gránitberakású reggelizőbárral ellátott konyha és több tágas nappali is a lakók kényelmét szolgálja. A kerthelyiségben egy kemence és grillező hely is található. A tulajdonosoknak ezenfelül hozzáférésük van a birtok saját csúszdájához, Henry Kraiser történelmi jachtklubjához, a csónakházhoz, a medencéhez, a kültéri spához, két teniszpályához és egyéb sportlétesítményekhez. Az is dobott az áron, hogy itt forgatták Francis Ford Coppola (78) filmjének részeit.
Könyve miatt rúgták ki az angol királyi család fehérnemű-szállítóját
Az angol királyi család nő tagjainak legintimebb ruhadarabjait 57 éven át szállította June Kenton (82) vállalkozása. A bizalmas feladat és a királyi kiváltság maximális diszkréciót követelt, amit a cég volt tulajdonosa a legutóbbi időkig be is tartott. Ám megjelent Kenton visszaemlékező könyve a „Vihar egy D kosárban” címmel. Ebben érdekes részleteket fecsegett ki arról, hogyan öltözött és vetkőzött fél évszázadon keresztül a királynő és a királyi család.
– II. Erzsébet királynő ragaszkodott hozzá, hogy a próbafülkében jelen legyen vele hű kísérője, kis corgie kutyája – olvasható a könyvben. Kiderült az is, hogy a királynő nem fogadta el Margit hercegnő öltözködési tanácsait, csak úgy tett. De a trónörökös Vilmos herceg és testvére, Harry sem maradt ki a pletykákból: Kenton szerint Harry és Vilmos ebből a boltból hordta ki azokat a pucér nős plakátokat, hogy aztán az etoni középiskolában villogjon velük.
Vérlázító: napokig fuvarozták VV Fanni holttestét
A Blikk információja szerint a fiatal lány feltételezett gyilkosa napokig a csomagtartójában lévő holttesttel járta az országot, így már nemcsak Budapesten és pár vidéki városban, hanem az egész országra kiterjesztve keresik az áldozat tetemét.
Éjjel-nappal kutatnak a nyomozók: egy egész bűnügyi csapat dolgozik az ügyön, drónokkal, kutyákkal és élőlánccal keresik a holttestet. Legutóbb a móri mészárláskor mozgósított a hatóság ilyen erőket.
Lichy József, az áldozat családjának ügyvédje elég szűkszavúan nyilatkozott a Blikknek: – A nyomozásra való tekintettel nem árulhatok el részleteket. Azt elmondhatom, hogy kegyeleti okok miatt a Novozánszki család nagyon várja, hogy előkerüljön imádott lányuk holtteste, mert az édesanyja szeretné elhamvasztatni – nyilatkozta a jogi képviselő.
A Való Világ korábbi szereplője, Novozánszki Fanni tavaly november 20-án tűnt el Budapestről, feltételezések szerint már nem él, de holtteste nem került elő. Jelenleg is előzetesben tartják volt barátját, akit a rendőrség kapcsolatba hozott eltűnésével. B. László ellen személyi szabadság korlátozása és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.
Gyász: elhunyt a híres színész, a Magnum és az X-Akták egykori sztárja
Rhodesot legtöbben a Battlestar Galacticából, a Flash-ből, a Tarzanból, a Magnumból vagy a Mission: Impossible-ből ismerhették, de szerepelt az X-Aktákban is. A 80 éves színész több mint 160 filmben és tévéműsorban szerepelt a 60 éves karrierje alatt, és Kanada egyik legismertebb karakterszínésze lett – írja a deadline.
Blikk: Kis Grófo szenvedett balesetet a délelőtti kamion-személyautó karambolban
A rendőrség közlése szerint az M1-es autópálya Ausztria felé vezető oldalán, az 57-es kilométerszelvénynél, Tatabánya térségében történt a baleset.
Eddig tisztázatlan okból két kamion és egy személygépkocsi egymásnak ütközött. Az elsődleges adatok alapján a balesetben egy ember súlyosan, két másik könnyebben sérült meg. A balesettel érintett járművek a külső és leállósávot elfoglalják. A forgalom rendőri irányítás mellett a belső sávon halad. A helyszínen torlódásra kell számítani.
A Blikk információi szerint Kis Grófo is a balesetben érintett Audiban ült. Egyelőre nem tudni, ki vezette a kocsit, és hogy a sérültek között van-e Grófo is.
