Az  Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1789. augusztus 26-án született meg, a nagy francia forradalom eredményeképpen és a későbbi Francia Alkotmány bevezetője lett.

A felvilágosodás szellemében íródott, rögzítve a természetjog elveit. Tartalmazza a politikai szabadságjogokat (pl. szólás- és sajtószabadság, népszuverenitás elve) és az egyéni szabadságjogokat is (pl. tulajdonhoz való jog, ártatlanság vélelme- a forrás ezzel foglalkozik, így ezt mindenképp szerepeltetni kell). Fontos elve, hogy az állam büntetőhatalmát korlátozza: a bűncselekményekre csakis a törvényben meghatározott büntetési tételek alkalmazhatóak. Ez azt is jelenti, hogy ezeket a büntetéseket is csak a törvényben szabályozott módon lehet alkalmazni.

Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának fontos alapelve a jogkiterjesztés, miszerint már nem csak a kiváltságos társadalmi csoportok rendelkeznek jogokkal, hanem az egész társadalom is. Az állami hatalom korlátozásának jegyében született, az abszolutista hatalomgyakorlásra való reakcióként, LaFayette márki fogalmazta, felhasználva az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot. Későbbiekben az emberi jogok deklarációjánál mindig figyelembe veszik a tartalmát.

Németország az első világháborúban (1914-18) a központi hatalmak szövetségi rendszerében harcolt. Ezek az országok kevesebb gyarmattal rendelkeztek, kisebb volt a tengeri flottájuk, kevesebb katonát tudtak mozgósítani és a gazdasági nyersanyagkészleteik is szűkösebbek voltak, a velük szemben harcoló antant államokhoz képest.

Ezért a központi hatalmak egyetlen esélye a villámháború megvalósítása volt, hiszen szárazföldi hadseregük jobban fel volt készítve a harcra és egy villámháború során az antant hatalmak hadseregének gyors frontvonalra  vezénylése is kétségesnek számított. A villámháborús terv (Schlieffen-terv) nem sikerült és a központi hatalmak tartósan többfrontos háborúra kényszerültek, ami felemésztette tartalékaikat és katonai, gazdasági, majd politikai összeomláshoz vezetett.

A háború 1918. november 11-én ért véget Németország fegyverszüneti kérelmével.

Hunyadi Mátyás 1458-1490 között uralkodott, a középkori Magyar Királyság az ő uralkodása idején élte fénykorát. Politikájának egyik alapelve a központosítás volt, aminek végrehajtásában az adópolitika kulcsszerepet játszott.

Megszüntette a kapuadót és helyette új adónemet vezetett be, amit füstpénznek neveztek, mivel már nem telkenként, hanem háztartásonként kellett fizetni (20 dénárt). A legfontosabb adófajta a rendkívüli hadiadó lett, amely az ország védelmét szolgálta (fekete sereg működtetése, törökellenes harcok, várak fenntartása), és jobbágytelkenként egy aranyforintot tett ki. Az ebből származó jövedelme elérte az évi 300-400 ezer forintot, de előfordult, hogy egy évben kétszer is beszedte. A városokból származó jövedelme kb.100 ezer Ft/év, ami azt mutatja, hogy fejlődött ugyan az áruforgalom, de még jelentős mértékben elmaradt a nyugati országok szintjétől.

Adópolitikájának alapelve az volt, hogy az állam ugyan jelentős mértékben megadóztatja a jobbágyokat ( soha nem kellett még  ilyen mértékű adót fizetniük), viszont nem engedi, hogy a nemesek visszaéljenek a hatalmukkal, így a jobbágyok tudták viselni ezeket a terheket. Mátyás idején már jelentkezett az a törekvés, hogy a kiváltságosok is vállaljanak szerepet a terhek viseléséből, ennek érdekében a török elleni védelem céljából segélyre kötelezte a nemeseket és a városok lakóit. A nemesség alapvetően adómentes volt (vérével adózott), de Mátyás a rendi Országgyűlésen el tudta érni, hogy anyagilag is hozzájárultak a török elleni harcokhoz.

Szent István 997-1001-ig mint fejedelem, 1001-1038-ig mint király uralkodott a középkori Magyarországon, nevéhez fűződik a középkori magyar államszervezet megalapítása. Művét apja, Géza készítette elő, aki fiát keresztény szellemben nevelte és békés irányba terelte a magyar törzsszövetség külpolitikai kapcsolatait. Királlyá koronázására 1001 Újévén került sor, a Szilveszter pápától kapott koronával, aminek jelentősége, hogy a nyugati (római)egyház mellett kötelezte el magát.

István korában befejeződött a vérségi alapokon nyugvó törzsi szerveződések felszámolása és megkezdődött a területi közigazgatás kialakítása, a vármegyék szervezése. A vármegye egy egybefüggő terület, élén a megyésispánnal. A megyésispán képviselte a megye területén a királyt: adót szedett (a begyűjtött adók 2/3-a a királyt, 1/3-a az ispánt illette), bíráskodott és szükség szerint hadba vezette a megye katonáit. István halálakor a vármegyék száma 30-45 között mozgott. 

Végbement a királynak alárendelt katonai szervezet kialakítása is. A királyi haderő a királyi várakban (72 körül volt a számuk) összpontosult. A várak vezetői a várispánok, a szolgálatot teljesítő tisztek pedig a X. századi harcos elemekből kialakult várjobbágyok voltak. A várakhoz tartozó szórt rendszerű (vár)birtokokon dolgoztak a várnépek, akik háború esetén hadba vonultak. 

Létrejött a királyi udvari szervezet és udvartartás. A kor gazdálkodási viszonyaiból (naturális, önellátó) adódóan a királyi udvar mozgott az országban, és az egyes udvarházakban felhalmozott, a királyi (udvari) birtokokon megtermelt, illetve a magán- és egyházi birtokokról adóként természetben beszedett élelmiszert elfogyasztotta.

István nyugati minta szerint felállította az ország legfőbb vezető testületét, a királyi tanácsot. Ennek két legtekintélyesebb tagja az esztergomi érsek és a nádorispán, a királyi udvar ispánja volt. 

Az egyházszervezés párhuzamosan haladt az államszervezéssel. 1001-ben megalapították a Szent Adalbertről elnevezett esztergomi érsekséget. A korban alapították a kalocsai érsekséget is, valamint 8 püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari, erdélyi). Létrejöttek az első kolostorok. Kiemelt szerepe volt a pannonhalmi bencés apátságnak (996), ahol térítő papokat és szerzeteseket neveltek. 

István a koronázás után alkalmi jelleggel dénárt veretett, majd 1015 után a rendszeres, bojár minta szerinti pénzverés is megkezdődött.  István okleveleket is kiadott. 9 István-korabeli oklevelet ismerünk. A korban két törvénykönyvet hoztak létre, melyekben az államalapítással, az új társadalmi berendezkedéssel és az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket rögzítették.

Az 1848. évi magyarországi forradalom egyik fontos követelése volt az úrbéli viszonyok megszüntetése (a 12 pont egyike), ami a jobbágyfelszabadítást jelenti. A jobbágyfelszabadítás az áprilisi törvényekkel megvalósult (1848. április 11-i szentesítés), viszont a magyarországi jobbágyok számára még néhány teher továbbra is életben maradt (szőlődézsma). Ezek eltörlésére került sor 1848 szeptemberében (a forrásszemelvény abból az időszakból származik, amikor Kossuth egy nemzeti összefogást sürget Jellasics seregei ellen, és ennek a jegyében a nemesség kárpótlása és a jobbágyfelszabadítás visszavonhatatlansága mellett érvel).

A jobbágyfelszabadítás jelentősége az volt, hogy ezáltal lezárult a feudális berendezkedés Magyarországon, megszűnt a személyi függés, és a földesúrnak járó jobbágyi kötelezettségek sora(robot, ajándékok, kilenced), a felszabadított jobbágyok pedig szabad parasztok lettek. Az általuk művelt egykori jobbágytelket megkapták és saját tulajdonként művelték, a jövedelmektől elesett nemeseket pedig az állam kárpótolta (kötelező örökváltság, állami kárpótlással). A jobbágyfelszabadítást a Habsburgok a szabadságharc leverése után érvényben hagyják, sőt a nemesség kárpótlására is sor került, bár utóbbi meglehetősen körülményesen zajlott le.

II. József a felvilágosult abszolutizmus képviselője Magyarországon, 1780-90- ig uralkodott.  A felvilágosult abszolutizmus a Közép- és Kelet-Európai országok (Poroszország, Habsburg Monarchia, Oroszország) kormányzati rendszere a XVIII. században. Célja, hogy a térség felzárkózzon Nyugat-Európa gazdasági szintjére, ehhez a felvilágosodás eredményeit hasznosítja, ennek szellemében az állam merkantilista gazdaságpolitikát folytat. 

Alapelve a feudális társadalmi viszonyokat fenntartva modernizálni az ország gazdaságát, közigazgatását, társadalmi életét. A modernizálás felülről, az állam által szervezetten kell, hogy megvalósuljon: „mindent a népért, semmit a nép által”. Ennek a politikának megfelelően trónra lépésekor nem koronáztatta meg magát („kalapos király”), mert akkor fel kellett volna esküdnie a magyar törvények betartására, ami meghiúsította volna kormányzati teveit. II. József nem hívta össze a Magyar Országgyűlést, rendeletek segítségével uralkodott, 10 éves uralkodása alatt mintegy 6000 rendelet fűződik a nevéhez (napi 2 rendelet). 
Rendeletei közül a legjelentősebbek: 

Türelmi rendelet (1781), ami a protestánsok számára lehetővé teszi a szabad vallásgyakorlást és a hivatalviselést, következménye a „fordított Canossa járás” (a pápa Bécsbe utazik és megpróbálja meggyőzni a rendelet visszavonásáról)

nyelvrendelet (1784): a birodalom hivatalos nyelve a német lett, mert eszményképe az egységes állam volt, de ez ellen a magyarság tiltakozott

jobbágyrendelet(1785): eltörölte a jobbágy név használatát, biztosította a jobbágyok szabad pályaválasztását és költözködését, védte őket a földesúri önkény ellen. Ez nem jobbágyfelszabadítás, mert nem lettek telkük tulajdonosai, annak használatáért továbbra is úrbéres szolgáltatásokkal tartoztak

Közigazgatási reform: 

vármegyék helyett 10 adminisztratív kerületet hoztak létre → mivel a vármegyék voltak köznemesség politizálásának színhelyei → tiltakoztak (cél: megadóztatni a nemességet ).megyei szinten elválasztotta a bíráskodást és a közigazgatást

Egyéb egyházpolitikai rendeletei: feloszlatta azokat a szerzetesrendeket, amelyek nem végeztek oktatást vagy betegápolást, pápai bullákat csak uralkodói rendelettel lehet kihirdetni, támogatta az alsópapságot, cenzúrát kivette a katolikus egyház kezéből

Egyéb rendeletek: 

bevezette a házszámozást

növelte a kórházi ágyak számát

Uralkodásának végén (1790. január) a belpolitikai ellentétek (magyar nemesség és a katolikus egyház tiltakozása) és a külpolitikai nehézségek (Francia forradalom) miatt rendeleteit halálos ágyán visszavonja („nevezetes tollvonás”), három kivételével (türelmi, jobbágy, alsópapság helyzetéről szóló rendelet)

A Rákosi korszak 1948-tól a kommunista hatalomátvételtől 1953 júniusig, a Sztálin halála utáni átalakításig tartott Magyarországon. Ebben az időszakban Magyarország a gazdasági önellátásra törekedett és elsősorban az iparfejlesztésre koncentrált. Az iparfejlesztést  tervutasításos rendszerben valósították meg  (három- és ötéves tervek), amelyek előírták   az elérendő százalékos növekedést az egyes gazdasági szférákban. 

Az erőteljes iparosítás  elsősorban a nehézipar fejlesztését eredményezte (Ózdi kohászat, Dunaújvárosi Vasmű stb.), annak ellenére, hogy Magyarország nem rendelkezett a megfelelő nyersanyagokkal. Az ipari termelés 1952-ben és 1955-ben éri el a gazdaság összteljesítményét tekintve a csúcspontját (54, illetve 55%-os hozzájárulás a nemzeti jövedelemhez). Mindez egy eltorzult gazdaságszerkezetet eredményezett, ahol a  mezőgazdasági termékekből hiány mutatkozott és békeidőben jegyrendszert kellett bevezetni az országban. 

Rákosi bukása után még továbbra is megmaradt a nehézipar túlsúlya, ez csak a Kádár rendszer idején csökkent. A korszak jellemzője a sztahanovista mozgalom is.(élmunkások teljesítményének előtérbe helyezése, Magyarországon Pióker Ignác a leghíresebb), illetve a szolgáltatások szerény szerepe a gazdaságban (a kisvállalkozásokat sem engedélyezték).

Kádár János 1956 november 4-től töltötte be az MSZMP főtitkári címet, ami gyakorlatilag azt jelentette hogy ő irányította Magyarország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Az ettől az időszaktól induló korszakot Kádár meghatározó szerepe miatt Kádár korszaknak is szoktuk nevezni (1988-ig).

Kádár alapvető felismerése az volt, hogy az 1956-os forradalom azért tört ki, mert nem volt megfelelő az életszínvonal, illetve Rákosiék a párt élén jelentős túlkapásokat követtek el. Úgy vélte, hogy a szocializmust úgy kell felépíteni, hogy ezeket a tanulságokat figyelembe veszi a mindennapi politikai tevékenység során. Ennek jegyében a mezőgazdaság átalakítását (1959-62) úgy valósította meg, hogy nem kényszerítette erőszakkal  a parasztokat a TSz-be, hanem kedvezményeket helyezett kilátásba (TB ellátás biztosítása számukra, illetve háztáji engedélyezése).

Az 1960-as években egyre jobban növekedett az életszínvonal Magyarországon, ezt mutatja a két- és háromszobás lakások számának növekedése, vagy az egyre több autó az utakon. Növekedett a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának mértéke (Hajdu mosógép, Lehel hűtőgép, Videoton televízió). és az emberek egyre több kényelmi szolgáltatást vehettek igénybe (autópálya, farmotoros Ikarus buszok,  1970-től metró a tömegközlekedésben).

Ennek az időszaknak a következménye, hogy nőtt a gyermekvállalási kedv és egyre többen vásároltak telket vidéken. Ezt az időszakot Magyarországon a gulyáskommunizmus időszakának nevezik, aminek a jellegzetessége, hogy fogyasztási cikkek elsősorban élelmiszerek rendelkezésre állnak a boltokban és az emberek egy kicsit szabadabban élnek, mint a környező országokban („legvidámabb barakk”. ). A hatalom alapelve az volt, hogy a kisemberek ne foglalkozzanak a politikával, inkább a saját maguk gyarapodását egyengessék és akkor nem is fognak az állam szerveivel konfliktusba kerülni („aki nincs ellenünk az velünk van”) és ez jelentősen különbözött a Rákosi korszak politikájától („aki nincs velünk az ellenünk”).

Ennek a politikának a jegyében a párt szervei sokkal megengedőbbek voltak a mindennapi életben, illetve  a munkahelyeken. A külpolitikában természetesen figyelembe kellet venni a Szovjetunió elvárásait (Csehszlovákiai beavatkozás, Varsói szerződés kötelezettségei, KGST működtetése), de Kádár egyre inkább szabad kezet kapott a belpolitikai folyamatok intézésében és egyre biztosabb lehetett abban, hogy Rákosit nem helyezik vissza Magyarországra.