2022. november 26. Virág

Rossi munkába állt, Gera is bekerült a stábjába

Lead: 
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya hivatalosan is munkába állt – olvasható az mlsz.hu-n.
Törzs: 

Az olasz szakember csütörtök estig még az Európa-ligában szereplő DAC vezetőedzői feladatait látta el, de emellett természetesen a magyar nemzeti együttessel kapcsolatos információkat is elkezdte gyűjteni. A megalakult szakmai stáb tagjai szombaton már a helyszínen tekintik meg az NB I mérkőzéseit.

marco_rossi_szovetsegi_kapitany.jpg

Cosimo Inguscio másodedző (b), Marco Rossi szövetségi kapitány és Giovanni Constantio másodedző, videóelemző. Forrás: mlsz.hu

A 39 esztendős Gera Zoltán sérüléssel bajlódott az elmúlt időszakban, de mind Szélesi Zoltán, mind pedig Georges Leekens meghívta a keretbe, hiszen nyugalma, tapasztalata és alázata nagy segítséget jelentett a mindenkori szövetségi kapitány számára. Lényegében ezt az utat folytatja Marco Rossi is, az új kapitány a szakmai stáb tagjaként számít a visszavonuló futballistára.

„Számomra ez egy megszokott közeg, viszont mégis teljesen más lesz edzőként visszajönni, mint játékosként. Bár a Fradinál már elkezdtem a munkát, de ez mégis a magyar válogatott, úgyhogy biztos kell majd idő, hogy megszokjam, de nagyon örülök a lehetőségnek, nagyon várom már a munkát. Köszönöm a Ferencvárosnak is, hogy ezt lehetővé tette számomra, és persze Marco Rossinak és az MLSZ-nek a bizalmat. A játékosok talán eddig is odafigyeltek arra, amit mondtam a pályán vagy a pályán kívül, úgyhogy ebből a szempontból szeretnék minél nagyobb hasznára lenni a stábnak és a csapatnak” – idézi Gerát az mlsz.hu.

Az új szakemberek:

Marco Rossi, szövetségi kapitány

Cosimo Inguscio, másodedző

Giovanni Costantino, másodedző, videoelemző

Gera Zoltán, másodedző

Enrico Limone, kapusedző

Luigi Febbrari, erőnléti edző.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rossi munkába állt, Gera is bekerült a stábjába
Címlap lead: 
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya hivatalosan is munkába állt – olvasható az mlsz.hu-n.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Komikus öngólok, a magyar válogatott ismét kikapott

Lead: 
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 2–1-es vereséget szenvedett a világbajnoki résztvevő ausztrál csapattól a Groupama Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
Törzs: 

A magyar labdarúgó-válogatott kedvezőtlen előjelekkel várta az összecsapást, hiszen több sérülés is nehezítette a felkészülést a szombati, ausztrálok elleni barátságos mérkőzésre – sérülés miatt Dzsudzsák Balázs, Elek Ákos, Pátkai Máté és Botka Endre sem állhatott a kapitány rendelkezésére.

Az ausztrálok saját elmondásuk szerint tökéletes állapotban, remek felkészülés után érkeztek Budapestre.

Georges Leekens több helyen is változtatott a Fehéroroszország elleni kezdőcsapaton: Dzsudzsák helyett Varga Roland került a csapatba, a pálya közepén pedig Nagy és Elek helyett ezúttal Vadócz és Varga József kapott lehetőséget.

A magyar válogatott sokkal jobban kezdte a mérkőzést, mint ahogy Fehéroroszország ellen futballozott. A bal szélen Sallai Roland tudott többször a védője mögé kerülni, de a beadások pontatlanok voltak, így nem alakult ki nagyobb hazai lehetőség. A vendégek hosszas passzolgatás után gyors ritmusváltásokkal zavarták meg a magyar védelmet, de a lövések és fejesek a túloldalon is célt tévesztettek.

magyar_ausztral_valogatott_180609_mti_1.jpg

Az első félidő két legnagyobb helyzetét a játékrész közepén a magyarok hagyták ki: előbb Varga Roland beadását Vadócz közelről az előtte álló védőbe lőtte, míg Varga Roland labdaszerzését követően Szalai ziccerben a kapusba lőtt. Az első félidő végén elsősorban a középpályán folyt a küzdelem, de még így is megszerezhettük volna a vezetést, de Kleinheisler szép kapáslövése után a keresztléc tetejére vágódott a labda.

A folytatásban is a magyarok birtokolták többet a labdát, Georges Leekens irányítása alatt az eddigi legszervezettebb képet festette a nemzeti együttes, s ez még akkor is pozitív, ha az ausztrálok a világbajnoki főpróbájukon érezhetően nem erőltették meg magukat.

A második félidő szinte végig mezőnyjátékkal telt, ennek ellenére a vendégeknek sikerült betalálniuk, mivel a frissen beállt Arzani lövését követően Dibusz mellé ütött a labdának, amely így a bal sarokban kötött ki (0–1).

Georges Leekens együttese hátrányba kerülve nem tudott újítani, és hiába volt többet nálunk a labda, csak lehetőségekig jutott a csapat. 

A hajrát aztán két öngól pezsdítette fel: előbb Sainsbury fejelt a saját kapujába egy beadást (1–1), majd a hosszabbításban Kádár mentési kísérletét követően került a magyar kapuba a labda (1–2), vagyis hiába mutatott ezúttal jobb játékot a csapat, vereség lett a vége.

Georges Leekens szövetségi kapitány irányításával továbbra is nyeretlen a válogatott. A három nappal ezelőtti, fehéroroszországi döntetlen mellett ez volt a harmadik veresége a belga szakembernek, aki Varga Kevin becserélésével ezúttal újoncot is avatott.

magyar_ausztral_valogatott_180609_mti_2.jpg

A magyar együttes ősszel már tétmérkőzéseken szerepel, ugyanis szeptember 8-án Finnországba látogat, majd három nappal később – zárt kapuk mögött – a görögöket fogadja a Nemzetek Ligájában.

– Jól teljesítettünk, az első félidő után több góllal kellett volna vezetnünk. A második játékrészben tudtam, hogy sokat változtatok majd, a végén sajnos jött az az öngól. Összességében jól játszottunk. Ha így teljesít a csapat, akkor el tudom fogadni a vereséget. A csapatkapitány Dzsudzsák Balázs is itt volt végig a csapattal, mert ide tartozik, formálódik egy közösség, és ez egy edzőmeccsen fontosabb mint a végeredmény. Remélem, a magyar futball előtt álló BL- és El-selejtezőkön jól szerepelnek majd a csapataink, és feltűnnek új tehetségek is, akik őszre erősíthetik ezt a közösséget – értékelte az összecsapást Georges Leekens

Magyarország–Ausztrália 1–2 (0–0)
gólszerzők: Sainsbury (88., öngól), illetve Arzani (74.), Kádár (92., öngól)
sárga lap: Varga J. (44.), Fiola (78.), illetve Leckie (22.), Jedinak (76.)

Magyarország: Gulácsi Péter (Dibusz Dénes, a szünetben) - Lovrencsics Gergő (Fiola Attila, 73.), Vinicius Paulo, Kádár Tamás, Szabó János - Vadócz Krisztián, Varga József - Varga Roland, Kleinheisler László (Eppel Márton, 66.), Sallai Roland (Varga Kevin, 84.) - Szalai Ádám (Böde Dániel, 62.)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Komikus öngólok, a magyar válogatott ismét kikapott
Címlap lead: 
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 2–1-es vereséget szenvedett a világbajnoki résztvevő ausztrál csapattól a Groupama Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolcon, a franciák ellen búcsúzik az évtől a futsalválogatott

Lead: 
A magyar válogatott december 5-én 18.00 órakor, majd december 6-án 16.00 órakor Miskolcon, a Generali Arénában mérkőzik meg az Eb-résztvevő francia válogatottal. A találkozókra a belépés díjtalan.
Törzs: 

A magyar futsalválogatott a szeptemberi selejtezős rájátszásban összesítésben egy góllal alulmaradt a lengyelekkel szemben, így nem lesz ott a január végén kezdődő szlovéniai Európa-bajnokságon. December 5-i és 6-i ellenfele, a francia válogatott ugyanakkor története során első alkalommal kvalifikálta magát Eb-re, miután a pótselejtezőben legyőzte az esélyesebbnek tartott horvát csapatot. Sito Rivera szövetségi kapitány a novemberi, svédországi felkészülési mérkőzéseinken, már a távolabbi jövőre is gondolva, fiatal válogatottat állított ki, és a franciák ellen is többen megmutathatják a tudásukat azon játékosok közül, akik korábban nem voltak tagjai a szűk keretnek. Elutazik a csapattal Miskolcra az UEFA Futsal Cup küzdelmeiben nagy bravúrt végrehajtó, a kontinens négy legjobb csapata közé bejutott ETO három játékosa is, két légiósunk, Dróth Zoltán és Harnisch Ákos azonban nem tud hazajönni az évzáró mérkőzésekre.

futsal_magyar_francia.jpg

A magyar válogatott évzáró duplameccse közül az első egyben egy búcsúmérkőzés is lesz, ezen a találkozón lép pályára utoljára a nemzeti csapatban a 113-szoros válogatott Németh Péter, aki 36 évesen búcsúzik az együttestől. A Dunaújváros játékosa a december 5-i első meccsen (amelyet az M4 Sport élőben közvetít) még pályára lép, másnap már nélküle szerepel Sito Rivera együttese. 

- Folytatjuk a svédek elleni mérkőzéseken látványosan meginduló fiatalítási folyamatot, ismét megadjuk a lehetőséget több fiatalnak, hogy bizonyítsák, helyük van a keretben - mondta az mlsz.hu-nak Sitor Rivera a közelgő mérkőzésekről. - A franciák kiváló képességű játékosokkal, remek csapattal rendelkeznek, ezt bizonyították a horvátok legyőzésével is. Mi a januári Visegrádi Négyek Tornájára is készülünk, mert hazai pályán szeretnénk megvédeni tavaly szerzett címünket. December 1-től Miskolcon készülünk, a franciák elleni mérkőzéseket hat edzés előzi meg, bízom benne, hogy a felkészülés végére megfelelő állapotba kerül a keret minden tagja. 

A miskolci mérkőzésekre ingyenes a belépés. 

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Alasztics Marcell (ETO FC), Mezei Dávid (Berettyóújfalu).
Mezőnyjátékosok: Trencsényi János (Berettyóújfalu), Németh Péter (Dunaújváros), Birinyi Balázs (Ferencváros), Nagy Imre (Nyírgyulaj), Dávid Richárd (ETO FC), Gál István (Berettyóújfalu), Horváth Norbert (Dunaújváros), Andorka Kristóf (Ferencváros), Sánta János (Nyírgyulaj), Klacsák Bence (ETO FC), Fridrich Dávid (Dunaújváros), Szabó Péter (Berettyóújfalu), Hajmási Milán (Haladás), Tatai József (Veszprém).

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolcon, a franciák ellen búcsúzik az évtől a futsalválogatott
Címlap lead: 
A magyar válogatott december 5-én 18.00 órakor, majd december 6-án 16.00 órakor Miskolcon, a Generali Arénában mérkőzik meg az Eb-résztvevő francia válogatottal.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ezúttal 12 légióst hívott meg Storck a válogatottba

Lead: 
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjén, a Svájc és a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen.
Törzs: 

A magyar válogatottra még két mérkőzés vár a jelenlegi világbajnoki selejtező sorozatban: október 7-én Baselben lép pályára a házigazda svájciak ellen, majd október 10-én a Feröer-szigetek válogatottját fogadja a Groupama Arénában. Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a két soron következő mérkőzésen. 

Ismét a tavalyi Európa-bajnokságon játszók adják a külföldön játszó kerettagok többségét. Mindössze Megyeri Balázs és Sallai Roland nem volt a keret tagja a 2016-os kontinenstornán. Ugyanakkor visszatérő is van az előző összetételhez képest, hiszen a Dijonban légióskodó Lang Ádámnak ismét meghívót küldött Bernd Storck szövetségi kapitány. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány természetesen ezúttal is keret tagja lesz - annak ellenére, hogy eltiltás miatt a Svájc elleni mérkőzésen nem léphet pályára. Szalai Ádám, Pintér Ádám és Kleinheisler László továbbra sem egészségesek, így rájuk sem számíthat a szövetségi kapitány az októberi meccseken, Nikolics Nemanja pedig ismét azt kérte, hogy klubcsapatánál maradhasson, mivel az MLS-ben játszó támadó a Chicago Fire-ban előtte álló feladatokra szeretne koncentrálni. 

- Bár néhány külföldön játszó sajnos még mindig sérült, ennek ellenére jó és erős csapatunk lesz a pályán a Svájc és Feröer-szigetek elleni mérkőzéseken - fogalmazott Bernd Storck az mlsz.hu-nak. - Minden játékos tudja, hogyan készüljön fel profi módon a válogatott mérkőzéseire, ahogy ezt azt előző két alkalmával is bizonyították. Lettország ellen ugyanolyan jó stílusban játszottunk, mint korábban és magabiztosan nyertük meg a mérkőzést, a regnáló Európa-bajnok ellen pedig nagyszerűen játszottunk még úgy is, hogy több mint 60 percen keresztül csak tíz játékosunk volt a pályán. Ugyanezen a sikeres úton szeretnénk tovább haladni az utolsó két vb-selejtezőn is, az idei utolsó hazai tétmeccsünkön pedig szeretnénk újra boldoggá tenni fantasztikus szurkolóinkat és a mérkőzés végén együtt ünnepelni velük. 

A 12 légiós mellett természetesen itthon játszó labdarúgók is tagjai lesznek a keretnek, az ő személyükről azonban az OTP Bank Liga hétvégi fordulóját követően dönt majd Bernd Storck. 

A keret külföldön játszó tagjai: 

Kapusok:

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Guzmics Richárd (Yanbian)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Sheva)
Lang Ádám (Dijon)

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda)
Elek Ákos (FK Almaty)
Nagy Ádám (Bologna)
Sallai Roland (APOEL)
Stieber Zoltán (DC United)

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ezúttal 12 légióst hívott meg Storck a válogatottba
Címlap lead: 
Bernd Storck szövetségi kapitány megnevezte azokat a légiósokat, akikre számít a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjén, a Svájc és a Feröer-szigetek elleni mérkőzésen.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elek Ákos is pályára léphet Cristiano Ronaldóék ellen

Lead: 
A magyar labdarúgó-válogatott Lettország és Portugália ellen készülő keretébe 13 légióst hívott meg Bernd Storck szövetségi kapitány, köztük a Diósgyőri VTK korábbi futballistáját, Elek Ákost is.
Törzs: 

elek_akos_edzes_dvtk.jpeg

Elek Ákos újra pályára léphet a portugál válogatott sztárja, Cristiano Ronaldo ellen.

A keret külföldön játszó tagjai - Megyeri Balázs kivételével - mindannyian szerepeltek a tavaly nyári Európa-bajnokságon. Sérüléséből felépülve ismét ott van a keretben Pintér Ádám, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály, Stieber Zoltán, Elek Ákos és Szalai Ádám is. Ők az előző mérkőzésen nem állhattak a kapitány rendelkezésére, jelenleg azonban mindannyian egészségesek. A 13 légiós mellett természetesen itthon játszó labdarúgók is tagjai lesznek a keretnek, az ő személyükről azonban az OTP Bank Liga hétvégi fordulóját követően dönt majd Bernd Storck. 

- Minél több játékost szerettem volna meghívni a tavalyi Eb-csapatból. Nagyon örülök, hogy a meghívottak majdnem mindegyike rendszeresen játszik klubjában, és mivel igen gyakran beszélek velük, tudom, hogy nagyon komolyan, profi módon készülnek a következő két, nagyon fontos válogatott mérkőzésre. Ezt egyébként el is várom tőlük, hiszen ez létfontosságú tényező a Lettország és Portugália elleni sikerességünk szempontjából, hiszen nagyon kevés időnk lesz a közös felkészülésre e két mérkőzés előtt - mondta Bernd Storck az mlsz.hu-nak. 

A keret külföldön játszó tagjai: 

Kapusok:

Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)
Guzmics Richárd (Yanbian)
Kádár Tamás (Dinamo Kijev)
Korhut Mihály (Hapoel Beer-Sheva)
Pintér Ádám (Greuther Fürth)

Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Wahda)
Elek Ákos (FK Almaty)
Kleinheisler László (Astana)
Nagy Ádám (Bologna)
Stieber Zoltán (DC United)

Támadó:

Szalai Ádám (Hoffenheim)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elek Ákos is pályára léphet Cristiano Ronaldóék ellen
Címlap lead: 
A magyar labdarúgó-válogatott Lettország és Portugália ellen készülő keretébe 13 légióst hívott meg Bernd Storck szövetségi kapitány, köztük a Diósgyőri VTK korábbi futballistáját, Elek Ákost is.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nem találtak kivetnivalót a Miskolcon elhunyt bíró ügyében, de Csányi Sándor újabb vizsgálatot rendelt el

Lead: 
A tragikus hirtelenséggel elhunyt labdarúgó-játékvezető ügyében semmi kivetnivalót nem találtak a vizsgálatok során, írta kedd délelőtti közleményében a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor azonban újabb vizsgálatot rendelt el.
Törzs: 

Csányi közelményét az mlsz.hu kedd délután tette közzé: "Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nem fogadta el a múlt pénteken Miskolcon, 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Komlósi Lajos amatőr játékvezető ügyében elkészült jelentést, és felkérte a szövetség Felügyelő Bizottságát, hogy az Orvosi Bizottság bevonásával folytassa a vizsgálatot, és az esetleges felelősség megállapítása céljából készítsen új, az eset minden körülményét alaposan mérlegelő jelentést" - olvasható a kommünikében.

Délelőtt a szövetség az alábbi közleményt adta ki, amit változtatás nélkül olvashatnak:

"Pénteken, Miskolcon 54 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Komlósi Lajos amatőr játékvezető.

Az MLSZ az egész magyar labdarúgó közösség nevében együttérzését és részvétét fejezi ki a sportember családjának, barátainak, kollégáinak és Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi sportszerető polgárának. 

A tragikus halálesetet követően az MLSZ a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság tájékoztatását kérte a sportközvéleményt megrázó haláleset körülményeinek tisztázása érdekében. A jelentés elkészült, amelynek alapján az alábbi tények rögzíthetők: 

Az MLSZ B.-A.-Z. Megyei Igazgatóságának Játékvezető Bizottsága – továbbiakban JB –, a 2017–18 évad őszi idényére, 2017. augusztus 4-6. közötti időpontra tervezte a játékvezetők részére megtartandó fizikai és elméleti tesztet, valamint összetartás keretében az oktatások, továbbképzések, különböző előadások megtartását. 

A JB úgy határozott, hogy az összes borsodi játékvezetőnek – megyei I-II-III osztály vezetői és asszisztensi keretbe sorolt személynek – egy közös tesztet és tábort szervez, azonos körülményeket biztosítva így minden tesztelőnek, és egyenlő feltételeket mind a fizikai, mind az elméleti teszt, valamint az oktatások és továbbképzések tekintetében. 

A JB a tábor tervezett időpontjáról 2017. június 19-én döntött, a szervezés ekkor indult. A fizikai és elméleti tesztek, valamint a tábor időrendjét a JB határozta és szervezte meg. A fizikai teszten több csoportban 117 fő vett részt. Valamennyi, a teszteken résztvevő játékvezető biztosítással rendelkezett, amelyet az MLSZ kötött számukra. 

A teszt előtt minden játékvezető köteles volt bemutatni, illetve leadni a JB felé érvényes sportorvosi engedélyét. Komlósi Lajos érvényes sportorvosi engedéllyel rendelkezett, amelyet az előírásoknak megfelelően be is mutatott. A játékvezető a 2017 tavaszi idényben sérülést jelentett, nem vezetett mérkőzést, elmondása szerint térdműtéten esett át. 

A fizikai teszt a kiadott tervezetnek megfelelően és meghirdetett időpontokban került megrendezésre reggel hét és tizenkét óra között. A felmérés reggel fél nyolckor, 22 fokban kezdődött el, az utolsó csoport 33 fokban futott. A szervezők minden futam előtt szóban felhívták valamennyi résztvevő figyelmét arra, hogy a melegre való tekintettel vagy bármely más egészségügyi okból lehetősége van elhalasztani vagy megszakítani a tesztet, és egy későbbi időpontban teljesíteni a távot. (Egy játékvezető élt is ezzel a lehetőséggel, kérte, hogy egészségügyi okokból később teljesíthesse a tesztet, egy másikuk pedig megszakította futását.) 

Az utolsó csoport számára, amelyben Komlósi Lajos is rajthoz állt, a legkisebb terhelést jelentő 2400 méteres (6x400m) folyamatos, szintidő nélküli futás volt előírva. Komlósi Lajos, az előírt teszt utolsó fázisában a futását megszakította, térdfájdalomra hivatkozva. Őt a jelen lévő egészségügyi személyzet azonnal ellátásban részesítette, azonban állapota rohamosan romlott, és a helyszínen lévő szakemberek, illetve a kiérkező mentők minden erőfeszítésük ellenére sem tudták az életét megmenteni. 

A fentiek alapján megállapítható, hogy a JB megyei munkatársai az elvárható alapossággal és körültekintéssel szervezték meg, és bonyolították le a szakmai programot. 

Az MLSZ és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság osztozik elhunyt játékvezetője hozzátartozóinak fájdalmában, Komlósi Lajos családjának erkölcsi és anyagi támogatást nyújt."

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nem találtak kivetnivalót a Miskolcon elhunyt bíró ügyében, de Csányi Sándor újabb vizsgálatot rendelt el
Címlap lead: 
A tragikus hirtelenséggel elhunyt labdarúgó-játékvezető ügyében semmi kivetnivalót nem találtak a vizsgálatok során, írta kedd délelőtti közleményében a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor azonban újabb vizsgálatot rendelt el.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Storck: “nincs vesztenivalónk Portugáliában”

Lead: 
A magyar válogatott megtartotta utolsó hazai edzését a március 25-i, lisszaboni vb-selejtező előtt. Két játékos kivételével – Lang Ádám és Korhut Mihály csak Portugáliában csatlakozik a kerethez – a válogatott minden tagja megérkezett Telkibe. A tréning előtt tartott sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta: nem tart a mérkőzéstől a csapat, úgy utazhatunk ki Portugáliába, hogy nincs vesztenivalónk a szombati mérkőzésen.
Törzs: 

storcmlesz.jpg

“A csapat egy része már egy hete kemény munkát végez, és Portugáliában egy újabb eseménydús hét áll előttünk – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Nincs vesztenivalónk Portugáliában, ezért nyugodtan, jó hangulatban és magabiztosan készülünk, tudjuk mit kell tenni ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Győzni szeretnénk, ezért nem fogunk védekező felfogásban játszani, részben azért, mert gólt kell szereznünk, másrészt pedig azért, mert a portugáloknak klasszis támadóik vannak, és ha magunkra húzzuk őket, azzal saját dolgunkat nehezítjük meg. Nem szeretném kiteríteni a lapjainkat, ezért a taktikánkról nem beszélek, a kezdőcsapatot pedig a kinti edzések tapasztalatait felhasználva alakítjuk ki. Van néhány változás a keretünkben az Eb óta, több fiatal játékos is tagja a csapatnak, akik segíthetik a válogatottat a céljaink elérésében. Mindent megteszünk a jó eredmény elérése érdekében, bízom benne, hogy sikerül újabb szép pillanatokat szereznünk elkötelezett szurkolóinknak, akiknek ismét köszönettel tartozunk támogatásukért.”

Szalai Ádám, a Hoffenheim támadója elmondta: a válogatottat megerősítette az Európa-bajnokságon elért jó eredmény, és bár a vb-selejtezők közül néhány meccs nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, a csapat tovább küzd a csoportból való továbbjutásért.

“Tempójában hasonló mérkőzést várok, mint az Eb-n, ismét egy jó mérkőzésre számítok, azt azonban nem lehet megmondani, hogy a forgatókönyv is hasonló lesz-e, mint Franciaországban volt. A tudásunk legjavát kell nyújtanunk ahhoz, hogy eredményesek legyünk Lisszabonban, a legfontosabb talán, hogy a labdaszerzések után okosan kell lejátszanunk a támadásainkat” – így Szalai Ádám.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Storck: “nincs vesztenivalónk Portugáliában”
Címlap lead: 
A magyar válogatott megtartotta utolsó hazai edzését a március 25-i, lisszaboni vb-selejtező előtt. Két játékos kivételével – Lang Ádám és Korhut Mihály csak Portugáliában csatlakozik a kerethez – a válogatott minden tagja megérkezett Telkibe. A tréning előtt tartott sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány elmondta: nem tart a mérkőzéstől a csapat, úgy utazhatunk ki Portugáliába, hogy nincs vesztenivalónk a szombati mérkőzésen.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Teljes a keret a Svájc elleni vb-selejtező előtt

Lead: 
Minden játékos csatlakozott Telkiben a Svájc és Lettország elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.
Törzs: 

Az MLSZ honlapján olvasható beszámoló szerint kedden megérkezett a hétfőn még bajnokin szerepelt Bese Barnabás és Megyeri Balázs is. Mindkét játékos végigjátszotta csapata mérkőzését, a francia Le Havre védője győztes meccsen van túl, míg Megyeri csapata, a német Greuther Fürth nem szerzett pontot hétfőn.

A keddi programban egy délutáni edzés szerepelt, de délelőtt is mozogtak a játékosok, egyénileg. Volt, aki kondicionáló jellegű feladatokat végzett, de olyan is, aki kerékpározott. Délután már a társakkal gyakorolt Fiola Attila is, aki hétfőn még nem edzhetett a többiekkel, így elmondható, hogy a keret minden tagja egészségesen várja a pénteki vb-selejtezőt.

Szerdán ismét egy edzést vezényel a játékosoknak Bernd Storck szövetségi kapitány.

valogatott_edzes_telki_161005_mlsz.jpg

Elek Ákosék immár teljes kerettel készülnek a svájci gárda ellen. Forrás: mlsz.hu

A magyar válogatott kerete a Svájc elleni vb-selejtezőre:

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – német), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – német)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre – francia), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – lengyel), Kádár Tamás (Lech Poznan – lengyel), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – izraeli), Lang Ádám (Dijon – francia)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Darmstadt – német), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – olasz), Vida Máté (Vasas)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – arab emírségekbeli), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – lengyel), Németh Krisztián (al-Garafa – katari), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – lengyel), Stieber Zoltán (Kaiserslautern – német), Szalai Ádám (Hoffenheim – német).

A Magyarország-Svájc vb-selejtező pénteken 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában, a játékvezető a holland Björn Kuipers lesz. A Groupama Aréna kapuit 18.15-kor nyitják ki.

Sipos Jenő, a magyar szövetség (MLSZ) szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: kérik a szurkolókat, hogy időben induljanak el a mérkőzésre, tekintettel a pénteki csúcsforgalomra, s lehetőleg a tömegközlekedési eszközöket vegyék igénybe, mivel a stadion környékén rendkívül kevés a parkolóhely.

Felhívta a figyelmet, hogy mindenkinél legyen személyazonosító okmány. Táskát, csomagot, esernyőt nem lehet bevinni a stadionba.

Hozzátette: fontos, hogy mindenki oda üljön, ahova a jegye szól, s a nézők ne foglalják el a lépcsőket.

„Arra kérjük a szurkolókat, hogy buzdítsák lelkesen, hangosan a magyar csapatot, de a sportszerűség keretein belül” – mondta, jelezve, hogy a vendég svájciakat mintegy 1000 drukker kíséri el.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Teljes a keret a Svájc elleni vb-selejtező előtt
Címlap lead: 
Minden játékos csatlakozott Telkiben a Svájc és Lettország elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bernd Storck új játékosokat - köztük diósgyőrit - is tesztel Telkiben

Lead: 
A szövetségi kapitány kijelölte azt a tizennyolc fős keretet, amely augusztus 22-étől egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben. Diósgyőri játékosokat is tesztel Bernd Storck!
Törzs: 

A magyar válogatott a sikeres Európa-bajnokságot követően szeptember 6-án kezdi meg szereplését a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtező sorozatában. Csapatunkra nehéz feladat vár, a sorozat egyetlen olyan csoportjában szerepel, melyben három Eb-negyeddöntős válogatott is helyet kapott, köztük az Európa-bajnoki aranyérmes Portugália. A vb-re a házigazda Oroszország mellett mindössze 13 európai csapat kvalifikálja magát – a csoportgyőztesek mellett a nyolc legjobb második helyezett pótselejtezős párharcainak győztesei. Az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, Feröer, Lettország és Andorra lesznek a riválisaink.

telki_edzotabor_mlsz.jpg

Forrás: mlsz.hu

Az első ellenfelünk Feröer-szigetek válogatottja lesz szeptember 6-án, Tórshavnban. A feröeriekkel az előző Eb-selejtező sorozatban is egy csoportban szerepeltünk, 2014 októberében, Dárdai Pál irányításával, nagy csatában 1-0-ra nyerni tudtunk Tórshavnban, majd egy évvel később, a Groupama Arénában – már Bernd Storck vezetésével – 2-1-re győztünk, utóbbi mérkőzést Böde Dániel duplája döntötte el. A szeptember 6-i selejtezőre való felkészülés két részből áll. Augusztus 22-én, hétfőn a keret itthon szereplő játékosai kezdik meg a munkát Telkiben, kiegészülve néhány olyan labdarúgóval, akik az elmúlt időszakban mutatott teljesítményükkel felhívták magukra a szövetségi kapitány figyelmét, és most bizonyíthatják, hogy érdemes számolni velük a keretben. A második héten csatlakoznak a kerethez a légiósok, ekkor már csak a feröeri mérkőzésen számításba vett labdarúgók készülnek majd Telkiben.

Az első héten hét Európa-bajnokságot is megjárt játékos vesz részt a munkában, a visszavonulását nemrégiben bejelentő Király Gáborra és Juhász Rolandra értelemszerűen már nem számíthat a szövetségi kapitány, Gera Zoltán viszont jelezte, hogy továbbra is a csapat rendelkezésére áll, ezért ő ezúttal is tagja a keretnek. Hat olyan fiatalt találunk a névsorban, akik még szerepelhetnek az U21-es korosztályos válogatott keretében, és érkeznek Telkibe abszolút újoncok is, akik a bajnokságban nyújtott teljesítményükkel szolgáltak rá a meghívóra, mint például a diósgyőri Bognár István és a kispesti Eppel Márton, illetve ismét a többiekkel készül a Videoton FC támadója, Kovács István.

Bernd Storck az mlsz.hu-nak elmondta: az első heti összetartás intenzív munkával, fizikai tesztekkel, felmérésekkel telik majd, az edzőtábor utolsó napján pedig egy tesztmeccs zárja a programot, az ellenfél a szeptember 1-jei, Liechtenstein elleni Eb-selejtezőjére készülő U21-es válogatott lesz. A kapitány hozzátette, az újonnan behívott játékosok mostani kerettagsága nem jelenti azt, hogy máris a tétmeccsekre készülő nemzeti csapat tagjának érezhetik magukat, de ebben a pár napban esélyük lesz egy lépéssel közelebb kerülni a válogatotthoz.

storck2.jpg

Bernd Storck két diósgyőri játékosnak is bizalmat szavazott

– A behívott játékosok mindegyike bizonyított már valamilyen formában, néhányan aktuális jó teljesítményükkel, mások képességeikkel hívták fel magukra a figyelmet. Szeretnék mindenkiről pontosabb képet kapni, a fizikai tesztek eredményei mellett közvetlen tapasztalatot gyűjteni személyiségükről, képességeikről egyaránt. A keret tagjainak lehetőségük nyílik arra, hogy megmutassák, a közeli vagy távolabbi jövőben helyet követelhetnek maguknak a válogatottban – fogalmazott a kapitány. 

A pénteki edzőmeccset követően a játékosok egy része az U21-es kerethez csatlakozik, míg a Feröer-szigetek elleni közvetlen felkészülést megkezdő keret tagjai – a légiósokkal kiegészülve – egy pihenőnap után, vasárnap folytatják a munkát.

– Hálás vagyok a kluboknak a lehetőségért, hogy korábban elkezdhetjük a felkészülést a fontos vb-selejtezőre, ez lehetőséget ad arra, hogy új játékosok is bizonyíthassanak Telkiben. Ezen kívül köszönöm a szurkolók megértését is, hiszen az összetartás miatt az utolsó pillanatban változott az NB I programja – tette hozzá Bernd Storck.

Az augusztus 22-én kezdődő edzőtáborozás kerete:

Kapusok:

Dibusz Dénes (Ferencváros)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők:

Baki Ákos (MTK Budapest)
Botka Endre (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (Puskás Akadémia)
Hangya Szilveszter (Vasas)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Korhut Mihály (Debreceni VSC)
Lang Ádám (Videoton FC)

Középpályások:

Bognár István (Diósgyőri VTK)
Csiki Norbert (Gyirmót FC)
Elek Ákos (Diósgyőri VTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Kovács István (Videoton FC)
Nagy Dominik (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)

Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)
Eppel Márton (Budapest Honvéd) 

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bernd Storck új játékosokat - köztük diósgyőrit - is tesztel Telkiben
Címlap lead: 
A szövetségi kapitány kijelölte azt a tizennyolc fős keretet, amely augusztus 22-étől egyhetes összetartáson vesz részt Telkiben. Diósgyőri játékosokat is tesztel Bernd Storck!
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Gera az Eb 2. legjobbja a posztján

Lead: 
A Whoscored.com algoritmusa minden játékost osztályoz statisztikái alapján, Gera Zoltán igen előkelő helyet foglal el a rangsorban!
Törzs: 

A whoscored.com algoritmusa szerint Gera Zoltán az Eb 2. legjobbja a posztján, csak Toni Kroos előzi meg, összességében pedig a 28. legjobb mutatókkal rendelkezik a magyar válogatott játékos.

Az algoritmus az Opta adataira épül, ezek alapján készít osztályzatot a játékosok teljesítményéről. Olyan adatokat vesz figyelembe a rendszer, mint passzpontosság, megnyert párharcok, vagy a sárga lapok és lövések száma.

Ezek alapján megtudtuk, hogy Gera Zoltán 79,1%-os passzpontossággal játszik, mérkőzésenként átlagosan két fejpárbajt nyer és egyszer kapura is lő. Két mérkőzésen szerzett értékelései alapján 7,55 pontszámot ért el.

Az összesített első helyen Skhodran Mustafi áll egyébként 8,82 értékeléssel, jobb, mint 90%-os paszpontosággal - igaz ő csak egy mérkőzést játszott.

Gera teljesítménye körülbelül azonos Nolito, Bonucci, Kanté, Witsel, vagy éppen Hummels teljesítményével.

Kádár Tamás a második legjobban szereplő játékos, ő a 73. helyen áll 7,24-es értékeléssel, míg a képzeletbeli dobogó legalsó fokára Dzsuzdsák Balázs kerül a maga 7,19-es pontszámával (ezzel 83. összetettben) picivel megelőzve a 7,16-ot szerző Fiola Attilát (aki így 86.)

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Gera az Eb 2. legjobbja a posztján
Címlap lead: 
A Whoscored.com algoritmusa minden játékost osztályoz statisztikái alapján, Gera Zoltán igen előkelő helyet foglal el a rangsorban!
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak