2024. április 20. Tivadar

Otthonvédelmi Alap – megújulhatnak a lépcsőházak is

Lead: 
Július végéig pályázhatnak az Otthonvédelmi Alapra a társasházak. Ötvenmillió forintot szavazott meg a júniusi közgyűlés azoknak a lépcsőházaknak a felújítására, ahonnan már kiköltöztették a fészekrakókat. Lépcsőházanként 3,5 millió forinttal lehet számolni, ennyiből meg tudják újítani a fészekrakók miatt eladósodott társasházak is a tönkretett épületrészeket.
Törzs: 

kilakoltatas_avas_140513_ja_50.jpg

178 „fészekrakós” lakás tulajdonosaival szemben fennálló banki követelést vásárolt meg a város, és szerzett így tulajdont – az Otthonvédelmi Alapra azokkal a lépcsőházakkal lehet pályázni, amelyekben található ilyen lakás.

– Az Otthonvédelmi Alapról szólva egy gondolat erejéig vissza kell tekintenünk, ugyanis a fészekrakó-probléma régóta gerjeszti az indulatokat a városban. Mi 2010-ben megígértük, hogy rendbe tesszük ezt az ügyet, és tartjuk a szavunkat: 2014 végére megszabadul az Avas a fészekrakóktól – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kiss János, a városi Fidesz-frakció vezetője.

kilakoltatas_szilvas_19_ja_2.jpg

Elmondta, a konszolidációnak van egy közbiztonsági fejezete, az adósságot felhalmozó, összeférhetetlen fészekrakók kilakoltatása, és van egy rehabilitációs fejezete, azon lépcsőházak megsegítése, amelyben méltatlan körülményeket teremtettek és hagytak maguk után a fészekrakók. Ez utóbbi érdekében hozták létre az Otthonvédelmi Alapot.

– Jelenleg 50 millió forint áll a pályázók rendelkezésére. Az érintett társasházak, lakásszövetkezetek azon lépcsőházak festésére, mázolására, a pvc-burkolat felújítására, postaládák, ajtók megújítására pályázhatnak július 31-éig, amelyek konkrétan elszenvedték az elmúlt időszakot. Egy lépcsőház esetében maximum 3,5 millió forint kérhető. Mi is végeztünk előzetes kalkulációt, egy 10 emeletes lépcsőház festése 7-800 ezer forintba kerül, tehát azután is bőven marad még más munkákra – részletezte.

Kiss János azt is hangsúlyozta: a pályázatokról a közgyűlés Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottsága dönt, és az elbírálásnál előnyt jelent majd, ha társasházi közösség is részt vállal a munkából. Tehát például maguk elvégzik a festést, és így nagyobb összeget tudnak a szükséges anyagok beszerzésére fordítani. Így a beruházás értéke is növelhető.

kilakoltatas_szilvas_19_ja_4.jpg

– A miskolc.hu honlapon minden információ, pályázati lap megtalálható. A kitöltésük egyszerű, biztosan nincs szükség pályázatíró szakemberre. Akinek mégis bizonytalansága támad, akár azzal kapcsolatban is, hogy az ő lépcsőházuk valóban beletartozik-e az érintet körbe, az a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán személyesen is érdeklődhez – tette hozzá a frakcióvezető.

A fészekrakó-problémát elsősorban az Avashoz kötik az emberek, de diósgyőri lakásokba is beköltöztek összeférhetetlen családok, és lepusztított lakásokat, lépcsőházakat, jelentős közüzemi tartozást hagytak maguk után, ezzel kilátástalan helyzetbe hozták a társasházakat is. A Váralja Lakásfenntartó Szövetkezetnél már letöltötték a szükséges dokumentumokat a város honlapjáról. A kivitelezői árajánlatok begyűjtése után 3 pályázatot nyújtanak majd be.
– Ha ez a pályázat nincs, akkor esélye sem lett volna a lépcsőházaknak arra, hogy egy ilyen volumenű beruházást meg tudjanak valósítani – nyilatkozta Novák Józsefné, a szövetkezet elnöke.

Az egykori fészekrakós lakásokból közben folyamatosan költöztetik ki a közüzemi tartozásokat felhalmozó családokat. Az önkormányzat július 10-éig 85 ingatlant vett birtokba, majd a felújított lakásokat bérbe adják.

Fotó: minap-archív, J. Á.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Otthonvédelmi Alap – megújulhatnak a lépcsőházak is
Címlap lead: 
Július végéig pályázhatnak az Otthonvédelmi Alapra a társasházak.
Elsődleges hír rovat: 

Adómentessé lettek a pincék, présházak, gazdasági épületek

Lead: 
Adómentes lett a magánszemélyek számára Miskolcon január 1-jéig visszamenőleges hatállyal a belterületen és külterületen elhelyezkedő gazdasági épület, pince, présház, továbbá – 50 négyzetméter alapterületig – a műhely és a szerviz építménye. A június 12-ei közgyűlésen meghozott döntésről levélben is értesítik az érintetteket, akik folyószámlájuk egyenlegéről augusztusban kapnak értesítést.
Törzs: 

avas_kutatas_130703_fkcs_4.jpg

Ahogy erősödnek a miskolci vállalkozások, úgy nyílik lehetőség a magánszemélyek helyiadó-terheinek csökkentésére. Az elmúlt évi adóbevételek adóemelés nélkül is jelentősen növekedtek a városban. A közgyűlés elé került előterjesztés szerint a gazdaság fellendülése, a cégek, egyéni vállalkozók tőkerősödése, nyereségük növekedése lehetővé tette, hogy a magánszemélyek számára teljesen vagy részlegesen adómentessé tegyenek egyes építményeket.

A képviselő-testület által elfogadott polgármesteri javaslat január 1-jéig visszamenőlegesen adómentessé tette a belterületen és külterületen elhelyezkedő pincét, gazdasági épületet, présházat, továbbá – 50 négyzetméter alapterületig – a műhely és a szerviz építményét. Mint a közgyűlésen is elhangzott: ez az adó a jó gazdálkodásnak köszönhetően mellőzhető a város számára, viszont sokat jelenthet a több ezer érintett miskolcinak.

Számukra ez közvetlen adócsökkentést jelen, ugyanakkor közvetett módon is lehet pozitív hatása. Így például a pincék esetében a borászattal foglalkozók az adófizetési kötelezettség eltörlésével megtakarított összeget állagmegóvásra fordíthatják, ez erősítheti, hosszú távon növelheti az idegenforgalmat. A döntés egyértelműen rendezi például azoknak az 50 négyzetméternél kisebb, műhely besorolású ingatlanoknak a helyzetét is, amikben a tulajdonos nem végzett „haszonszerző tevékenységet”, legfeljebb csak barkácsolt – ám eddig neki is fizetnie kellett az építményadót.

A kivetéssel megállapított adót törli a polgármesteri hivatal adóosztálya, folyószámlájuk egyenlegéről az adózók augusztusban kapnak értesítést. Abból kiderül, hogy a többi adónemet is figyelembe véve, van-e fennálló túlfizetésük, amit természetesen visszaigényelhetnek.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Adómentessé lettek a pincék, présházak, gazdasági épületek
Címlap lead: 
Csökken a magánszemélyek helyiadó-terhei.
Elsődleges hír rovat: 

Európabajnok a Miskolci Majorette Együttes Senior csoportja

Lead: 
Erdélyben, Székelyudvarhelyen rendezték meg június 27-29. között a Látványtánc Európa-bajnokságot, ahonnan a Miskolci Majorette Együttes Senior csoportja két aranyéremmel tért haza.
Törzs: 

A nemzetközi zsűrinek a három nap alatt közel 500 produkciót kellett megtekintenie, népes volt tehát a mezőny. A miskolciak – azt követően, hogy mind csapat felnőtt, mind duo/trio felnőtt kategóriában megszerezték a magyar bajnoki címet – a nemzetközi mezőnyben sem vallottak szégyent, hiszen a mazsorett együttes senior csoportja két aranyérmet is megszerzett.

Különösen büszkék lehetnek a miskolciak arra, hogy a csapatban egy 11 és egy 16 éves lány is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a „felnőttek” között.

Az idei versenyszezonban egyébként minden versenyen, ahol elindultak – legyen az területi, kvalifikációs verseny, Magyar-bajnokság vagy Európa-bajnokság –, nem érték be kevesebbel, mint a dobogó legfelső fokával, az aranyéremmel.

Az eredmények azt bizonyítják, hogy mind technikailag, mind lelkileg jól sikerült Grán Orsolya művészeti vezetőnek, koreográfusnak a lányok felkészítése.

A csoport a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház fenntartásában működik, ahová várják az utánpótlás csoportokba a jelentkezőket.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Európabajnok a Miskolci Majorette Együttes
Címlap lead: 
Erdélyben, Székelyudvarhelyen rendezték meg június 27-29. között a Látványtánc Európa-bajnokságot.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 

Oldalak