Kamasziránytű a digitális világhoz
A közösségi oldalak biztonságos beállításáról beszélt a Kék vonal segélyszervezet munkatársa a Jókai Református Általános Iskolában. Az oktatási intézmény egyik tanulója, Gombos Gréta elmondta, a legismertebb közösségi oldal használatát korlátozottan engedik a szülei – a fiatal lány nem tehet ki például képeket magáról. Azonban felismerték a közösségi oldal előnyös oldalait is, így például rendszeresen látogatja a sportklubja oldalát, ahol sok hasznos információt szerez meg.
Kovács Ágnes a Földes Gimnáziumban. Az olimpiai bajnok úszónőt azért hívták meg, hogy a saját internet és sport kapcsolatáról meséljen a diákoknak. Mint fogalmazott, „sokkal kevesebb lennék, ha állandóan a gép előtt ülnék. És egy csomó olyan dolgot nem kapnék meg az élettől, ami igazán boldoggá tesz. Ezt mindig nektek kell mérlegelni, hogy mi az, ami fontos, mi az, amit szeretnétek.”
A Kamasziránytű program júniusban indult az Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával. Elsősorban a 10-14 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint a pedagógusoknak adnak a helyes internethasználathoz tanácsokat.
Szalay Zita programfelelős elmondta, pedagógusként azt látja, sok olyan tartalommal találkozik, amit a gyerekek osztanak meg, ami nem az ő életkoruknak megfelelő. Szalay Zita hozzátette: szülőként, pedagógusként nem tudnak nekik ebben segíteni, hiszen egy picit le vannak maradva a gyerekekhez képest az informatika világában.
A kamasziránytű a digitális világhoz programban fél évig a netfüggőség veszélyeiről és a biztonságos internet használatáról tartottak előadásokat diákoknak, szülőknek és pedagógusoknak.
Javuló autó eladási adatok
Az egyik 2005 óta működő miskolci autókereskedésben azt mondják: 2011-től felére csökkent a forgalom, havonta csak 10-20 autót tudnak eladni. A vevők figyelik az autók állapotát és fogyasztását is, de a választásnál a legmeghatározóbb az ár.
– Borsod megyében leginkább az olcsóbb kategóriát keresik, mint a Suzuki Swift, de megveszik a drágábbat is. A fogyasztás és a szervizelés lényeges dolog. 1 millió forintig tudunk könnyebben autót eladni, 1 millió forint fölött nehéz – mondja Pásztor Attila, a Pásztor Trade 2005 Kft. Vasgyári Autóudvar tulajdonostársa.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint az országban a legtöbb új autót, csaknem 200 ezret, 2003-2004 között vásárolták az ügyfelek. A mélypont 2010-ben volt, akkor negyedére esett vissza a forgalom. Idén új személyautót leginkább a vállalkozások vásárolnak, nekik segítenek a kedvező kölcsönök is. Így ebben az évben várhatóan 60 ezer fölötti lesz az eladott gépkocsik száma.
– Az értékesített volumen az azt mutatja, hogy javul, növekszik, de még nagyon-nagyon messze van attól, ami megfelelne a hazai szükségletnek, tehát annak, hogy hány új autónak kellene forgalomba kerülnie ahhoz, hogy itt környezetvédelmi, közlekedésbiztonsági és egyéb szempontokból rendbe legyünk. Illetőleg, hogy a megfelelő márkaszerviz és kereskedő hálózatot fenn tudja tartani jó színvonalon. Tehát ott még nem tartunk, de javul a helyzet – nyilatkozta a Miskolc Televízió híradójának Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete ügyvezető elnöke.
Az Egyesülete felmérése szerint ötödével több új autó fogyott az év első 7 hónapban, mint egy évvel korábban. A szakemberek azt mondják: a növekedés, ha lassan is, de folytatódik, mivel a magánvásárlók is kezdenek visszatérni az újautó-piacra.