Kitörtek a migránsok Kiskunhalasról. Egy őr megsérült, két embert nagy erőkkel keresnek
A Kiskunhalasi Őrzött Szállásról még csütörtökön délután próbált megszökni több menekült. A kerítés több pontján próbálkoztak a szökéssel, a rendőrök és a fegyveres biztonsági őrök a csoportos szökést azonban sikeresen megakadályozták. Két férfi azonban mégis átjutott a kerítésen. Az elfogásukat megkísérlő egyik fegyveres biztonsági őr üldözésük közben könnyebben megsérült.
Az ismeretlen helyen tartózkodó Wasim Ahmed 18 éves marokkói és Alarbi Usamam 22 éves algír férfiakat a rendőrség jelentős erőkkel keresi.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képeken látható férfiak tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ő váltja Gundel Takács Gábort a Maradj talpon! című műsorban
Egy ideje már nagyon foglalkoztatja a közvéleményt, hogy ki lép a szakmai okok miatt felmondott Gundel Takács Gábor helyére. A Bors úgy tudja, Héder Barna vezetésével már forgatják a Duna TV vetélkedőjének új részeit. A műsorvezetői posztra állítólag Kovács „Kokó” Istvánt is kipróbálták, de végül Héder maradt talpon.
– Ezen a héten már vele forgatjuk a Maradj talpon!-t – mondta egy, a csatornához köthető informátor a Borsnak.
Embertelen körülmények között halt meg a miskolci idős asszony
Az idős asszonyt korábban combnyaktörés miatt műtötték, majd hazaengedték a kórházból. Fiai azonban borzasztóan elhanyagolták, nem látták el, nem etették, és nem segítettek neki.
A mozgásképtelen asszony annyira legyengült, hogy mire távol élő lánya kihívta hozzá az orvost, már nem tudtak rajta segíteni. Nem tudott önállóan mozogni, saját székletében és vizeletében feküdt hónapokon keresztül, ágyát belepte a penész, csonttá fogyott, egész testét sebek borították, a kórházba szállítása után rövid időn belül meghalt.
Fiait most emberöléssel vádolják, de csak az egyik fiú jelent meg a tárgyaláson, aki ártatlannak vallja magát, testvérét évek óta nem találják.
Körúti robbantás: Állítólag Hévizen kapták el a gyanúsítottat, Keszthelyen is akciózott a TEK
A Privtákopó reggel arról írt, hogy a robbantó egy szerb állampolgárságú férfi, aki kiválóan beszél magyarul, csak enyhe akcentusa van. Az oknyomozó portál azt állítja, egy korábban robbanóanyag és fegyvercsempészettel foglalkozó férfi kereste meg, és azt mondta, egy fedett nyomozó mutatta be neki a szerb férfit 14 évvel ezelőtt. Legalább is az informátor 90-95 százalékig biztos abban, hogy a rendőrség által nyilvánosságra hozott fotókon, kamerafelvételeken az a férfi szerepel, akit ő a “kölyökképű” becenéven megismert több mint egy évtizede.
A Központi Nyomozó Ügyészség az ügyben egyelőre annyit közölt, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudják, hogy az őrizetbe vett férfi a robbantással gyanúsított férfi. Sajtótájékoztatót csütörtökre ígértek.
A TV2 szerint a férfire Hévíz környékén csaptak le, úgy tudják, édesanyját állították meg a rendőrök, szondáztatták, és DNS mintája egyezést mutatott, így értek el fiához. A Keszthely Tv úgy tudja, a férfit Hévízen kapták el, emellett pedig Keszthelyen is akcióztak, lezárták a Borbás Vince sétányt, ahol egy piros kocsit vizsgáltak a Balaton-parti Helikon Hotel és a városi strand közötti szakaszon.
Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy az útszakasz két végét polgárőrök, illetve a TEK egyenruhásai zárták le a forgalom elől. Sem gyalogosokat, sem járműveket nem engednek be az érintett útszakaszra, ahol több tucatnyi ember vizsgálja a piros színű, magyar rendszámú személyautót. Az autók lámpáival megvilágított helyszínen néhány járókelő is felbukkant, de a lezárt terület közelébe senkit nem engednek.
Szorul a hurok a Teréz körúti robbantó körül!
A rendőrség néhány napja adta közre a Teréz körúti robbantóról készült legjobb kamerafelvételt. A képek egy élelmiszerboltban készültek, ennek kamerája rögzítette a sapkában vásárolgató férfit, akin ekkor a TV2 Tények szerint már ott volt a hátizsák, amiben a robbanószer volt.
A Blikk már tudni véli: az üzlet pénztárosa emlékezett a képek alapján a férfira, felismerte és személyleírást is tudott adni róla a rendőröknek. A vallomás részleteiről egyelőre nem árultak el semmit.
Mindenesetre úgy tűnik, szorul a hurok a robbantó körül.
Foglalt a szíve a Sztárban Sztár jóképű, miskolci születésű kedvencének
A Budapesti Operettszínház fiatal művésze Caramel Szállok a dallal című szerzeményével robbant be a TV2 műsorába és egy csapásra kedvenc lett. Teljesítményét a zsűri maximális pontszámmal jutalmazta, ám a legnagyobb kritikusok, azaz a nézők is első helyen jutatták tovább. Egyetlen este alatt befutott, a nők rajonganak érte, és akár a széria titkos esélyese is lehet.
– Sokkal rosszabbra számítottam – vallotta be mosolyogva a színész. – Rengeteg kommenttel találkoztam, amelyekben azt kérdezték: „ez meg kicsoda?” Volt, aki szimpatikusan fogalmazta meg, de akadt, aki nem finomkodta el a dolgot. Ez persze nem baj, részben azért is veszek részt a műsorban, hogy megismerjenek az emberek.
Veréb nevét ugyanis jobbára csak az ismerte, aki színházba jár. Pedig a fiatal művész többek között a Rómeó és Júliában és a Mozartban is remek alakítást nyújt, októbertől pedig a Lady Budapestben domborít. A Sztárban sztár adásaiban bizonyíthatja sokoldalúságát Tamás, aki szabadidejében is sok mindent csinál egyszerre.
– Nagyon szeretem a különféle sportokat, régen biciklivel ugrattam, lovagoltam, teszteltem magam, de a labdajátékok mellett az extrém vonal is közel áll hozzám, hiszen például sétarepülőt is vezettem már – sorolta az énekes, akinek testfelépítésén is meglátszik, hogy szeret futni és kondizni.
Nem véletlen, hogy a Sztárban sztár női rajongói és szavazói is kiszúrták már maguknak, ám hiába.
– Foglalt a szívem, és nagyon boldog vagyok a kedvesem mellett – jelentette ki Veréb. – A családomnak és a szeretteimnek köszönhetően most tökéletes a harmónia körülöttem.
Tamásról kiderült, hogy egyik példaképe kollégája, Bereczki Zoltán, aki éppen a zsűriasztal mögül figyeli, hogyan teljesít a Sztárban sztár színpadán.
– Ő pont azt valósítja meg, amit én is szeretnék elérni. Zoli sikeres a színpadon és a pop világában egyszerre, ráadásul a médiában is jelen van. Erre törekszem én is, most jelenik meg az első dalom, lírai, verses szöveggel, amelyet néhány szó kicserélésével varázsoltunk maivá – árulta el Veréb.
Riasztották a tűzszerészeket Samantha Fox bőröndje miatt
– Samantha Fox láthatóan kissé fáradt volt, nehezen viselte a várakozást. Hogy finoman fogalmazzak: kicsit hisztis volt. Hangosan veszekedett menedzsereivel, számonkérte, miért kell ennyit várni – mondta el egy ott várakozó utas a Blikknek. A problémát először az okozta, hogy későn jött a világsztárt szállító kisbusz, majd amikor megérkezett, sebtében bepakoltak, csakhogy az egyik bőröndjüket, amit hátrahagytak, időközben elvitték.
Na nem tolvajok - a tűzszerészek szállították el átvizsgálásra az elhagyott bőröndöt. Először kutyákkal vizsgálták meg, majd átvilágították, ki is nyitották. Nagyjából másfél óra múlva kaphatta vissza Samantha Fox egyik munkatársa.
Maga a fellépés kitűnően sikerült a Miskolci Sörfesztiválon, a közönség óriási örömmel fogadta Samantha Foxot. – Samantha profi módon állt a színpadra, s függetlenül attól, hogy késői, majdnem éjjel fél egyes kezdéssel kezdődött a show, mindenkit felpezsdített. Még vissza is tapsolták a nézők – nyilatkozta Hajdú Péter, a fesztivál házigazdája.
– Hardy Mihály, a repülőtér sajtóreferense a Blikknek úgy nyilatkozott: a napi 5-6 elhagyott poggyász miatti riasztás teljesen megszokott. Az előírások szerint ilyenkor kiürítik a terminált, tűzszerészek és rendőrök jönnek bombakereső kutyákkal.
A fővárosból egy borsodi szellemfaluba "menekült" az épitőipari vállalkozó
Omladozó házak és egy romos templom idézi egy letűnt kor emlékét: a borsodi kis faluban hajdanán hétszázan is éltek, iskolás gyerekek és árusok zsivajától volt hangos a tanyaközpont. Mielőtt teljesen lakatlanná vált volna, 15 éve már csak hét ember lakta a települést, végül ők is továbbálltak, és az 1930-as években még virágzó falu az enyészeté lett. Egészen 2006-ig.
Az 56 éves budapesti férfival a Blikk készített videóriportot.
Máris megvan az elhunyt Somló Tamás utódja az LGT-ben
Két, már korábban leszervezett Abrakazabra koncerthez kérte fel Karácsony János és Solti János Bebét, hogy a júliusban elhunyt Somló Tamás helyett énekeljen. A műsorban főként ismert Locomotiv GT slágerek csendültek fel, melyeknek Bebe maga is nagy rajongója.
- Tamással nagyon jóban voltam, szimpatizáltunk egymással, baráti volt a kapcsolatunk. Tíz éve Solti Jánoson keresztül ismerkedtünk meg, aki 1976 óta a Locomotiv GT tagja, és aki egy időben a Back II Black-ben is játszott. - Nem tudtam, hogy Tamás ilyen kritikus állapotban van, megdöbbentem amikor bejelentették a halálhírét. Utána állt össze a kép, hogy pár nappal előtte azért kértek fel erre a két koncertre, mert Tamás már nem tudta vállalni őket, én viszont ismerem a dalait és a zenekart, Tamás mellett is többször vokáloztam korábban - mondta Bebe, aki számára nagyon megható volt a múlt hétvégi nagykárolyi koncert, ahol az LGT eredeti tagjaival együtt énekelhette a zenekar legendás slágereit.
Kiáll Hosszú Katinka mellett a Magyar Antidopping Csoport vezetője
Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, hogy hogyan és hányszor ellenőrizték az olimpiai bajnokot. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely ma az élsportot áthatja. Egyrészt az egyre több doppingeset, másrészt a megalapozatlan vádaskodás.
Tiszeker Ágnes az nso.hu megkeresésére elmondta, tizenhárom hónap alatt 39 alkalommal ellenőrizte Hosszú Katinkát a Magyar Antidopping Csoport. Ezek közül 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó (növekedési hormon és úgynevezett biológiai útlevél) tesztelés. Egy ízben helyszíni kábítószer ellenőrzésnek is alávetették. – A felsorolt mintavételeken kívül a FINA többször is ellenőriztette, és nem sokkal az olimpia kezdete előtt ugyanezt tette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is. Ezeknek az ellenőrzéseknek csak a tényét ismeri a MACS vezetője, a jellegét viszont nem, tekintettel arra, hogy ezeket a FINA, illetve a NOB kezdeményezte.