2024. október 06. Brúnó, Renáta

Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását

Lead: 
Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását a marokkói Marrákesben hétfőn megkezdődött konferencián 150 ország képviselőjének részvételével.
Törzs: 

A házigazda Neszer Burita marokkói külügyminiszter jelentette be, hogy a dokumentum kidolgozásában részt vevő 192 ENSZ-tagállam nagy többsége jóváhagyta a paktumot – adta hírül az MTI.

António Guterres ENSZ-főtitkár a tanácskozást megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: nem szabad engedni a félelemnek és a migráció kérdését övező hamis narratíváknak. A főtitkár szerint számos félrevezető információt terjesztettek a most jóváhagyott migrációs csomaggal kapcsolatban, amelyet Guterres a szenvedés és a káosz megelőzését szolgáló útitervnek nevezett.

A nemzetközi közösség kollektív szégyenének minősítette, hogy 2000 óta útja során több mint 60 ezer migráns halt meg. Az ENSZ globális migrációs megállapodását, amely jogilag nem kötelező érvényű, december 19-én a világszervezet közgyűlése előtt is szavazásra bocsátják.

A világszervezet országai még 2016 őszén egyeztek meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag megalkotásáról, a szövegéről pedig idén júliusban állapodtak meg. A paktum deklarált célja – a tagállamok jelenleg érvényesülő szuverenitásának kifejezett fenntartása mellett – a bevándorlás biztonságossá tétele és legális csatornába terelése, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása és az integráció erősítése.

Az egyezmény – hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról – elfogadásának folyamatából időközben kilépett többek között az Egyesült Államok, Izrael, Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, Szlovákia, illetve Magyarország is.

Az ellenzők azzal érvelnek, hogy a szerződés sérti a nemzeti szuverenitást, pozitív jelenségként tünteti fel a migrációt, valamint nem tesz megfelelő különbséget menedékkérők és gazdasági bevándorlók között. Az ENSZ-főtitkár arra kérte az egyezményt elutasító államokat, hogy gondolják újra döntésüket.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását
Címlap lead: 
Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását a marokkói Marrákesben hétfőn megkezdődött konferencián 150 ország képviselőjének részvételével.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megtartják a Brexit-szavazást

Lead: 
Theresa May brit miniszterelnök szóvivője szerint a terveknek megfelelően megtartják kedd este az alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról. Nem megerősített médiaértesülések szerint azonban a kormány mégis a szavazás elhalasztásáról döntött.
Törzs: 

A Downing Street szóvivője hétfői tájékoztatóján kijelentette, hogy Theresa May a hétvégén az Európai Unió vezetőivel tartott telefonos megbeszéléseket, és erről hétfőn konferenciahívásban számolt be kabinetje tagjainak.

A konferenciahívásról már hétfő délelőtt hírek terjedtek el a brit médiában, azzal a feltételezéssel, hogy May a szavazás elhalasztást közli kormányának tisztviselőivel. A kormányfői hivatal szóvivője hétfői tájékoztatójában a parlamenti szavazás megtartásáról számolt be a sajtónak, a konferenciahívás után azonban két kormányforrás is azt mondta a BBC közszolgálati médiatársaságnak, hogy nem lesz szavazás a keddi időpontban.

Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint a kormány elhalasztja a kedd estére kitűzött alsóházi szavazást és Theresa May miniszterelnök megpróbál módosításokat elérni az egyezményben a jövő heti évzáró EU-csúcson.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megtartják a Brexit-szavazást
Címlap lead: 
Theresa May brit miniszterelnök szóvivője szerint a terveknek megfelelően megtartják kedd este az alsóházi szavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodásról. Nem megerősített médiaértesülések szerint azonban a kormány mégis a szavazás elhalasztásáról döntött.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Őrizetbe vettek egy tizenéves fiút, aki felelős lehet az olasz klubban kitört halálos tömegpánikért

Lead: 
A hatóságok azonosították azt a 16 éves fiút, aki paprikaspray-t fújt szét egy koncerten szombatra virradó éjjel, és ezzel hat ember halálához vezető pánikot robbantott ki Olaszországban, a Marche tartománybeli Corinaldo egyik szórakozóhelyén - jelentette az olasz sajtó hétfőn. Az északolasz Pavia egyik iskolájának diákjai a hét első napján paprikaspray-t fújtak egymásra.
Törzs: 

Pavia szóban forgó szakközépiskolájából 30 diákot szállítottak kórházba. Az első hírek szerint a tanulók paprikaspray-t fújtak egymásra. Valószínűleg utánzásról van szó: kipróbálták azt a sprayt, amely péntek este tömegpánikot okozott egy szórakozóhelyen. A védelmi spray-t nagykorúak Olaszországban dohányboltokban is megvásárolhatják – közölte az olasz sajtó információit az MTI.

olasz_paprikaspray_2.jpg

A péntek éjjeli tömeges pánik okozásával gyanúsított, immár azonosított fiatalembert a szórakozóhelyen felvett videofelvételek és szemtanúk beszámolói alapján találták meg. A felvételeken látható, hogy a baseball-sapkát és orrát, száját elfedő maszkot viselő fiú spray-t fúj a tömegbe egy olasz rapper koncertjén. Az ügyészség a következő órákban hallgatja ki. 

A hatóságok feltételezése szerint a fiú nem önvédelemből, hanem szándékosan használta a paprikaspray-t: azért ment a koncertre, hogy lopjon, és miután valakinek a nyakából leszakított egy arany nyakláncot, megfújta a spray-t, hogy kavarodást keltsen és elterelje magáról a figyelmet. Az olasz sajtó szerint a diszkókban már ismert az úgynevezett spray-banda, amely így fosztja ki a közönséget. 

Annak a gyanúja is felmerült, hogy más történt: "egyszerű" vagányságról volt szó, mivel a fiatalok között divatként terjed hogy a koncerteken paprikaspray-t fújnak egymásra. Sajtóértesülések szerint a fiatalkorú otthonában kábítószert találtak. 

Hétfőn további két nagykorú személyt őrizetbe vettek: a fiú barátait, akiket szintén drog miatt köröztek. A spray-t fújó fiatalember pánikot robbantott ki a koncert kezdetére váró közönségben: a majdnem kizárólag tinédzserekből álló tömeg kiáramlott a teremből, de súlyuk alatt az egyik kijárati rámpa összeomlott. A tömeg 5 fiatalt nyomott agyon és az egyikük édesanyját, aki testével védte meg 11 éves lányát. A hét súlyos sérültből négynek még mindig kritikus az állapota. 

olasz_paprikaspray.jpg

Fotó: MTI/ EPA

Corinaldo Lanterna Azzurra nevű szórakozóhelyét a hatóságok lezárták. A legutolsó információk szerint a 469 férőhelyes diszkóba 680 jegyet adtak el, de a jelenlevők szerint ennél is sokkal többen voltak. 
 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Őrizetbe vettek egy tizenéves fiút, aki felelős lehet az olasz klubban kitört halálos tömegpánikért
Címlap lead: 
A hatóságok azonosították azt a 16 éves fiút, aki paprikaspray-t fújt szét egy koncerten szombatra virradó éjjel, és ezzel hat ember halálához vezető pánikot robbantott ki Olaszországban, a Marche tartománybeli Corinaldo egyik szórakozóhelyén - jelentette az olasz sajtó hétfőn. Az északolasz Pavia egyik iskolájának diákjai a hét első napján paprikaspray-t fújtak egymásra.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Levélben gratulált az új CDU-elnöknek a magyar kormányfő

Lead: 
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökének, Annegret Kramp-Karrenbauernek a megválasztásához – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Törzs: 

„Ön a pártja, hazája és a közös Európai Uniónk jövője szempontjából kulcsfontosságú időszakban veszi át a CDU vezetését, a jelentős kihívások sikeres kezeléséhez jó egészséget kívánok” – írta a miniszterelnök, hangsúlyozva: „mi, magyar kereszténydemokraták a Helmut Kohllal kötött szövetség jegyében továbbra is stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a Fidesz és a CDU kapcsolatainak, amelyek jelentősége messze túlmutat a kétoldalú dimenzión”.

A küszöbön álló európai parlamenti választások kapcsán a miniszterelnök azt írta: ezek még inkább előtérbe helyezik szövetségünk és együttműködésünk jelentőségét, melynek keretében egyszerre törekszünk tradicionális értékeink megőrzésére, és az Európai Unió összetartozásának, biztonságának és versenyképességének erősítésére.

„Közös felelősségünk, hogy az Európai Néppárt a következő időszakban az európai politikai napirend alakításának legerősebb, egyben megkerülhetetlen tényezője legyen” – fogalmazott Orbán Viktor.

„Örömömre szolgált, hogy sikerült elindítani egy ígéretes strukturált dialógust a Fidesz és a CDU között. A magam részéről készen állok arra, hogy ezt a közös munkát eredményesen lezárjuk, és ennek érdekében örömmel tekintek mielőbbi személyes találkozásunk elé” – zárta gratuláló levelét a magyar miniszterelnök.

Címlapképünk csak illusztráció!

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Levélben gratulált az új CDU-elnöknek a magyar kormányfő
Címlap lead: 
Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökének, Annegret Kramp-Karrenbauernek a megválasztásához – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

„Január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz”

Lead: 
A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.
Törzs: 

Fülöp Attila a zsámbéki Boldog Gertrúd Központ Nyitott-ház Tanodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz. Hozzátette: a jövő év lesz az első, amikor a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra pályázhatnak.

Az államtitkár beszélt arról, hogy a pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is. Hozzátette, hogy minden tanoda 12-15 millió forint támogatásra pályázhat, annak függvényében, hogy hány gyermekkel foglalkozik. Egy tanoda általában 20-30 gyermekkel szokott foglalkozni – tette hozzá Fülöp Attila. Kitért arra, hogy a pályázatokra 2019. január 10-ig lehet jelentkezni és ehhez a kormany.hu oldalon minden szükséges információ elérhető.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz”
Címlap lead: 
A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Óriási küzdelemben magyar siker a németek ellen

Lead: 
A magyar női kézilabda-válogatott 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban, így továbbra is van esélye a továbbjutásra.
Törzs: 

A magyar csapat a csoportkörben a C jelű négyes második helyén végzett, majd a középdöntő II. csoportjában pénteken 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától. A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.

magyar_nemet_noi_kezi_181209_mti_2.jpg

A kontinenstorna győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, II. csoport:
Magyarország-Németország 26-25 (12-10)
Nancy, 2700 néző, v.: Pandzic, Mosorinski (szerbek)
    lövések/gólok: 39/26, illetve 45/25
    gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/2
    kiállítások: 4, illetve 2 perc

A magyar csapat öt-egyes felállással kezdett védekezésben, amivel rögtön megzavarta az ellenfelet, és a pontos ellentámadásoknak köszönhetően három perc alatt háromgólos különbség alakult ki. A németek rendezték védekezésüket, de támadásban továbbra is bizonytalankodtak, ezért Henk Groener szövetségi kapitány a kilencedik percben időt kért.

magyar_nemet_noi_kezi_181209_mti_3.jpg

Csapata a 12. percben csupán a második gólját dobta, de ezt a magyarok a remek kezdés ellenére nem tudták kihasználni, majd a védekezésüket hatos falra váltották, és ezúttal korán jöttek az első cserék is. Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mivel együttese tíz perc alatt csak egyszer talált be.

A kapus Bíró Blanka több bravúros védéssel segítette a csapatot, de Alicia Stolle vezérletével a német válogatott egy 4-0-s sorozat végén - a meccs során először - átvette a vezetést (7-8). A folytatásban is remekül küzdöttek a magyarok, némileg rendezték a védekezésüket, így a szünetben megint ők vezettek (12-10), de az első félidőben még ennél is több lehetőség volt számukra.

A második felvonásban bő tíz percen keresztül felváltva estek a gólok. A magyarok nem tudták növelni a különbséget az elkövetett hibák miatt, illetve a németek magas átlövőivel szemben nem volt ellenszerük. Kiss Éva a lehető legjobbkor védett büntetőt, 17-14 után hat perccel mégis egyenlővé vált az állás (19-19), majd Julia Behnke vezérletével újra átvette a vezetést az ellenfél.

magyar_nemet_noi_kezi_181209_mti_1.jpg

Egyre inkább fáradni látszottak a magyarok, egyre többet rontottak, ekkor Kovacsics Anikó és a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine vette vállaira a csapatot. A vége előtt 110 másodperccel Henk Groener időt kért (24-24), a hajrában Xenia Smits góljára Schatzl válaszolt, Emily Bölk a kapufát találta el, majd Kim Rasmussen időt kért 21 másodperccel a vége előtt. Az utolsó támadásból Háfra Noémi - megannyi hiba után - betalált, így a magyarok óriási küzdelemben, bravúrral győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Stolle volt, aki 14 lövésből kilenc gólt dobott.

A kapusok közül Bíró Blanka 27-ből kilenc, Kiss Éva nyolcból egy, Dinah Eckerle 29-ből hét lövést hárított.

    további eredmény:
    I. csoport (Nantes):
Franciaország-Svédország 21-21 (11-14)
    
    később:
Oroszország-Szerbia 18.00
    II. csoport (Nancy):
    később:
Románia-Hollandia 18.00.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Óriási küzdelemben magyar siker a németek ellen
Címlap lead: 
A magyar női kézilabda-válogatott 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban, így továbbra is van esélye a továbbjutásra.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Menesztették Benczés Miklóst a Puskás Akadémiától

Lead: 
A Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetősége a Paks elleni bajnoki mérkőzést követően felmentette vezetőedzői pozíciójából Benczés Miklóst.
Törzs: 

A felcsúti klub honlapja szerint az esztendő utolsó mérkőzésén a Mezőkövesd ellen Komjáti András klubigazgató irányítja a csapatot, míg a vezetőség hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a lehetséges utóddal.

Benczést júniusban kettő plusz egy évre nevezték ki vezetőedzőnek.

A Puskás Akadémia 17 forduló után öt győzelemmel, három döntetlennel és kilenc vereséggel, 18 szerzett ponttal a kilencedik helyen áll az OTP Bank Ligában.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Menesztették Benczés Miklóst a Puskás Akadémiától
Címlap lead: 
A Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetősége a Paks elleni bajnoki mérkőzést követően felmentette vezetőedzői pozíciójából Benczés Miklóst.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hosszú Katinka és két társa beperelte a FINA-t

Lead: 
Hosszú Katinka két amerikai úszótársával közösen beperelte a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetséget, a FINA-t.
Törzs: 

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis, valamint Andrew Michael és Tom Shields azért fordul jogorvoslathoz, mert a FINA nyomására az Olasz Úszó Szövetség végül lemondta a december 21-re tervezett torinói versenyét, amelyet a sportágat irányító szervezet nem ismert el, s többek között eltiltással fenyegette meg azokat a versenyzőket, akik az eseményen rajthoz állnak.

A sportolók két kaliforniai ügyvédi irodán keresztül adták be keresetüket, amiért szerintük a FINA megsértette az amerikai trösztellenes szabályokat.

„Mindig az volt a vágyam, hogy az úszást abba az irányba tereljem, ahol a versenyzők a partnerei az irányító szervezetnek, nem a bábjai” – idézte Hosszút a hivatalos beadvány.

Hosszú keddtől a „FINA-szervezésű” rövidpályás világbajnokságon versenyez a kínai Hangcsou városában.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hosszú Katinka és két társa beperelte a FINA-t
Címlap lead: 
Hosszú Katinka két amerikai úszótársával közösen beperelte a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetséget, a FINA-t.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rangos elismerésben részesült a Miskolc Autóház vezetője

Lead: 
Pénteken Budapesten tartották meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók Napja rendezvényét, ahol rangos elismerésben részesült Sándor Attila.
Törzs: 

A magyar gazdaság az elmúlt években olyan növekedési pályára állt, amely az embereknek csökkenő adókat, emelkedő béreket, a vállalatoknak alacsonyabb közterheket, javuló üzleti környezetet jelent – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a rendezvényen.

Hozzátette: a gazdaság 5 százalék felett bővül, csökkennek az adó- és adminisztrációs terhek, nőnek a beruházások és a fogyasztás is. A központi költségvetés bevételei az adócsökkentések ellenére emelkednek, a gazdaság teljesítményének emelkedése pedig megjelenik a foglalkoztatási adatokban: a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint most.

sandor_attila_magyar_gazdasagert_dij_vosz_2.jpg

Forrás: a Miskolc Autó hivatalos Facebook-oldala

Varga Mihály kiemelte, több mint 5 és fél éve folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon, az adócsökkentéseknek és adókedvezményeknek, a bővülő foglalkoztatásnak, az emelkedő reálkereseteknek köszönhetően több pénz marad az embereknél. A kiskereskedelmi forgalom 64 hónapja bővül, és a növekvő fogyasztás segíti a vállalkozásokat is.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a kormány számos, a vállalkozásokat támogató intézkedést hozott, ezek között említette, hogy a 9 százalékra mérsékelt társasági adó összességében 150 milliárd forintot hagyott a hazai vállalkozásnál.

Megjegyezte: Magyarországon az Európai Unióban a legalacsonyabb a társasági adó, a személyi jövedelemadó a harmadik legalacsonyabb, és utóbbiból a gyermekek után járó kedvezmény miatt a családoknak még kevesebbet kell fizetniük.

A pénzügyminiszter a 2016 novemberében kötött hatéves bérmegállapodást gazdaságtörténeti jelentőségűnek nevezte, amely százalékpontban mérhető módon hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez. Mint mondta, a megállapodásnak köszönhetően az idei év januárja és szeptembere között közel 12 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó bérek, míg a munkáltatói járulékok 27 százalékról az idei évre 19,5 százalékra csökkentek, jövőre pedig tovább mérséklődnek.

Jelezte, hogy miután a munkaadók és munkavállalók az idén nem tudtak megállapodni a jövő évi minimálbérről, illetve a bérminimumról, a kormánynak nagy lesz a felelőssége a döntésben.

sandor_attila_magyar_gazdasagert_dij_vosz_1.jpg

Tolnay Tibor, a VOSZ elnöke arról beszélt, hogy a szövetség az idén aktualizálta a célkitűzéseit. Továbbra is fő célnak tekintik a gazdaság versenyképességének javítását, a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését, a digitalizációt, szükségesnek tartják a kkv-szektort segítő pénzügyi programok fenntartását.

A Vállalkozók Napján hetvenhét kitüntetetést adtak át.

A VOSZ elismerését, az Év Vállalkozója Díjat hatvannégyen vették át.

Emellett Magyar Gazdaságért Díjat kapott mások mellett Sándor Attila János, a Miskolc Autóház Kft. ügyvezető igazgatója.

A Vállalkozók Napján néma felállással megemlékeztek az idén elhunyt Demján Sándorról, a VOSZ egykori elnökéről, és levetítették az emlékére készített filmet, amelyben felidézték a vállalkozásokért, valamint a tudomány, művészet  elismerésért végzett munkáját.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rangos elismerésben részesült a Miskolc Autóház vezetője
Címlap lead: 
Pénteken Budapesten tartották meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók Napja rendezvényét, ahol rangos elismerésben részesült Sándor Attila.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Több településen nőtt a légszennyezettség

Lead: 
Több településen ismét nőtt a légszennyezettség.
Törzs: 

A Tisztifőorvos szombaton a Facebook-oldalán azt írta: nyolc településen ismételten kifogásolt a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt. Ezek: Budapest, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Putnok, Sajószentpéter, Vác és Várpalota.

Ugyanakkor hozzátették: az országon átvonuló hidegfrontot kísérő csapadék és szeles időjárás kedvez a levegőminőség javulásának, így várhatóan elfogadható lesz a levegő minősége az országban a következő napokban.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Több településen nőtt a légszennyezettség
Címlap lead: 
Több településen ismét nőtt a légszennyezettség.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak