2024. május 12. Pongrác

Kórházba került a Spice Girls énekesnője

Lead: 
Eddig nem tudni, pontosan hogyan, de súlyos balesetet szenvedett Mel B, majd szinte azonnal kórházba szállították, ahol megműtötték. A sérülési olyan súlyosak voltak, hogy az aznap estére tervezett New York-i dedikálását is kénytelen volt lemondani.
Törzs: 

Instagram oldalán közzétett képéből kiderül, hogy az énekesnő kezét egy hatalmas sínbe tették az orvosok. A képaláírásából pedig megtudhatták az aggódó rajongók, hogy három órán keresztül műtötték, mert sajnos eltört két bordája és a jobb karja is zúzódott. 

mel_b.png

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kórházba került a Spice Girls énekesnője
Címlap lead: 
Eddig nem tudni, pontosan hogyan, de súlyos balesetet szenvedett Mel B, majd szinte azonnal kórházba szállították, ahol megműtötték. A sérülési olyan súlyosak voltak, hogy az aznap estére tervezett New York-i dedikálását is kénytelen volt lemondani.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bekeményít a Ryanair és a Wizzair: jönnek az új poggyászszabályok

Lead: 
Elsőként a Ryanair, majd a Wizzair is bejelentette pénteken, hogy változtatnak a repülőgépre felvihető csomagok rendszerén.A Guardian szerint november 1-től 58 literről 20 literre csökken a kézipoggyászméret a társaságnál, azaz már csak egy csomagot vihetünk magunkkal ingyen a Ryanair gépeire.
Törzs: 

A másik nagy repülőgépes cég pedig már be is vezette, és azonnali hatállyal életbe léptette, hogy az utasok egy, legfeljebb 55 x 40 x 23 cm méretű ingyenes kézipoggyásszal utazhatnak csupán. Tehát csak azok vihetik fel az ennél nagyobb kézipoggyászukat, akik a WIZZ Priority szolgáltatást megvásárolják.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bekeményít a Ryanair és a Wizzair: jönnek az új poggyászszabályok
Címlap lead: 
Elsőként a Ryanair, majd a Wizzair is bejelentette pénteken, hogy változtatnak a repülőgépre felvihető csomagok rendszerén.A Guardian szerint november 1-től 58 literről 20 literre csökken a kézipoggyászméret a társaságnál, azaz már csak egy csomagot vihetünk magunkkal ingyen a Ryanair gépeire.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ilyen még nem volt: az örökbefogadás mellett döntött Harry herceg és Meghan Markle

Lead: 
Olyan dolgot készül véghezvinni Harry herceg és Meghan hercegné, amihez hasonló még sosem történt a brit királyi udvartartásban. Ha hinni lehet a pletykáknak, ők lehetnek az elsők a királyi családban, akik nem természetes úton, hanem örökbefogadással bővítenék a családot, ráadásul nem is akárhonnan, hanem Afrikából.
Törzs: 

A pár titkos, afrikai nászútja során ellátogattak árvaházakba is, ahol – egy forrás szerint – nagyon közel kerültek egy kislányhoz, akit most hivatalosan is szeretnének örökbe fogadni.

"Két árvaházat is meglátogattak, és azonnal szerelembe estek egy mosolygós kislánnyal, aki most nagyjából hat hónapos. Tudják, hogy hosszú és bürökratikus folyamat áll előttük, de imádkoznak, hogy heteken belül már a Kensington Palotába tudják vinni a kicsit" - árulta el egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

Mindezek mellett Meghan továbbra is azon van, hogy teherbe essen, ám ha ez rövid időn belül nem következik be, akkor lemond arról, hogy gyereke születhessen és a kislány testvéret is magukhoz veszik majd. Ennek egyetlen oka van. Mindketten közös ügyként kezelik Afrikát. Elsődlegesen Meghan ötlete volt, hogy onnen fogadjanak örökbe árvát, mivel anyai nagymamája is Afrikából származott. Harry Diana miatt kötődik a kontinenshez, saját bevallása szerint "sehol sem tudok úgy önmagam lenni, mint ott." Diana halála után az ifjú herceg útja is egyből ide vezetett.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ilyen még nem volt: az örökbefogadás mellett döntött Harry herceg és Meghan Markle
Címlap lead: 
Olyan dolgot készül véghezvinni Harry herceg és Meghan hercegné, amihez hasonló még sosem történt a brit királyi udvartartásban. Ha hinni lehet a pletykáknak, ők lehetnek az elsők a királyi családban, akik nem természetes úton, hanem örökbefogadással bővítenék a családot, ráadásul nem is akárhonnan, hanem Afrikából.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Charlotte hercegnőt még sosem láttuk nadrágban – Ez nem véletlen!

Lead: 
Akik követik a brit uralkodói család életét, észrevehették, hogy Kate Middleton nem hajlandó Charlotte hercegnőre nadrágot húzni.
Törzs: 

Cambridge hercegnéje valódi divatmegszállott, aki azt akarja, hogy mindhárom gyermeke megjelenése, minden esetben tökéletesnek tűnjön. György herceg gyakran visel rövidnadrágot térdig érő zoknival, míg nővére mindig rövidzoknit vagy harisnyanadrágot visel. A fiatal hercegnőt még egyszer sem látták rövidnadrágban vagy nadrágban, még akkor sem, ha egy parkban vagy játszótéren van a testvéreivel.

Kensington Palace (@kensingtonroyal) által megosztott bejegyzés,

Sok gyakorló édesanya csodálkozik azon, miért nem viselhet a kis Charlotte hercegnő kényelmesebb ruhákat, különösen akkor, amikor más gyerekekkel játszik. Ennek viszont nyilvánvalóan jó oka van. A királyi család gyermekruházatának tervezője, Rachel Riley, állítólag azt javasolta Kate Middletonnak, hogy legyenek mindig "időtlen" ruhákban a gyerekek a fotókon. Katalin hercegné emiatt szeret Charlotte hercegnőre "régi fazonú" ruhákat adni, amily a királyi múlt iránti elkötelezettségeket mutatja.

charlotte_kiralyi_csalad.jpg

Azt is kiderült, hogy a mindössze ötéves Györgynek és húgának, Charlotte-nak saját szekrénye van a királyi eseményekhez, amely elkülönül a mindennapi eseményektől. Más szavakkal vannak olyan dolgok, mint a rövidnadrág és a nadrág, amit Charlotte hercegnő otthon zárt ajtók mögött visel, de a nyilvánosság nem fogja látni bennük.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Charlotte hercegnőt még sosem láttuk nadrágban – Ez nem véletlen!
Címlap lead: 
Akik követik a brit uralkodói család életét, észrevehették, hogy Kate Middleton nem hajlandó Charlotte hercegnőre nadrágot húzni.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elárasztott pályaudvar ide vagy oda, a svédek nem pánikolnak

Lead: 
Ahogy Európa nagy részében, úgy Svédországban is megdőlt a melegrekord, és a szárazságot csak időnként váltotta fel néhány nagyobb vihar. Az Uppsala nevű városban nemrég nagy esőzések voltak, olyannyira, hogy a helyi pályaudvart teljesen ellepte a víz, és gyakorlatilag uszodává alakította az aluljárót. A svédek azonban nem estek kétségbe.
Törzs: 
 
Manne Forssberg (@manneforssberg.se) által megosztott bejegyzés,

Mivel sokan úgyis nyaralni indultak, összekötötték az utazást a hasznossal: felfújható gumimatracokkal, vízipisztolyokkal és más segédeszközökkel érkeztek meg a pályaudvarra. A sajátos nyaralást meg is örökítették képeken.

Sebastian Borg (@lil_burk_) által megosztott bejegyzés,

Vasárnap estére sikerült kiszivattyúzni a rengeteg esővizet a pályaudvarról, és azóta már minden a régi rend szerint megy a vonatsínek között.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elárasztott pályaudvar ide vagy oda, a svédek nem pánikolnak
Címlap lead: 
Ahogy Európa nagy részében, úgy Svédországban is megdőlt a melegrekord, és a szárazságot csak időnként váltotta fel néhány nagyobb vihar. Az Uppsala nevű városban nemrég nagy esőzések voltak, olyannyira, hogy a helyi pályaudvart teljesen ellepte a víz, és gyakorlatilag uszodává alakította az aluljárót. A svédek azonban nem estek kétségbe.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A vörös hajszín nemcsak fiatalít: kimutatták, lassabban öregszenek a vörösek

Lead: 
A rotterdami Erasmus Egyetemen végzett friss kutatás szerint a vörös hajért, illetve a világos színű bőrért is felelős MCIR-gén fontos szerepet játszik a fiatalos külső megőrzésében.
Törzs: 

lindsay_lohan_voros.jpg

A tudósok mintegy 2700 idősebb nőt és férfit vizsgáltak különböző kritériumok alapján, így például bőrszín, arcforma, valamint a ráncok mélysége és száma szerint. A szakértők megállapították, hogy nagyjából két esztendővel fiatalabbnak látszanak azok, akik rendelkeznek ezzel a speciális génnel, amellyel a vörös hajú emberek.

voros_haj.gif

Persze ez nem garantálja az örök fiatalságot, egyszerűen csak fiatalabbnak tűnnek a vörös hajúak, mint a nem vörös kortársaik. Érdekes, hogy a távoli múltban is komoly legendák övezték a vörös hajúakat: a 11. századi Európában szabályosan féltek tőlük. Úgy gondolták, hogy ők mások, mint a normális emberek, egyfajta csodabogarak, akik haláluk után vámpírrá változnak.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A vörös hajszín nemcsak fiatalít: kimutatták, lassabban öregszenek a vörösek
Címlap lead: 
A rotterdami Erasmus Egyetemen végzett friss kutatás szerint a vörös hajért, illetve a világos színű bőrért is felelős MCIR-gén fontos szerepet játszik a fiatalos külső megőrzésében.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Párizsban ma mindenki meztelen (legalábbis, aki le akarja dobni a textilt)

Felcím: 
Június 24. az első naturista nap
Lead: 
Ma könnyen előfordulhat Párizsban, hogy egy gyanútlan járókelő ruhátlan emberekkel találja szembe magát. Ennek pedig csupán egyetlen magyarázata van: június 24-re hirdették meg az első naturista napot. Noha a pucérkodásnak már hagyománya van a francia fővárosban, a mai nap más lesz, mint eddig bármikor.
Törzs: 

A naturizmus napját Párizs legnagyobb parkjában, a Bois de Vincennes-ben tartják, ahol a program meztelen jógával indul. Ezután kerül sor a piknikre, ahol ugyancsak ruha nélkül falatoznak és süttetik a hasukat a résztvevők. A tavalyi piknik – amelyen hétszáznál is többen voltak – sikerére való tekintettel ezentúl minden év júniusának utolsó vasárnapján kitelepülnek oda a naturisták. Párizsban egyébként nem csak ez az egyetlen, mezteleneket célzó esemény.

parizs.jpg

Francia földön nem szégyellősködnek az emberek, ha meztelenségről van szó. Sőt! Az ország nudista strandjain évente kétmillióan dobják le a ruháikat, de van már olyan uszoda is, amit hetente háromszor is megnyitnak a naturisták előtt. Mi több, az egyik étteremben csak úgy lehet az asztalhoz ülni, hogy a vendégek vacsora előtt a szögre akasztják a ruháikat.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Párizsban ma mindenki meztelen (legalábbis, aki le akarja dobni a textilt)
Címlap lead: 
Ma könnyen előfordulhat Párizsban, hogy egy gyanútlan járókelő ruhátlan emberekkel találja szembe magát. Ennek pedig csupán egyetlen magyarázata van: június 24-re hirdették meg az első naturista napot. Noha a pucérkodásnak már hagyománya van a francia fővárosban, a mai nap más lesz, mint eddig bármikor.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elpusztult Fülöp, a Bodrogkeresztúrban telelő gólya

Lead: 
A napokban egy villanyvezetéknek repült, majd elpusztult Fülöp, az a 15 éves fehér gólya, ami spanyol származása ellenére Tokaj-Hegyalját választotta otthonául még 13 évvel ezelőtt. Fülöp a helyiek kedvence lett, még futóversenyt is elneveztek róla.
Törzs: 

fulop_golya_2.png

A gólya egyébként annyira jól érezte magát nálunk, még télen sem hagyta el az országot, sőt, mondhatni, a Bodrog-parti települést sem. Pontosabban, egy kirándulásáról tudnak: 2008. október 5-én a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesig merészkedett.

A spanyol származású Fülöp 2003-ban kelt ki a tojásból, és még fiókaként egy olasz kutató gyűrűzte meg az észak-kelet spanyolországi Luceni település egyik gólyafészkében. Ez egyébként Bodrogkeresztúrtól légvonalban pontosan 1905 kilométerre található. Ő az első ismert fehér gólya Magyarországon, akit Spanyolországban gyűrűztek. Ez azért is érdekes, mert a nyugat-európai gólyák a Gibraltári-szoroson át érik el Afrikát, s többnyire nem vetődnek el Európa középső és keleti területeire, s fészkelni is Nyugat-Európába térnek vissza.

fulop_golya.png

Mindig emberi segítség nélkül vészelte át a telet: amint a földeken dolgozott egy traktor, mindjárt mögötte gyalogolt. Sokat járt pockok után a lucernásokon, kaszálókon. Inni a Bodrogra és az ártéri vízfoltokra ment, nagy fagyok esetén a kompnál mindig talált szabad vízfelszínt. -10 Celsius-fok alatti fagyokban fűtött kéményeken melegedett, s télen övé volt a falu összes gólyafészke. 

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elpusztult Fülöp, a Bodrogkeresztúrban telelő gólya (Videóval!)
Címlap lead: 
A napokban egy villanyvezetéknek repült, majd elpusztult Fülöp, az a 15 éves fehér gólya, ami spanyol származása ellenére Tokaj-Hegyalját választotta otthonául még 13 évvel ezelőtt. Fülöp a helyiek kedvence lett, még futóversenyt is elneveztek róla.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megölte magát a bukott sorozatsztár

Lead: 
Öngyilkosságot követett el a Glee című sorozatból ismertté vált színész, Mark Salling. A 35 esztendős bukott sztár halálának hírét ügyvédje is megerősítette a külföldi lapoknak.
Törzs: 

A férfinek egyébként már korábban is volt öngyilkossági kísérlete, ugyanis karrierje egy szörnyű dolog miatt végleg derékba tört.

glee.jpg

Mark Salling (jobb) a Glee – Sztárok leszünk! című sorozatban Noah "Puck" Puckerman karakterét formálta meg.

A Glee című sorozat - amely Magyarországon is futott - sikere, nagyban köszönhető volt annak is, hogy a jóképű színész, Mark Salling szerepelt benne. A rajongók imádták, ám 2015-ben csúnya véget ért karrierje, amikor gyerekpornót találtak a számítógépén.

glee2.jpg

Cory Monteith (jobb szél) szintén a Glee sztárja volt, ám 2013-ban heroin- és alkohol-túladagolás miatt vesztette életét.

A rendőrök 50 ezer fotóra és 600 videóra bukkantak a lefoglalt eszközön. A színész beismerte bűnét, regisztrálták, mint szexuális ragadozót, a bíróság ügyében az ítéletet márciusban mondta volna ki. Egyes források szerint 4-7 év szabadságvesztésre számíthatott.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megölte magát a bukott sorozatsztár
Címlap lead: 
Öngyilkosságot követett el a Glee című sorozatból ismertté vált színész, Mark Salling. A 35 esztendős bukott sztár halálának hírét ügyvédje is megerősítette a külföldi lapoknak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Előtte-utána fotó: Tóth Gabi megmutatta, milyen sminkkel és anélkül

Lead: 
Az énekesnő barátnőivel ünnepelt az év utolsó napján, a csajok pedig természetesen kicsípték magukat a jeles alkalomra. A híresség a buli után azonban egy „leleplező" előtte-utána képet is posztolt Instagramján, amin a lányok szintén hárman pózolnak hasonlóképp, de már smink nélkül.
Törzs: 

toth-gabi-elotte-utana.jpg

Forrás: femcafe.hu

„Bifor meg az áftör” – írta Gabi a fotóhoz. A rajongók közül sokan megjegyezték, hogy bár valóban csodákra képes a smink, az énekesnő anélkül is gyönyörű. 

toth-gabi-civilben.jpg

Gabi nem fél többször is megmutatni az „igazi arcát”, közösségi oldalán számos természetes kép található.

Oldalak