A Ripost úgy tudja, Völgyi Zsuzsi édesapja is az énekes mellett ült a kocsiban. Grófoék két kamionnal ütköztek össze, az autóban négyen utaztak. Az autó eleje szétroncsolódott, az ütés következtében Zsuzsi apukája eltörte az orrát, amiből ömlött a vér. Az énekesnő édesapja Kis Grófo-nak dolgozik, ő a technikusa. A Ripost megtudta, hogy éppen egy fellépésre tartottak, amikor megtörtént a baj.
Zsuzsi édesapját még a helyszínen ellátták a kiérkező mentők.
Apokaliptikus pusztítás – Több mint száz ember halt meg Pakisztánban
Több mint száz ember meghalt, 75 motor és 6 kocsi odaveszett, amikor felrobbant egy balesetet szenvedett tartálykocsi Pakisztánban, Bahawalpurban.
Azért volt ilyen sok áldozat, mert a felborult tankautóból a környékbeliek megpróbálták megszerezni az olajat, amit szállított.
Ekkor robbant fel a tartálykocsi.
Ilyet még biztosan nem látott: tűzeső hullott!
A váratlan jelenséget egy, a helyszín közelében lecsapó villám okozta – írja az Időkép.
A nem mindennapi esetet egy kamera rögzítette:
Észak-Korea kilőtt egy újabb rakétát, megindult partjai felé az amerikai flotta
A tájékoztatás szerint az amerikai hadihajóraj korábban közös gyakorlatot tartott a japán erőkkel a Csendes-óceán nyugati részén. A Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység áthajózott a Japán délnyugati része és a Dél-Korea közötti Csuzima-szoroson. A várakozások szerint az amerikai hadihajóraj a dél-koreai haditengerészettel is gyakorlatozik majd.
A térségben tartózkodik a francia Mistral helikopterhordozó hadihajó is, amely szombaton befutott a japán Szaszebo haditengerészeti támaszpontra. A Mistral a következő hónapban Guam szigete mellett egy hadgyakorlatot vezet majd, amelyben japán, amerikai és brit erők vesznek részt, a fedélzetükön lévő csapatok a partraszállást gyakorolják majd.
A Mistral támadó feladatokra szolgáló partra szállító hajó, fedélzetén 35 helikopter mellett páncélosok is lehetnek. A francia hajóegység május 5-ig marad Szaszebóban.
A térségben megnőtt a feszültség azt követően, hogy Észak-Korea szombaton hajnalban újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel, amely azonban minden jel szerint pár perces repülés után, 71 kilométer magasan felrobbant. Március óta ez volt a negyedik sikertelen rakétakísérlet.
Japánt és az Egyesült Államokat az észak-koreai rakétakísérletek mellett aggasztja továbbá az is, hogy Kína befolyásának kibővítésére törekszik part menti vizein, a Dél-kínai-tengeren.
NASA: óriási napkitörés történt, a keletkező napszél hamarosan eléri a Földet! (Videó)
A felvételen látszik, ahogy a gyönyörű fények félkörívben táncolnak a Nap felszínén, a videót a csillag egy aktív területéről készítették. A tudósok figyelmeztetést adtak ki arról, milyen következményekkel is járhat egy ilyen kitörés. Ahogy a hasadék kinyílt a Nap felszínén, úgy küldi a gyors napszelet a Föld felé. Ez a hasadék egy hatalmas terület, ahol a Nap mágnesen mezeje kettévált, ezzel utat engedve a napszélnek. A szél feltöltött részecskék plazmaáramából és mágnesen térből áll.
A napszél hétfőre virradóra éri el a Földet, s ennek következtében akár egy mérsékelten erős földmágneses vihar is létrejöhet. A Föld mágneses mezeje és atmoszférája a nagy részét felfogja a szélnek, de még így is lehetnek közvetlen hatásai. A mágneses vihar kihathat az áramhálózatokra és a navigáló rendszerekre a Föld egész területén. Közvetlenül hathat a kommunikációra és a rádióvételre, veszélyt jelenthet repülőgépek pilótáira és az asztronautákra is, akiket sugárzás érhet ez idő alatt. Ugyanilyen viharok állnak a híres északi fények mögött, ugyanis a feltöltött részecskék a mágneses mezőnket érve színes fényáradattá válnak.