2024. június 01. Tünde

Az MTK csapatát fogadja a DVTK vasárnap az Andrássy úton

Lead: 
Az OTP Bank Liga idei kiírásának utolsó előtti mérkőzésén az MTK csapatát fogadja a DVTK vasárnap délután fél öttől. Hazai pályán két éve legyőztük őket, tavaly pedig döntetleneztünk.
Törzs: 

A Magyar Testgyakorlók Körét 1888. november 16-án alapították , a klub közel 127 éves története során eddig 40 alkalommal vendégszerepelt Diósgyőrben. -írja a dvtk.eu

A fővárosi kék-fehérek 23 alkalommal nyerték meg az NB I-es bajnokságot, 12-szer a Magyar Kupát, kétszer pedig a Szuper Kupát  is elhódították.

Az előző bajnokságban rossz kezdést követően (kiesőhelyen álltak 2013 végén) nagy tavaszi hajrával a 8. helyre jöttek fel. Az idei bajnokságban - függetlenül a vasárnapi mérkőzéstől - bronzérmet érő harmadik helyen végeznek.

A vezetőedző

Az MTK vezetőedzője 2004 óta az egykori szövetségi kapitány a 75 éves Garami József. A bajnokság korelnöke NB I-es rekordnak számító 796 élvonalbeli mérkőzésen ült a kispadon.

Ismerősök a másik oldalon

Egy régi ismerőst is felfedezhetnek a szurkolók a vendégkispadon. Teodoru Vaszilisz - akinek testvére,Borisz jelenleg is a DVTK utánpótlásában dolgozik - Diósgyőrben lett labdarúgó, tagja volt a DVTK aranycsapatának. A diósgyőri bajnoki bronzérméhez és kupagyőzelméhez későbbi pályafutása során Angyalföldön még egy kupagyőzelmet tett hozzá. Ciki évek óta az MTK másodedzője.

Egymás ellen

A két csapat az első mérkőzését 63 évvel ezelőtt, 1950. szeptember 14-én játszotta Diósgyőrben.Tomecskó József edző tanítványai a Károlyi - Palicskó II, Kakuszi, Gyuris, Török, Krucsai, Németh, Csorba (Pesti), Mixtai, Pribelszky, Salamon összeállításban vették fel a küzdelmet a fővárosiakkal. Csapatunk hősiesen harcolt, ám hiába rúgott Németh és Pribelszky is gólt, a vendégek 4 találattal válaszoltak, így a mérkőzést is megnyerték.

A következő két egymás elleni mérkőzésünk nem kerülhet fel a DVTK történelem könyvének arany oldalaira. A vendégcsapat ugyanis először hét, majd a következő évben nyolc gólt szerezve mért megsemmisítő vereséget a Diósgyőrre.

Az első hazai siker a 6. Diósgyőrben megrendezett összecsapásunkon született. Teleki Pál fiai 1958. július 9-én a Tóth - Werner, Szigeti, Jakobi, Török, Paulás, Iván, Csányi, Papp, Fekete, Pál II összeállításban,Török és Pál II góljával verték 2-1-re a kék-fehéreket.

Ezt követően nyertünk az 1959/1960-as és az 1968-as bajnokságban is. Az 1970-ben aratott győzelmünkkel pedig egy szenzációs sorozat kezdődött. 15 mérkőzésen keresztül döntetlennél rosszabb eredményt nem értünk el itthon az MTK ellen.

1_500x400.jpg

Ezek közül a 24 évvel ezelőttit emeljük ki, amikor a jelenlegi másodedzőnk, Kiser László a pályán ünnepelte a sikert. 1991. november 9-én Vlad László edző a Knotz - Bém, Leskó, Kertész, Szabó, Molnár, Parhomenko, Dancs, Szvisztun, Gábor (Petcu), Váczi (Kiser) összeállításban küldte pályára a csapatunkat és Leskó Zoltán gólja jelentette a győzelmet.

Ez a szép sorozat 28 év után, 1998-ban szakadt meg, amikor a Tornyi-féle Diósgyőr a bajnokesélyes MTK-tól kapott ki az Andrássy úton.

A kétezres években nem volt szerencsénk az MTK együttesével, döntetleneket elértünk, de győzni nem sikerült ellenük, mígnem az 2012 őszén Tisza Tibor és Elek Ákos góljára csak egy válasz érkezett, így újra győzelemnek örülhettünk.

Az előző bajnokságban Szivics Tomiszláv a Rajić - Vági, Alves, Hanek, Husić - Seydi (Barczi, 66.), Takács P. (Kostić, 46.), Elek, Bacsa - Tisza (Gohér, 74.), Rudolf csapata előbb William Alves és Tisza Tibor góljával hátrányból fordított, azonban egy bombagóllal mégis pontot mentett az MTK.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában, az őszi szezonban Kispesten győzött a DVTK. Szivics Tomiszláv ezúttal az Antal - Okuka, Szalai V., Kádár, Husić - Egerszegi, Elek - Marjanović (Jenner, 78), Gosztonyi (Bacsa, 58.), Takács T. (Grumić, 68.) - Griffiths összeállítású csapattal vette fel a küzdelmet és Georges Griffiths két góljával sikerült elhozni a három pontot.

Mérlegünk: 40 mérkőzés, 15 győzelem, 10 döntetlen, 15 vereség, 55 rúgott és 70 kapott gól

 

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Tomiszlav Szivics: mindig ünnep az MTK ellen győzni
Az Újpest megállította az MTK menetelését
Címlap cím: 
Az MTK csapatát fogadja a DVTK vasárnap az Andrássy úton
Címlap lead: 
Az OTP Bank Liga idei kiírásának utolsó előtti mérkőzésén az MTK csapatát fogadja a DVTK vasárnap délután fél öttől. Hazai pályán két éve legyőztük őket, tavaly pedig döntetleneztünk.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Leisztinger Tamás az elnökségben

Lead: 
A magyar kosárlabdázás irányításának legfelsőbb szintjén is képviselteti magát mától az Aluinvent-DVTK, miután Leisztinger Tamást négy évre beválasztották az MKOSZ tíztagú elnökségébe.
Törzs: 

Az Aluinvent-DVTK-t - a Borsodsport Invest Kft.-n és az Arago Zrt.-n keresztül - tulajdonló Leisztinger Tamás nem először vállal hasonló feladatot, hiszen korábban éveken keresztül töltötte be a sakkszövetség elnöki posztját.

leisztinger.jpg

Leisztinger Tamás

Az MKOSZ elnöksége

Elnök
Szalay Ferenc

Társelnök
dr. Balsay István
Rózsás Gábor

Elnökségi tagok
Becsky István
Bokor Ákos
dr. Cser-Palkovics András
dr. Teszler Sándor
Fűzy András
Halm Rolland
Leisztinger Tamás
Németh Károly
Pukler Gábor
Sitku Ernő

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Leisztinger Tamás bekerült a kosárlabda szövetség elnökségébe
Címlap lead: 
A magyar kosárlabdázás irányításának legfelsőbb szintjén is képviselteti magát mától az Aluinvent-DVTK, miután Leisztinger Tamást négy évre beválasztották az MKOSZ tíztagú elnökségébe.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Véget ért a bajnokság, negyedik a DVTK - Vénusz

Lead: 
Negyedik helyen zárta a női futsal NB I.-et a DVTK-Vénusz csapata. Az utolsó tétnélküli mérkőzésen még a vereség is belefért.
Törzs: 

Női futsal NB I. Felső-ág

DVTK-Vénusz - BME Futsal 1-6 (0-2)

Miskolc. Játékvezető: Szuromi Viktor (Császár Kristóf, Petróczy Attila).
DVTK-Vénusz: Almási - Szőke, Váradi, Miliczki, Kovács A. Csere: Németh, Kresák, Bukovszki, Boros. Vezetőedző: Sárréti Géza.
BME: Hargas - Szekér, Ganczer, Winternitz K., Szalkai. Csere: Winternitz A., Urbán, Winternitz Zs. Vezetőedző: Csernai Gábor László.

Sárga lap: Szalkai a 23., Németh a 30. percben.
Gólszerző: Szalkai (0-1) a 12., Urbán (0-2) a 20., Winternitz A. (0-3) a 27., Ganczer (0-4) a 27., Váradi (1-4) a 31., Szekér (1-5) a 40., Urbán (1-6) a 40. percben.

A bajnkság végeredménye:

Astra HFC 24 22 0 2 157 49 108 66
Hajdúböszörményi TE 24 17 1 6 125 72 53 52
Árkád ETO 24 15 0 9 112 91 21 45
DVTK-Vénusz  24 12 0 12 105 112 -7 36
BME Futsal  24 10 2 12 81 71 10 32
Univerzum  24 3 4 17 66 158 -92 13

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Véget ért a bajnokság, negyedik a DVTK - Vénusz
Címlap lead: 
Negyedik helyen zárta a női futsal NB I.-et a DVTK-Vénusz csapata. Az utolsó tétnélküli mérkőzésen még a vereség is belefért.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nyártól Bekő Balázs a DVTK vezetőedzője

Lead: 
Megszületett a megállapodás, így immár hivatalos, hogy nyártól a Kecskeméttől távozó Bekő Balázs irányítja a DVTK szakmai munkáját. Munkáját Veréb György, Visinka Ede és Borbély Erik segítik majd.
Törzs: 

- Olyan felkészült és fiatal szakembert kerestünk, aki eléggé ambiciózus ahhoz, hogy a tavasszal a szurkolók által is sokszor hiányolt tüzet újra fellobbantsa a játékosokban – mondta Árki Gábor a DVTK sportigazgatója. - Bekő Balázs már sokszor bizonyította rátermettségét. Pályaedzőként elévülhetetlen érdemei vannak a Videoton első bajnoki címében és vezetőedzőként Kecskeméten is olyan munkát végzett, melynek köszönhetően rajtunk kívül több csapatnál is felmerült a neve. Örülök annak, hogy minket választott, hiszek abban, hogy az általa vezetett csapat a következő bajnokságban újra az Európa Ligás helyezésekért fog tudni küzdeni. Mi ehhez minden segítséget megadunk neki. A DVTK új vezetőedzője a munkát hivatalosan 2015. június elsején kezdi meg Diósgyőrben, addig az elmúlt hetekhez hasonlóan Vitelki Zoltán irányításával készül a csapat.

beko_balazs_nb1.hu_.jpg

- Pályafutásom eddigi legnagyobb kihívása előtt állok – mondta Bekő Balázs. - A DVTK minden szempontból a legmagasabb szintet képviseli eddigi karrieremben. Olyan klubnál szerettem volna dolgozni, ahol igazi futballközeg van, Diósgyőr mint tudjuk azon kevés helyek egyike, ahol érdemes dolgozni. A stábot illetően a kapusedző Veréb Gyuri bácsi helye megkérdőjelezhetetlen, Visinka Ede mint pályaedző, Borbély Erik pedig mint erőnléti edző segíti majd a munkámat. A közös munkát a mostani bajnokság végeztével szinte azonnal el kell kezdeni, hiszen jelen állás szerint július közepén kezdődik a következő bajnokság, így nem lesz sok időnk a felkészülésre.

Bekő Balázs hosszú és sikeres játékos-pályafutás után kezdett edzősködni. Nyíregyházán másodedzőként indult edzői karrierje, ezt követően csaknem háromszáz elsőosztályú mérkőzés tapasztalatát adta át a székesfehérvári fiataloknak, majd 2007-től Marijan Vlak, Disztl László, Varga István és Mezey György mellett az első csapat másodedzői posztját töltötte be. 2011-ben bajnoki címet ünnepelhetett, fél évvel később azonban távoznia kellett José Gomes stábjából (ahol az ellenfelek feltérképezése volt a fő feladata). Ekkor vette kezdetét vezetőedzői karrierje, az első évben rögtön aranyérmet nyert a Budaörssel az NB III.-ban. A sikerre több csapatnál is felfigyeltek, Kecskeméten debütálhatott az élvonalban. Egy stílusos és a lehetőségekhez képest kiválóan teljesítő csapatot alakított ki, amely az előző bajnokságban a 10. helyen végzett, jelenleg a 8. helyen állnak.

Névjegy:

Név: Bekő Balázs
Születési idő: 1971. december 15.
Születési hely: Budapest
Végzettség: Pro licenc

Pályafutás játékosként:

1980-1990 Videoton utánpótlás
1990/1991 Videoton
1991/1992 Videoton
1992/1993 Videoton
1993/1994 Videoton
1994/1995 Videoton
1995/1996 Videoton
1996/1997 Videoton
1997 tavasz FTC
1997/1998 Gázszer
1998/1999 Gázszer
1999/2000 Gázszer
2000 tavasz Vasas
2000/2001 Hapoel Jerusalem (izraeli II. osztály)
2001/2003 Videoton

Pályafutás edzőként:

2004/2005 másodedző, Nyíregyháza (NB I.)
2005/2006 Videoton utánpótlás
2006/2007 Videoton utánpótlás
2007/2008 másodedző, Videoton (NB I.)
2008/2009 másodedző, Videoton (NB I.)
2009/2010 másodedző, Videoton (NB I.)
2010/2011 másodedző, Videoton (NB I.) bajnok
2011/2012 ősz másodedző, Videoton (NB I.)
2012/2013 vezetőedző. Budaörs (NB III. Duna-csoport) bajnok
2013/2014 vezetőedző, KTE (NB I.)
2014/2015 vezetőedző, KTE (NB I.)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Egy szakportál szerint megvan a DVTK új vezetőedzője
Címlap cím: 
Nyártól Bekő Balázs a DVTK vezetőedzője
Címlap lead: 
Megszületett a megállapodás, így immár hivatalos, hogy nyártól a Kecskeméttől távozó Bekő Balázs irányítja a DVTK szakmai munkáját. Munkáját Veréb György, Visinka Ede és Borbély Erik segítik majd.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Gólparádét rendezett hazai környezetben a DVTK-Vénusz

Lead: 
Fordulatos első harminc perc után gólparádét rendezett a DVTK-Vénusz az Univerzum ellen. Bernáth Csilla 4, Kovács Aliz három, Miliczki Noémi egy gólt szerzett.
Törzs: 

Női futsal NB I. Felső-ág 8. forduló, eredmény (dvtk.eu):

DVTK-Vénusz - Univerzum SC 9-5 (5-4)
Miskolc, Generali Aréna. Játékvezető: Katona Brigitta (Kulik Norbert, Császár Kristóf).
DVTK-Vénusz: Németh D. - Bernáth, Váradi, Miliczki, Kovács A. Csere: Boros, Szőke, Kresák, Bukovszki, Almási. Vezetőedző: Sárréti Géza.
Univerzum: Deczki - Bagdi, Bereczki, Horváth H., Kaiser. Csere: Tatár. Vezetőedző: Tóth Ferenc.

Sárga lap: Kovács A. és Bereczki a 36. percben.
Gólszerző: Kaiser (0-1) a 4., Bernáth (1-1) a 8., Kovács A. (2-1) a 9., Bereczki (2-2) a 11., Bagdi (2-3) a 12., Bernáth (3-3) a 14., Bernáth (4-3) a 17., Bereczki (4-4) a 17., Miliczki (5-4) a 18., Bereczki (5-5) a 30., Horváth H. (6-5) a 34., Bernáth (7-5) a 37., Kovács A. (8-5) a 39., Kovács A. (9-5) a 40. percben.

A bajnokság állása:

1. Astra HFC Kiskunfélegyháza
2. Hajdúböszörményi TE
3. Árkád ETO
4. DVTK-Vénusz
5. BME FC
6. Univerzum.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Gólparádét rendezett hazai környezetben a DVTK-Vénusz
Címlap lead: 
Fordulatos első harminc perc után gólparádét rendezett a DVTK-Vénusz az Univerzum ellen. Bernáth Csilla 4, Kovács Aliz három, Miliczki Noémi egy gólt szerzett.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sakk-matt – bajnok a DVTK-EMSE

Lead: 
A DVTK sakkcsapatának fél pontra volt szüksége vasárnap, az NB II. 11. fordulójában, de ennél sokkal többet szerzett. Most már hivatalosan is kijelenthetjük: a csapat az NB II. Barcza-csoportjának bajnoka.
Törzs: 

A tervet alaposan túlteljesítették a piros-fehér fiúk, hiszen ismét magabiztos győzelmet arattak, ezúttal a Nádudvar csapata ellen – tájékoztatott a dvtk.eu. A három mesterrel felálló ellenfelet 9,5-2,5 arányban múlták felül, így veretlenül, 13 pont előnnyel megnyerték a bajnokságot, és feljutottak az NB I/B-be.

dvtk_emse_bajnok_dvtkeu_150426.jpg

A bajnokcsapat tagjai. Fotó: dvtk.eu/Szabó Gábor

Sakk NB II. Barcza-csoport, eredmény:

DVTK-EMSE - Nádudvari Sakk SE 9,5-2,5

Győzött:
Nayhebaver Martin
Hardicsay Péter
Najgebauer Szemjon
Dobai Szabolcs
Heidrich Máté
Horváth Kristóf
Kovács Tamás,

Döntetlent ért el:
Korpa Bence
Ág Norbert
Ács Gábor
Papp Ábel
Szabó Leon

Dobai Szabolcs ismét győzött, így a bajnokság során egészen kimagasló teljesítményt nyújtva, mind a 11 fordulóban asztalhoz ült, és 11 győzelmet aratott.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Sakk-matt – bajnok a DVTK-EMSE
Címlap lead: 
A DVTK sakkcsapatának fél pontra volt szüksége vasárnap, az NB II. 11. fordulójában, de ennél sokkal többet szerzett. Most már hivatalosan is kijelenthetjük: a csapat az NB II. Barcza-csoportjának bajnoka.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A hajrában fordított a Vénusz a bajnokaspiráns ellen

Lead: 
Hatalmas hajrával, az utolsó másfél percben kétgólos hátrányból fordítva győzött a DVTK-Vénusz a nem is olyan régen még aranyéremről álmodó hajdúböszörményiek ellem. Kovács Aliz és Váradi Cintia két-két, Bernáth Csilla egy gólt szerzett.
Törzs: 

Női futsal NB I. Felső-ág 7. forduló, eredmény (dvtk.eu):

DVTK-Vénusz – Hajdúböszörményi TE 5-4 (2-1)
Miskolc, Generali Aréna. Játékvezető: Katona Brigitta (Újhelyi Tamás, Kulik Norbert).
DVTK-Vénusz: Almási - Bernáth, Váradi, Miliczki, Kovács A. Csere: Boros, Szőke, Kresák, Németh D., André, Bukovszki. Vezetőedző: Sárréti Géza.
HTE: Torma - Benkő, Pinczi, Bokor, Vágó. Csere: Horváth E., Nagy Á., Vesszős, Ujvári, Farkas, Fogl, Halászi. Vezetőedző: Simonyi András.

Gólszerző: Kovács A. (1-0) a 2., Nagy Á. (1-1) a 10., Váradi (2-1) a 20., Vágó (2-2) a 23., Vágó (2-3) a 23., Vágó (2-4) a 34., Kovács A. (3-4) a 39., Bernáth (4-4) a 40., Váradi (5-4) a 40. percben.

A bajnokság állása:

Astra HFC Kiskunfélegyháza
Hajdúböszörményi TE
Árkád ETO
DVTK-Vénusz
BME FC
Univerzum

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A hajrában fordított a Vénusz a bajnokaspiráns ellen
Címlap lead: 
Hatalmas hajrával, az utolsó másfél percben kétgólos hátrányból fordítva győzött a DVTK-Vénusz a nem is olyan régen még aranyéremről álmodó hajdúböszörményiek ellem. Kovács Aliz és Váradi Cintia két-két, Bernáth Csilla egy gólt szerzett.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Újabb diósgyőri játékosok kaptak meghívót a korosztályos válogatottba

Lead: 
A DVTK tehetségei közül Ternován Patrik és Boros Gábor is meghívót kapott az U18-as válogatott felkészülési edzőtáborába, Telkibe, amit ezúttal két csoportban tartanak.
Törzs: 

Ternován Patrik április 19-21. között az első csoportban, Boros Gábor április 21-23. között a második csoportban mutathatja meg tudását a szövetségi szakembereknek – tájékoztatott a dvtk.eu.

A DVTK válogatott keretbe meghívott játékosai (2014/2015):

A-válogatott:
Kádár Tamás
Elek Ákos
Koman Vladimir

U21:
Bacsa Patrik
Eperjesi Gábor

U19:
Balogh Alex
Icsó Zsolt
Timkó István

U18:
Ternován Patrik
Láposi Sándor (Románia)
Boros Gábor

U17:
Fazekas Máté

U16:
Lakatos László
Gantner Bence

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Újabb diósgyőri játékosok kaptak meghívót a korosztályos válogatottba
Címlap lead: 
A DVTK tehetségei közül Ternován Patrik és Boros Gábor is meghívót kapott az U18-as válogatott felkészülési edzőtáborába, Telkibe, amit ezúttal két csoportban tartanak.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Pénzbüntetést kaptak a dulakodó diósgyőri focisták

Lead: 
A DVTK kedd délutáni edzésén egy ütközés után a csapat két játékosa, Georges Griffiths és Németh Milán összeszólalkoztak, majd némi dulakodást követően a vezetőedző az öltözőbe parancsolta a játékosokat.
Törzs: 

Az érintettek még kedden éjszaka személyesen átbeszélték a történteket Árki Gábor sportigazgatóval, ez alapján a klub vezetése pénzbüntetéssel sújtotta a labdarúgókat.

A DVTK vezetése fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a Diósgyőr számára még akkor is elfogadhatatlan a játékosai részéről az ilyen, sportemberhez méltatlan magatartás, ha tudjuk, ehhez hasonló eset nem egy klub életében előfordult már.

A DVTK ezzel lezártnak tekinti a történteket, így a szerda délelőtti tréingen már újra teljes létszámban vett részt a keret, és tovább készül a hétvégi, Videoton elleni rangadóra.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Pénzbüntetést kaptak a dulakodó diósgyőri focisták
Címlap lead: 
A DVTK kedd délutáni edzésén egy ütközés után a csapat két játékosa, Georges Griffiths és Németh Milán összeszólalkoztak, majd némi dulakodást követően a vezetőedző az öltözőbe parancsolta a játékosokat.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Mindenki piros-fehérben a csarnokba!

Lead: 
Szerdán este 6 órától már a bajnoki döntő 4. mérkőzését játssza az Aluinvent-DVTK és a Sopron. A diósgyőri klub azt kéri, hogy mindenki pirosban vagy fehérben jöjjön a miskolci Generali Arénába!
Törzs: 

A belépőjegy ára változatlanul 800 forint. A 2014/2015-ös szezonra kiadott kosárlabda-bérletek továbbra is érvényesek. A DVTK tavaszi idényére kiadott focibérlettel a belépés díjtalan, amennyiben egy, a mérkőzésre jegyet vásárló szurkolótárssal érkezik együtt a tulajdonosa – tájékoztatott a klub. Személyi-, illetve diákigazolványuk felmutatásával térítésmentesen tekinthetik meg a meccset a 65 éven túliak és a 14 esztendőn inneniek is.

A VIP-vendégek a könyvtár felőli bejáraton léphetnek be a csarnokba, minden más szurkoló a főbejáratot használhatja.

A Generali Aréna pénztárai délután 3-kor, a csarnok kapui 16:45-kor nyitnak ki.

– Kérjük szurkolóinkat, hogy a várhatóan nagy számban kilátogató érdeklődőre tekintettel, a megszokottnál korábban érkezzenek a mérkőzésre. A találkozó előtt 35 perccel, valamint a szünetben a Hot Road Rockabilly Band szórakoztatja majd a közönséget – olvasható a dvtk.eu-n. A klub kéri a szurkolókat, hogy mivel a Generali Aréna környezetében parkolóhely korlátozott számban áll rendelkezésre, lehetőség szerint a közösségi közlekedési járművekkel érkezzenek a sportcsarnokhoz.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Mindenki piros-fehérben a csarnokba!
Címlap lead: 
Szerdán este 6 órától már a bajnoki döntő 4. mérkőzését játssza az Aluinvent-DVTK és a Sopron. A diósgyőri klub azt kéri, hogy mindenki pirosban vagy fehérben jöjjön a miskolci Generali Arénába!
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak