2024. október 06. Brúnó, Renáta

Tovább kutatnak a több mint 100 méter mély kútba zuhant gyerek után Spanyolországban

Lead: 
Továbbra is kutatnak a több mint 100 méter mély kútba zuhant gyerek után a dél-spanyolországi Andalúziában; a kétéves kisfiú hajszálait szerdán azonosították a járatban, amelynek alját vasárnap óta nem sikerült elérni.
Törzs: 

A baleset vasárnap délután történt a település egyik birtokának hegyvidéki területén, ahol a kis Yulen családja ebédelt a szabadban. A hozzátartozók látták, ahogy a gyerek eltűnt a kútnyílásban. „Látok egy kis reményt, ahogy haladnak” – nyilatkozta a sajtónak José Rosello, a gyerek édesapja, miután kedden a mentésben közreműködők két új járat fúrását kezdték meg: egyet a kúttal párhuzamosan, egyet pedig a hegyoldalból vízszintesen.

Az elképzelések szerint a kettőt alul összekötve nyitják majd egybe a kút vágatával, amelynek alján lehet a kisfiú. A munkálatok végét 24-48 órában határozta meg a mentést koordináló spanyol csendőrség, amely rendkívül bonyolultnak nevezte a feladatot, mivel a kút átmérője mindössze 25 centiméter, ráadásul a beomlás kockázata is fennáll. Az édesapa elmondta: nem veszítették el a reményt, hogy fiuk életben van, de a család már „belehalt” a történtekbe.

A spanyol sajtó arról írt, hogy a szülők szinte el sem mozdulnak a helyszínről, az éjszakákat is ott töltik az autóban. A család 2017-ban már elveszítette egyik gyerekét, az akkor hároméves fiuk szívbetegségben hunyt el. A munkálatok lassúsága miatt kritikát fogalmazott meg Miguel Ángel Escano, Totalán polgármestere. A baleset ezen a településen történt. Ugyanerre panaszkodott korábban az édesapa is, aki szerint ráadásul sokáig hiányoztak a kutatáshoz és mentéshez szükséges megfelelő eszközök.

Jesús Esteban, a csendőrség ezredese szerdán elmondta: mostanra mintegy hatvan magáncégtől érkezett segítség a világ különböző országaiból. Ezek közül példaként kiemelt egy svájci vállalatot, amely a föld alatt rekedt chilei bányászok kimentésénél is közreműködött. Bernardo Moltó csendőrségi szóvivő vasárnap a sajtónak elmondta, hogy a nyílásba kamerát vezetettek, amely azonban 73 méteren földakadályba ütközött. Ott megtaláltak egy zacskó édességet és egy műanyagpoharat, amely feltehetően a kisfiúé. Az általában csőhálózatok vizsgálatához használt eszközzel még nem érték el a kútnyílás alját, amelyet körülbelül 110 méter mélyre becsülnek.

(Kinti képünk csak illusztráció.)

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tovább kutatnak a több mint 100 méter mély kútba zuhant gyerek után Spanyolországban
Címlap lead: 
Továbbra is kutatnak a több mint 100 méter mély kútba zuhant gyerek után a dél-spanyolországi Andalúziában; a kétéves kisfiú hajszálait szerdán azonosították a járatban, amelynek alját vasárnap óta nem sikerült elérni.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kásler: 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Lead: 
Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Törzs: 

laszlo_judit_haziorvos_erecept_180123_vcs_9.jpg

Kásler Miklós közölte, a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése. A program forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-90 millió forint jut.

Mint mondta, a népbetegségek kialakulásának megakadályozása kulcskérdés, gyermekek esetén a megfelelő életvitel kialakítása sporttal, egészséges étkezéssel, életvitellel, de a szív- és érrendszeri problémák kialakulásában is kóroki tényező a testsúly, a mozgáshoz való viszonyulás és a dohányzás – ismertette.

Kásler Miklós hangsúlyozta, a cél a 45-65 év közötti lakosság korai halálozásának megelőzése, a dohányzás visszaszorítása, a felnőttkori elhízás megakadályozása. Kiemelte, a program kimondottan az alapellátásra helyezi a hangsúlyt, együttműködésre késztetve a háziorvosi praxisokat és az egészségfejlesztési irodákat. A program szakmai irányítója az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet lesz.

A miniszter, aki az egészségügyért és a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót, bejelentette azt is, hogy negyvennégy kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton. Ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családdal, a családok védelmével, segítésével, és sokat tesz azért, hogy erősödjön a gyermekvállalási kedv.

A gyermekszülés körülményei, annak lefolyása azonban növeli a későbbi gyermekvállalási kedvet, és ma már általános igény a szülőktől, hogy családias, intim környezetben, de a kórház adta szakmai biztonság mellett hozzák világra gyermeküket – mondta a miniszter. – Ezért is indította el a kormány 2018-2020 között tízmilliárd forint értékben a családbarát szülészetek pályázatot, aminek első fordulója zárult le most – ismertette.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a családbarát intézeti légkör nem kizárólag egészségügyi kérdés, sokkal inkább kötődik a családpolitikai koncepcióhoz. A pályázattal az volt a céljuk, hogy a legbiztonságosabb és legintimebb környezetet alakítsanak ki az egyes intézmények szülészeti osztályai. Elmondta, ötvenkilenc intézmény pályázott, ebből negyvennégy nyert el forrást arra, hogy infrastrukturális fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket hajtson végre.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az alapellátási pályázathoz kapcsolódóan azt mondta, ennek a területnek az erősítése mindig is kormányzati cél volt, és remélik, a pályázatokkal jó folyamatok indulnak el, és lesz igény a megelőzésre erős hangsúlyt tevő munkára.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kásler: 5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek
Címlap lead: 
Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Szerdától bővült a leghíresebb gyilkosságokat dokumentáló Murder kiállítás

Lead: 
A gyilkos tárlat című, az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait dokumentáló kiállításon egy hónapon keresztül bemutatják azt is, mi történt a bűnözőkkel az elfogásuk után – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
Törzs: 

murder_kiallitas_borton.jpg

Forrás: port.hu

Azt írták, a tárlaton megtekinthetők a sátoraljaújhelyi börtönmúzeum kiállítási eszközei, folyamatosan vetítik a BvOP ismeretterjesztő filmjét és tematikus előadásokat tartanak a hazai büntetés-végrehajtásról, valamint az életfogytiglanra ítéltek mindennapjairól. 

Magyarországon jelenleg 57 jogerősen és 3 nem jogerősen életfogytiglanra ítélt fogvatartott van, ők az úgynevezett „hosszúidejű speciális rezsim” (HSR) körletben vannak elhelyezve, egy- vagy kétszemélyes zárkában. Általában zárkában végezhető munkát csinálnak – például kartondossziékat készítenek, dobozokat hajtogatnak, zacskókat ragasztanak –, napjaikat szigorú felügyelet és rend mellett töltik – ismertették.

A közlemény szerint a kiállítás 21 helyiségben, mintegy ezer négyzetméteren, speciális effektekkel és a modern technológiákkal mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosait és történeteiket, például Báthory Erzsébetet, Vlad Tepest, Hasfelmetsző Jacket és Al Caponét. A tárlat megvilágítja az esetek történelmi és társadalmi hátterét, valamint megemlékezik az áldozatokról is – tették hozzá.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Szerdától bővült a leghíresebb gyilkosságokat dokumentáló Murder kiállítás
Címlap lead: 
A gyilkos tárlat című, az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait dokumentáló kiállításon egy hónapon keresztül bemutatják azt is, mi történt a bűnözőkkel az elfogásuk után – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét

Lead: 
Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon.
Törzs: 

egyetem_kulso_160224_ja_2.jpg

A Diákhitel Központ tájékoztatója szerint a előadások kitérnek a felsőoktatási tanulmányok finanszírozási kérdéseire, míg a döntéshozatal lelki útvesztőiben pszichológus és egyetemi hallgató osztja meg az élményeit, tapasztalatait a hallgatósággal. A workshophoz a legnépszerűbb hazai egyetemek is csatlakoztak, amelyek egyedi microsite-okon mutatkoznak be az eseményen.

A felvételizők hétvégéje minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető. Az eseményhez csatlakozott Milák Kristóf Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes úszó, aki élsportolóként és első éves egyetemistaként bíztatja a fiatalokat a továbbtanulásra.

Az online chat lehetőségek időpontjaiért érdemes ellátogatni az esemény hivatalos oldalára, ahol további részletek is elérhetők a programról.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Idén is megrendezik a felvételizők hétvégéjét
Címlap lead: 
Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy mobiltelefonon.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tömeges karambol történt Budapesten

Lead: 
Hat autó ütközött össze a főváros XVI. kerületében az M0-ás Határ úti szakaszán kevéssel reggel 7 óra után, több kilométeres torlódás alakult ki - közölte a rendőrség.
Törzs: 

balesetgyor.jpg

Képünk csak illusztráció

A tájékoztatás szerint személyi sérülés nem történt. A műszaki mentés idejére a rendőrök a belső forgalmi sávot lezárták.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tömeges karambol történt Budapesten
Címlap lead: 
Hat autó ütközött össze a főváros XVI. kerületében az M0-ás Határ úti szakaszán kevéssel reggel 7 óra után, több kilométeres torlódás alakult ki - közölte a rendőrség.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sport-táplálkozástudományi Központ: az étrend-kiegészítők 10-60 százaléka szennyezett

Lead: 
Első teljes évén van túl a Testnevelési Egyetem berkein belül működő Sport-táplálkozástudományi Központ, melynek célja, hogy sportolók, edzők, más sportszakemberek képzését, felvilágosítását segítse, egyik fő gyakorlati feladata pedig, hogy a tiltott anyagokat kimutassa étrend-kiegészítőkből, ezzel segítve a vétlen doppingolás elkerülését.
Törzs: 

gyogyszer_tabletta_etrendkiegeszito.jpg

„A 2017. októberi ünnepélyes átadást követően a 2018-as év, hogy sportosan fejezzem ki magam, az alapozási időszak volt. Bízom abban, hogy ez jól sikerült, így 2019-ben ki tudjuk elégíteni a felmerült igényeket” – nyilatkozott Martos Éva professzor, a központ vezetője. Hozzátette, folyamatosan fejlesztik a módszereket, hogy a doppingtilalmi listán szereplő anyagok lehető legkisebb mennyiségét ki tudják mutatni a vizsgált étrend-kiegészítőkből.

„Bekapcsolódunk az egyetemi oktatásba is, valamint más tanszékekkel együttműködve kutatási projektben is részt veszünk” – jelezte. Martos Éva elmondta, hogy egyelőre kilencen alkotják munkatársainak csapatát, van köztük dietetikus, táplálkozástudományi szakember, vegyészmérnök, élelmiszermérnök, sportorvos egyaránt. Kitért rá, hogy a központnak a legújabb generációs műszerparkkal felszerelt, nemzetközi összevetésben is high-technek tekinthető analitikai laborjában elsősorban a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség doppinglistáján levő vegyületek kimutatására törekednek.

„A laboratóriumi analízis szükségességét indokolja, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az étrend-kiegészítők tíz-hatvan százaléka szennyezett tiltólistás anyagokkal, melyek azon túl, hogy doppingvétséggel járnak, a sportoló egészségét is károsítják. Szennyeződhet az étrend-kiegészítő gyártás közben „véletlenül”, ha az alapanyag vagy a gyártósor nem megfelelő tisztaságú. Sokszor a szándékosság sem zárható ki, de a dobozon az összetevők között ekkor sem szerepel a tiltott szer” – hangsúlyozta.

Martos Éva utalt rá, hogy számos eltiltás, de még haláleset is volt már következménye doppinganyaggal történt szennyezettségnek, utóbbira példaként az amerikai baseballjátékos Steve Bechlert említette, aki 24 évesen efedrin tartalmú étrend-kiegészítő miatt vesztette életét. „Noha a felelősség a sportolóé, a vétlen doppingolás elkerüléséhez a gyártók és forgalmazók jelentősen hozzájárulhatnak, melyhez szakmai támogatást készséggel nyújt a Sport-táplálkozástudományi Központ” – hívta fel a figyelmet Martos Éva, hozzátéve, hogy náluk bárki megrendelhet vizsgálatot, amelyek azonban pénzbe kerülnek.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Sport-táplálkozástudományi Központ: az étrend-kiegészítők 10-60 százaléka szennyezett
Címlap lead: 
Első teljes évén van túl a Testnevelési Egyetem berkein belül működő Sport-táplálkozástudományi Központ, melynek célja, hogy sportolók, edzők, más sportszakemberek képzését, felvilágosítását segítse, egyik fő gyakorlati feladata pedig, hogy a tiltott anyagokat kimutassa étrend-kiegészítőkből, ezzel segítve a vétlen doppingolás elkerülését.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A lengyel külügyminisztérium visszautasította az iráni bírálatot

Lead: 
A lengyel külügyminisztérium vasárnap visszautasította Irán bírálatát amiatt, hogy februárban Varsó ad otthont egy közel-keleti témájú, Irán szerepére fókuszáló, miniszteri szintű nemzetközi tanácskozásnak.
Törzs: 

lengyel_parlament_zaszlo.jpg

Forrás: emerging-europe.com

A lengyel külügyi tárca közleménye azt követően jelent meg, hogy szombaton bekérették az iráni külügyminisztériumba a lengyel nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét, tiltakozásul amiatt, hogy február 13-án és 14-én Varsóban több tucat ország részvételével tanácskozást tartanak "a közel-keleti békéről, stabilitásról, szabadságról és biztonságról". Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteki bejelentése szerint a tanácskozás fontos része annak biztosításában, hogy Irán ne gyakorolhasson "destabilizáló befolyást" a térségben. 

Lengyelország álláspontja szerint a nemzetközi közösség jogosult "különféle regionális és globális problémák" megvitatására, Varsónak pedig joga van egy olyan konferencia társszervezésére, amelynek célja a közel-keleti régió "stabilitását és jólétét szem előtt tartó lépések" kidolgozása - mutatott rá a lengyel külügyi tárca a honapján nyilvánosságra hozott közleményben. A teheráni lengyel nagykövetség képviselője bemutatta az iráni külügyminisztérium kelet-európai osztálya vezetőjének a konferencia alapfeltevéseit, és arról biztosította őt, hogy nincs Irán-ellenes célzata a tanácskozásnak.

Pénteken Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter a Twitter mikroblogon élesen bírálta a lengyel kormányt. Varsó sosem fogja lemosni magáról ezt a gyalázatot: míg Irán lengyeleket mentett a második világháborúban, a lengyel kormány most egy elkeseredett Irán-ellenes cirkusznak ad otthont - fogalmazott Zaríf. Az iráni külügyminiszter arra utalt, hogy a második világháború idején a perzsa államnak a brit megszállás alatt lévő részén több mint százezer lengyel menekültet fogadtak be.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken leszögezte: Lengyelország a közel-keleti béke ügyét az egyik legsúlyosabb védelmi és külpolitikai kihívásnak tartja. "Az egész világ stabilitása és biztonsága szempontjából alapvető kérdésnek számít a harcok leállítása ebben az érzékeny régióban" - jelentette ki.

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter szombaton annak a reményének adott hangot, hogy a konferencia elősegíti, hogy közeledjen egymáshoz az Egyesült Államok és az Európai Unió Iránnal kapcsolatos álláspontja. A tanácskozásra a világ több mint 70 országának képviselőit hívták meg, ezen belül az összes uniós tagállamét. A meghívottak között van Federica Mogherini uniós külügyi és biztonságpolitikai biztos is. 

A pénteken kiadott közös amerikai-lengyel hivatalos közlemény szerint a tanácskozáson olyan kulcsfontosságú témákkal foglalkoznak majd, mint a terrorizmus és a szélsőségesség, a rakétaprogramok elterjedése, a tengeri kereskedelem és a biztonság, valamint "az egyes országok által támogatott egyes csoportok jelentette fenyegetés". A közleményben nem nevezték meg konkrétan Iránt.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A lengyel külügyminisztérium visszautasította az iráni bírálatot
Címlap lead: 
A lengyel külügyminisztérium vasárnap visszautasította Irán bírálatát amiatt, hogy februárban Varsó ad otthont egy közel-keleti témájú, Irán szerepére fókuszáló, miniszteri szintű nemzetközi tanácskozásnak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A hamburgi repülőtéren is sztrájk lesz kedden

Lead: 
A frankfurti nemzetközi repülőtér mellett a hamburgi repülőtérre is sztrájkot szervez keddre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
Törzs: 

berlin_repter_sztrajk.jpg

Képünk csak illusztráció

A Verdi vasárnapi közleménye szerint a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) az utóbbi napok tiltakozó akcióinak ellenére még mindig nem tett "tárgyalásra érdemes ajánlatot" a bérek rendezéséről, ezért "tovább kell fokoznunk a nyomást, hogy történjen végre valami". Hozzátették, hogy a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos munkabeszüntetése miatt járatkimaradások és késések lehetnek a hamburgi repülőtéren.

A frankfurti repülőtéren hajnali 2 órától este 20 óráig lesz sztrájk kedden, ezt pénteken jelentette be a szakszervezet.

A Verdi egységesen 20 eurós (6420 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. A szakszervezet és a BDLS bértárgyalásán eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül.

A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók. A dolgozók sztrájksorozata hétfőn kezdődött, munkabeszüntetést tartottak a berlini nemzetközi repülőtereken (Tegel, Schönefeld), a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti repülőtéren. A sztrájkok miatt hatszáznál is több járatot kellett törölni.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A hamburgi repülőtéren is sztrájk lesz kedden
Címlap lead: 
A frankfurti nemzetközi repülőtér mellett a hamburgi repülőtérre is sztrájkot szervez keddre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Póta Georgina párosban éremközelbe juthat

Lead: 
Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa szerencsés sorsolással éremközelbe juthat a budapesti asztalitenisz World Tour versenyen.
Törzs: 

pota_georgina_asztalitenisz.jpg

Forrás: sportfaktor.hu

A szakvezető az M1 aktuális csatornán vasárnap hangsúlyozta: egyesben nagyon fontos lenne meccseket nyerni a főtáblán a világranglista miatt. Bátorfi Zoltán kifejtette, hogy jövő héten négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21. és 28. között sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.

A kapitány elmondta, reméli, hogy a tavalyinál sokkal szerencsésebbek lesznek. Akkor Póta Georgina egy nagyon erős kínai játékost kapott, Madarász Dóra pedig 3-1-re vezetett ugyan a kanadai Mo Zhang ellen (aki jelenleg 27. a világranglistán), mégis búcsúzni kényszerült az első fordulóban.

Bátorfi Zoltán közölte: a versenyzők jó formában vannak, és bár voltak kisebb sérülések, de mindenki rendbejött, és "teljes gőzzel várják" a keddi nyitányt. Hozzátette: a sorsolástól és formától is függ, hogy kitől mire lehet számítani.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Póta Georgina párosban éremközelbe juthat
Címlap lead: 
Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa szerencsés sorsolással éremközelbe juthat a budapesti asztalitenisz World Tour versenyen.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A magyar válogatott tíz góllal legyőzte Angolát

Lead: 
A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-24-re legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koppenhágában.
Törzs: 

kezilabda_magyarorszag_angola.jpg

Forrás: mti.hu Fotó: Illyés Tibor

A két együttes második egymás elleni meccsén a második magyar siker született. Eredmény, csoportkör, 2. forduló, D csoport: Magyarország-Angola 34-24 (18-8)

A szokatlanul hangulattalan pénteki magyar-argentin mérkőzéssel ellentétben a több mint száz magyar szurkoló ezúttal nem a saját helyéről, hanem ugyanabból a szektorból figyelte a találkozót, így sokkal jobban tudták biztatni a nemzeti csapatot. Mivel a magyarok csupán döntetlennel (25-25) kezdték a tornát, Angola pedig nagy meglepetésre legyőzte Katart (24-23), nagy küzdelemre lehetett számítani, ami az első percekben igazolódott is, ám később Mikler Roland védései, illetve két perc alatt három gól megnyugtatta a csapatot (4-1).

Az előző meccsel ellentétben a magyar válogatott most törekedett a gyors ellentámadásokra, és a szélsők is több szerephez jutottak. A támadás és a védekezés közötti átmenetben ezúttal nem hármat, csak egy játékost cseréltek a szövetségi kapitányok, ez is elősegítette a gyors kézilabdát. Az angolaiak szakvezetője, Filipe Cruz már a hatodik percben időt kért, ám csapatának hátránya folyamatosan nőtt (11-3). Nem volt hibátlan a magyarok játéka, ennek ellenére tovább növelték a különbséget, ami a 25. percben a tíz gólt is meghaladta (16-5).

A második félidő elején a szövetségi kapitányok - a hétfőn 15.30-kor kezdődő Katar elleni meccs közelsége miatt - számos cserejátékosnak lehetőséget adtak, ám Angola egy 4-0-s sorozatot produkált, amire időkérés volt a válasz. Innentől kezdve szinte végig felváltva estek a gólok, a magyarok védekezése már nem volt olyan hatékony, mint korábban, így nem tudták növelni az első félidőben kidolgozott tízgólos előnyüket.

Az afrikaiak legeredményesebb játékosa Edvaldo Ferreira volt, aki kilenc lövésből öt gólt szerzett. A magyar kapusok közül Mikler Roland 18 kísérletből tizet, Székely Márton 21-ből ötöt védett. A magyar válogatott a D csoportban hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három jut a középdöntőbe. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A magyar válogatott tíz góllal legyőzte Angolát
Címlap lead: 
A magyar férfi kézilabda-válogatott 34-24-re legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koppenhágában.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak