30 éve történt a csernobili atomkatasztrófa
A Kijevtől 130 kilométerre épült erőműben 1000 megawattos, könnyűvizes, grafithűtésű, RBMK típusú, külső szigetelő burkolat nélküli reaktorok működtek. 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a négyes blokk reaktorát két robbanás rázta meg, felszakítva az épület tetejét és falait. A reaktorban tíz napig égett a tűz, és több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után.
Az ukrán miniszterelnök már április 26-án reggel utasítást adott megfelelő mennyiségű autóbusz és személyautó összeszedésére az erőmű környékén élők evakuálásához. A járműveknek el kellett jutniuk Pripjatyba, és 27-én mindössze két és fél óra alatt 44 600 embert evakuáltak.
A vizsgálat kiderítette, hogy a katasztrófát a reaktor tervezési hibája és egy kockázatos, nem engedélyezett kísérlet okozta. A személyzet azt szerette volna kipróbálni, hogy teljes áramkiesés esetén a lassuló turbinák maradványenergiája elegendő-e a pót hűtőrendszer átmeneti üzemeltetésére, amíg a dízelgenerátorok működésbe lépnek. A reaktor teljesítményét az előírásokat figyelmen kívül hagyva a tiltott, alig ellenőrizhető és instabil 20-30 százalékra nyomták le, ráadásul kiiktatták a biztonsági automatikát és a vészhűtő rendszert is.
A hűtővíz hőmérsékletének emelkedése miatt automatikusan megindultak lefelé a szabályozó rudak, de a tervezési hiba miatt ezek alsó része grafitból állt, amely nem nyeli el a neutronokat. A reaktor teljesítménye így váratlanul megugrott, a túlhevülés miatt a szabályozó rudak megakadtak. A hűtővíz elforrt, a gőznyomás robbanást idézett elő, majd kémiai robbanás történt, és hasadási termék került a levegőbe.
A szovjet vezetés már aznap értesült a balesetről, de a hírt nyilvánosságra csak két nappal később hozták, amikor Svédország felvilágosítást kért a radioaktivitás általuk mért emelkedésének okairól. Az erőmű környékéről 36 órás késéssel kezdődtek meg a több százezer embert érintő kitelepítések, a létesítmény körül 30 kilométeres tiltott zónát létesítettek. Magyarországon csak május 1. után hangzottak el az első információk a katasztrófáról.
A baleset után az erőmű másik három blokkját lezárták, a negyedik reaktor fölé vasbeton szarkofágot emeltek. A vizsgálat a baleset elsődleges okát emberi mulasztásban állapította meg, az erőmű vezetőit 1987-ben tíz év börtönre ítélték. A tervezési hibákat államtitokká nyilvánították, a szovjet hatóságok hivatalosan csak 1991 februárjában ismerték el, hogy a katasztrófa bekövetkeztében szerepe volt az RBMK típusú atomreaktor technikai elégtelenségének.
A következmények felszámolását célzó műveletekben 80 repülőgép és helikopter vett részt. Először homokot dobtak a sérült reaktorra. Egy-egy helikopter 8-10 darab, egyenként 60-80 kilogrammos zsákot vitt a fedélzetén, a cél felett lebegve megállt a levegőben, majd a legénység - amely hevederekkel rögzítette magát - a nyitott ajtón dobálta ki a zsákokat 200 méter magasságból a 20 méter átmérőjű kráterbe.
A sugárzásmérők nem működtek, mert jóval erősebb volt a sugárzás, mint amennyit mérni tudtak volna. A helikopterek is tönkrementek a sugárzástól, de főleg a hőségtől két-három bevetés után: ugyanis a kráter közelében 120, a kráter felett pedig 200 Celsius fok volt a hőmérséklet.
Később zsákok helyett fékező ejtőernyőket használtak a homok szállítására, de azokkal levált a helikopter rögzítő karabinere is, ezért órákon belül többször használatos felfüggesztő berendezést kellett konstruálni, és be kellett indítani a gyártását. Aztán amikor a homoktól egyre melegebb lett, akkor ólomöntvényeket kezdtek egyenként ledobálni.
A repülősök jódtablettákat kaptak, meg valami kenőcsöt Leningrádból, és az ülések alá ólomlemezeket tettek. A sugárzást nem mérték, mert voltak ugyan számlálóik, amelyek az engedélyezett mennyiséget tíz napig összegezték volna, de minden nap ki kellett dobni ezeket a műszereket, mert "megteltek". Naponta új egyenruhát adtak ki. Az emberek saját elhatározásból az engedélyezett napi öt bevetés helyett napi harmincat is repültek, és miközben a szabályzat szerint 10 nap alatt legfeljebb 100 röntgen sugárzást kaphattak volna, ennek sokszorosa érte őket.
Az 1986-87 folyamán a baleset megfékezésében és a szennyeződés eltávolításában kezdetben a hadseregből, önkéntesekből, az erőmű dolgozóiból, a helyi rendőrség és tűzoltóság tagjaiból összetevődő, mintegy 200 000 főnyi katasztrófaelhárító és helyreállító munkás vett részt. Később a regisztrált „likvidátorok” létszáma 600 000 fölé emelkedett, jóllehet csupán kis részük volt kitéve veszélyes sugárzási szinteknek. A legmagasabb dózist a baleset első napján a katasztrófaelhárító munkások és az erőmű telephelyén tartózkodó dolgozó, mintegy ezer ember kapta. A csernobili atomerőművi katasztrófánál elsőként bevetett likvidátorok nagy része már nem él.
2007. szeptember 17-én hivatalosan is bejelentették, hogy az 1986-ban felépített, azóta meglehetősen leromlott állagú régi szarkofág helyére új, acélból készült védőlétesítmény épül majd. A beruházás előreláthatólag öt év alatt valósul meg, és 505 millió dollárba fog kerülni. Az új védőlétesítmény közvetlenül a jelenlegi szarkofág mellett épül fel és síneken tolják majd leendő helyére. Az építmény a tervek szerint oldalnézetből félkörív alakú lesz, szélessége 257 m, magassága 105 m, hosszúsága pedig 150 métert tesz majd ki, súlyát mintegy 20 ezer tonnára becsülik. A létesítmény tervezett élettartama legalább 100 év.
Az atomenergetika történetének legsúlyosabb balesete rádöbbentette az emberiséget arra, hogy a nukleáris energia beláthatatlan veszélyek forrása lehet, ha gondatlanul kezelik.
Hivatásos szörnyvadász oldhatja meg a Loch Ness rejtélyét (Videó!)
Steve Feltham a Loch Ness partján él, Angliából költözött oda, hogy megoldja a szörny rejtélyét. Névjegykártyáján az áll: szörnyvadász. "2016-ban vadonatúj víz alatti kamerát akarok venni, hogy végre kiderítsem, mi történik a tó fenekén" - idézte a The Press and Journal, Skócia legrégebbi, 1747 óta működő napilapja az 52 éves férfit, aki azt mondta, elszántsága mit sem csökkent az évek alatt. "Lenyűgöző ez a hely, még mindig izgalom tölt el, amikor reggelente felkelek" - mondta.
Nem árt tudni, hogy "szörny-ügyben" Loch Ness mellett Írország is követel magának egy kis dicsőséget. 2013 májusában ír egyetemisták kis csoportja filmet forgatott a halászatról, amikor feltűnt egy gyorsan haladó, a vízből olykor kibukkanó sötét test. A Lough Foyle nevű tóban (Donegal megye) tanyázó teremtményről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint lehet, hogy Nessie rokona él a mély állóvízben.
Steve Feltham egyáltalán nem hisz a valóságtól elrugaszkodott elméletekben a szörnnyel kapcsolatban. Ellenkezőleg, az elmúlt 25 év jó részét azzal töltötte, hogy megcáfolja az arról szóló vad elképzelések némelyikét, hogy mi van (vagy nincs) a tóban. Elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy valamikor, talán úgy száz éve, európai harcsákat telepítettek a tóba. "Ezek a halak akár négy méter hosszúra is megnőhetnek, és elélhetnek vagy száz évig" - magyarázta, megjegyezve, hogy ez még mindig hihetőbb elmélet annál, mint hogy egy magányos dinoszaurusz él a vízben.
Amikor a brit férfi a tó partjára érkezett, évente egy tucat vagy annál is több alkalommal "észlelték" a szörnyet. Az elmúlt időszakban ez a technika fejlődése ellenére is évi egy-két alkalomra csökkent, noha 2015-ben 13 éve nem tapasztalt mértékben, ötször vélték látni Nessie-t az észleléseket vezető "hivatalos" regiszter decemberben ismertetett összesítése szerint.
Harc helyett közös éneklés – ilyen volt a karácsonyi tűzszünet a lövészárkokban
A katonák, akik néhány órával korábban még azon törték a fejüket, hogyan lehetne saját életük veszélyeztetése nélkül kiiktatni a szemben álló fél hadseregének katonáit, 1914. december 25-én egy rövid időre felhagytak az ellenségeskedéssel, és barátkozni kezdtek egymással.
Bár XV. Benedek pápa december 7-én felhívást intézett a harcoló felekhez annak érdekében, hogy legalább karácsonyra szüntessék be a harcokat, a katonai vezetők görcsösen ragaszkodtak volna a fegyelem fenntartáshoz, de karácsony napján számos helyen mégsem tudták megakadályozni a spontán tűzszünetet.
A katonák visszaemlékezése szerint elsőként a németek másztak ki a lövészárkokból a senki földjére, hogy ellenségeikkel kezet rázzanak, de volt, ahol a britek léptek fel kezdeményezőként. A katonák eleinte gyanakodva figyelték az ellenséges bakák barátkozásra hívó szavait, de hamar meggyőződtek róla, hogy fegyver helyett ezúttal valóban veszélytelenebb tárgyakkal vannak felszerelkezve.
Fotókat mutogattak egymásnak, csokoládéval, dohánnyal és alkoholos italokkal kínálták meg ellenségüket. Voltak, akik arra használták fel az alkalmat, hogy megkeressék és eltemessék a senki földjén elesett társaikat, de a többség inkább a barátkozásra figyelt. A katonák együtt énekeltek (javarészt karácsonyi dalokat, de volt, ahol a Marseillaise is felcsendült), és egyes helyeken még karácsonyfát is állítottak.
A frontkarácsonnyal kapcsolatban elterjedt egyik legismertebb anekdotával, a háborús felek között zajló focimeccsel kapcsolatban még a szakirodalom is megosztott. Az ötlet bizonyosan felmerült, de hogy valóban sor került volna ilyesfajta összecsapásra, abban nincs egyetértés. Az mindenesetre tény, hogy a különös tűzszünetnek a tisztek vetettek véget, akik az esetek többségében nem nézték jó szemmel a fraternizálást, és tettek róla, hogy hasonló ne ismétlődhessen meg még egyszer – írja a mult-kor.hu.
Csodálatos animációs videó készül Szigetvár ostromáról – itt az előzetes!
A török kori hadtörténelmünket bemutató sorozat keretében készülő legújabb videó ezúttal az 1566-os szigetvári ostromot és Zrínyi Miklós hősi halálát mutatja be. A teljes filmet az esemény 450. évfordulóján, 2016. szeptember 7-én mutatják be.
Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával augusztus 6-tól több mint egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának.
Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek. A hadvezér cselekedete – amely több képzőművészeti alkotást is megihletett – a hősiesség szimbóluma lett, Szigetvár pedig azóta is kulcsfontosságú helyet foglal el a magyar történeti emlékezetben.
Ennek készül emléket állítani a Történelmi Animációs Egyesület videója, amelynek trailerét a készítők máris elérhetővé tették – olvasható a Múlt-kor történelmi szakportálon.
Így is lehet – dárdával és íjakkal tartóztatták fel az etiópok Mussolini seregét
Olaszország, amelynek teljes egységét csak a 19. század hatvanas éveire sikerült megteremteni, későn lépett be az európai gyarmatosító hatalmak versenyébe – olvasható a Múlt-kor történelmi szakportálon. Az első világháború előtt Afrika szarván, Szomáliában és Eritreában, illetve Líbiában sikerült területeket szereznie, de amikor 1895-ben megtámadta Etiópiát (korabeli szóhasználattal Abesszíniát), megalázó vereséget szenvedett.
Mussolini a háború megindítása előtt egyeztetett a kiterjedt afrikai gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel, akik nem emeltek kifogást. Az olasz fegyvergyárak teljes kapacitással termeltek, a hadianyagot, tankokat, repülőgépeket és katonákat hajók szállították Eritreába.
Az ürügyet egy határincidens szolgáltatta: 1934 decemberében a vitatott hovatartozású Val Val oázis környékén ellenségeskedés robbant ki etióp és olasz szolgálatban álló szomáliai katonák között. A hasonló esetek mindennaposak voltak, de most mindkét fél nemzetközi fórumokhoz fordult, és a válsággá fajult összetűzés 1935 májusában a Népszövetség napirendjére került. Az első világháború után a konfliktusok békés rendezésére létrehozott szervezet látványosan tehetetlennek bizonyult, szeptemberben hozott döntése egyik felet sem nyilvánította felelősnek. A magát nyeregben érző Mussolini ezek után, 1935. október 3-án parancsot adott a támadásra.
A mintegy 200 ezer fős, hatezer gépfegyverrel, kétezer löveggel, 600 repülőgéppel felszerelt olasz gyarmati hadsereg főparancsnoka Emilio De Bono tábornok, Mussolini régi harcostársa volt. A mintegy félmilliós etióp hadsereg mindössze négy elavult tankkal, 13 repülőgéppel és négy pilótával rendelkezett, a katonáknak csak negyede részesült kiképzésben, sokan dárdával és íjakkal indultak harcba. Az északról és délről is támadó olaszok a reméltnél jóval lassabban tudtak előrenyomulni részben az etiópok heves ellenállása, részben az egyre hosszabbra nyúló utánpótlási vonalak okozta nehézségek miatt. A türelmét vesztő Duce decemberben leváltotta a túl óvatosnak tartott De Bonót (aki szépségtapaszként marsalli rangot kapott), és Pietro Badoglio marsallt nevezte ki helyére. Közben Hailé Szelasszié etióp császár ellentámadást indított, melyet a nyomasztó túlsúlyban lévő olaszok megállítottak.
Badoglio a már akkor is tiltott harci gázok és dum-dum golyók (a becsapódáskor szétrobbanó lövedék) bevetésével döntötte el a hadjárat sorsát, kierőszakolva az áttörést. Hailé Szelasszié 1936. május 2-án menekült el Addisz-Abebából az etióp nemzeti bank aranykészletével, a fővárosba három nappal később vonultak be az olasz csapatok. III. Viktor Emánuel olasz király 1936. május 9-én felvette az Etiópia császára címet, ezzel másfél évezred után Rómában ismét császár uralkodott. Az újonnan meghódított területeket egyesítették Eritreával és Szomáliával, létrehozva Olasz Kelet-Afrikát.
Egy tunéziai férfi volt a guillotine utolsó áldozata
Hamida Djandoubi 19 éves korában kezdett el dolgozni Marseille-ben kertészként. Egy munkahelyi baleset során 1971-ben elvesztette jobb lábának kétharmadát. Két évvel később egy 21 éves hölgy, Elisabeth Bousquet, akit a kórházban az amputációt követően ismert meg, panaszt nyújtott be az arab ellen, mondván, prostitúcióra kényszerítette őt. Djandoubi-t letartóztatták, majd kis idő múltán feltételesen szabadlábra helyezték. 1974-ben elrabolta áldozatát, s miután megkínozta otthonában, Marseille külvárosába vitte az ijedt lányt, ahol megfojtotta. Hároméves per után, 1977-ben ítélték halálra a tunéziai férfit. Mivel Valéry Giscard d'Estaing francia elnök nem adta meg a kegyelmet, 1977. szeptember 10-én guillotine által kivégezték. Bár több ítélet is született Franciaországban guillotine általi halálbüntetésre, Hamida Djandoubi volt az utolsó, aki így vesztette életét. 1981-es megválasztása után François Mitterrand eltörölte a halálbüntetést Franciaországban – olvasható a mult-kor.hu szakportálon.
Mint ismert, a kivégzőeszköz névadója Joseph Ignace Guillotin francia doktor volt, ő azonban a közhiedelemmel ellentétben csak keresztapa, a feltalálás „dicsősége” jóval korábban élt elődeit illeti. Hasonló elven működő szerkezetet állítólag már az ókorban is használtak, a középkorban Skóciában és Angliában a nemesi születésű bűnösöket végezték ki vele. A skótok büszkén hirdetik, hogy az ő „Maiden” (Szűz) néven ismert nyaktilójukkal végezték ki 1581-ben James Douglas Morton skót régenst.
Az olaszok ezzel szemben azzal érvelnek, hogy hiteles feljegyzések szerint 1486. december 10-én, majd 1495. augusztus 11-én Nápolyban ketten is kénytelenek voltak fejüket a nyaktiló kése alá hajtani. Az viszont kétségtelen tény, hogy az elmés szerkezet karrierje a nagy francia forradalom idején ívelt fel, rendszeres alkalmazását pedig névadója, egy bizonyos Guillotin nevű orvos javasolta.
Joseph Ignace Guillotin 1789. december 1-jén felszólalásában javasolta, hogy a kivégzéseket az embertelen és kegyetlen akasztás helyett a „fájdalommentes” nyaktilóval hajtsák végre – ez ugyanis az áldozatot élete utolsó pillanatában megkíméli a szenvedéstől.
„A nehéz szavak kimondására emberbaráti érzések indítottak” – mondotta Guillotin beszéde végén.
A sors fintora, hogy Guillotin doktor igen közel állt ahhoz, hogy saját bőrén tapasztalja meg az általa bevezetésre ajánlott nyaktiló humánus voltát: csak Robespierre bukása mentette meg a reá kimondott halálos ítélet végrehajtása alól.
Élveboncolások, kínzások – a japán háborús bűnösök rémtettei
A dokumentum szerint az operáció során egy férfi szerveit kellett eltávolítania, amelynek következtében az illető a műtőasztalon meghalt. Katagiri azt is elárulta, hogy 1943-ban részt vett egy olyan bevetésen, ahol kolerabaktériumokat szórtak szét. Ezáltal több mint 20 ezer ember halálában volt bűnrészes. Leírta azt is, hogy kollégái mérgesgázok hatékonyságát tesztelték foglyokon.
A kínai Állami Archívumok Hivatala az egykori japán megszállásnak, a háború borzalmainak kegyetlen valóságát idézi vissza olyan japán katonák vallomásainak közzétételével, akiknek a második világháború befejezését követően Kínában kellett felelniük tettükért.
Nemrégiben Hajasi Tadasi kézzel írott vallomását tették közzé, amelyben többek közt arról ír, hogy maga is jelen volt egy élveboncoláson, valamint látta, hogy egy japán katonaorvos miként hozott félig önkívületi állapotba egy kínai rabot, mielőtt a medikusoknak tartott anatómiai oktatás keretében melltől hasig felnyitotta. Az 1920-ban született Hajasi 1941-ben csatlakozott a Kína elleni háborúhoz, és 1945 augusztusában esett fogságba.
Az 1895-ben született Hiranaka Kijokazu 1933-tól vett részt a Kína elleni háborúban. Az ő parancsára 1934 októberében Csilin tartományban baktériumokat terjesztettek el, melynek következtében körülbelül ezer ember halt meg. 1935-ben mérgesgáz-kísérleteket folytattak 20 emberen. Bevallotta, hogy kínaiak tucatjait kínozta meg vagy végezte ki. Uezono Fukuo 1939 és 1945 között elkövetett cselekményeit vetette papírra, köztük a Sanhszi és Honan tartományban elkövetett kínzásokról és gyilkosságokról, illetve a Santung tartományi nőkkel szemben elkövetett erőszakról számolt be.
Nakao Kunihiro, aki 1940-ben érkezett Kínába, 1954-ben tett vallomásában leírta, hogy egy alkalommal lefejeztek és „megbajonetteztek” két foglyot, de mivel utóbbi még életben volt, amikor földet szórt rá, ezért lapáttal verte agyon.
Az archívumok hivatalának igazgatója korábban úgy fogalmazott, a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával az emlékezést kívánják szolgálni, miközben bizonyítékokat szolgáltatnak azoknak, akik megkérdőjelezik az elkövetett brutalitásokat, továbbá azt üzenik a világnak, ne engedje, hogy hasonlók előforduljanak. Az eredeti dokumentumok másolatait a hivatal honlapján teszik közzé kínai és angol nyelvű összefoglalókkal, de kivonatosan ismerteti őket a hivatalos állami média is.
Az Iszlám Állam lefejezte Palmüra főrégészét, holttestét egy római oszlopra akasztották
A SANA állami hírügynökség és az OSDH közlése szerint az Iszlám Állam kedden végezte ki a város múzeuma mellett lévő téren a 81 éves Háled Aszaádot, aki több mint ötven évig vezette a palmürai régészeti munkákat. Maámún Abdulkarim, egy damaszkuszi kormányhivatal régészettel és múzeumi ügyekkel megbízott osztályvezetője azt mondta, hogy Aszaád holttestét Palmüra régészeti helyszíneinek egyikén egy római oszlopra felakasztották.
A tisztségviselő hozzátette, a szélsőségesek egy hónappal korábban fogták el az idős archeológust, és sikertelenül próbálták rábírni, hogy árulja el, hova rejtették a palmürai kincseket. A szélsőséges iszlamista szervezet májusban kerítette hatalmába Tadmur városát (ókori nevén Palmürát), miután a kormányhadsereg ottani védelmi vonalai összeomlottak.
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romváros a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik, és tartani lehet attól, hogy a radikális fegyveresek lerombolják, ahogy azt Irak jelentősebb régészeti helyszínével is tették. Szíriai tisztségviselők ezért elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Júniusban az Iszlám Állam két ókori mauzóleumot robbantott fel Palmürában. Ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé, azonban a terrorszervezet saját értelmezése szerint ellenkeztek az iszlámmal.
A második világháború óta először mehetnek külföldre a japán katonák
Szerda este több ezren, a szervezők szerint mintegy hatvanezren tüntettek a törvényhozás épülete előtt a javaslat elfogadása ellen. Összecsapások robbantak ki a tiltakozók és a rendőrök között. Két férfit a rendőrök megtámadása miatt őrizetbe vettek. Az alsóházban a kétharmados többségű kormánykoalíció mindkét pártja – a Liberális Demokrata Párt (LDP) és kisebbik partnere, a buddhista-pacifista Új Komeitó – jóváhagyta a javaslatot, amelyről később dönt a törvényhozás felsőháza.
A tervezet elfogadása jelentős elmozdulást jelentene a japán biztonságpolitika eddigi, az önvédelmet előtérbe helyező irányvonalától. Lehetőséget teremtene arra, hogy Japán a „kollektív önvédelem” jegyében az Egyesült Államok vagy más baráti állam segítségére siessen egy fegyveres támadás esetén, még akkor is, ha Japánt nem érte támadás. Az új tervezet a katonák külföldi bevethetősége miatt aggodalmat keltett az önvédelmi erőkön belül, illetve hozzátartozóik körében is.
Abe Sindzó miniszterelnök indoklása szerint határozottabban kell fellépni az államvédelem területén. Ezt szerinte Japán legfőbb szövetségese, Washington is támogatja, továbbá létfontosságú ahhoz, hogy Tokió meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint az egyre erősödő Kína. Az ellenzők szerint viszont a módosítás nem egyeztethető össze a pacifista alkotmánnyal, továbbá magával ránthatja Japánt az Egyesült Államok konfliktusaiba a világ bármely pontján.
Abe jelenleg a legnagyobb politikai kihívással néz szembe 2012 decemberi hatalomra kerülése óta, mikor megfogadta, hogy megerősíti Japán védelmét és fellendíti az ország gazdaságát. A miniszterelnök támogatottsága az utóbbi időben csökkent. Egy, az Aszahi Simbun című napilap által végzett felmérés szerint öt százalékkal, 42 százalékra nőtt ellenzőinek aránya, és már csak a válaszadók 39 százaléka támogatta.
A német kormány elismerte: német csapatok népirtást követtek el afrikai gyarmatukon
Martin Schäfer a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva beszámolt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kezdeményezésére nagyjából egy éve folytatnak a namíbiai kormánnyal az 1904 és 1908 között az úgynevezett Német Délnyugat-Afrika területén történt vérengzések ügyében. Elmondta, hogy a német diplomácia számára az egyeztetések alapja az a parlamenti határozati javaslat, amelyet 2012-ben Frank-Walter Steinmeier pártja, az akkor ellenzékben levő szociáldemokraták (SPD) terjesztettek elő. Az akkori konzervatív-liberális kormánytöbbség által leszavazott javaslatban az állt, hogy a herero, a nama és más helyi törzsek elleni vérengzések háborús bűncselekménynek, közelebbről népirtásnak minősülnek.
A tárgyalások célja, hogy Németország és Namíbia közös álláspontra jusson a történtek megítéléséről és azok jelenleg is hatást kifejtő következményeinek felszámolásáról közös projektek révén. A tervek szerint a berlini és a windhoeki kormány minderről közös nyilatkozatot ad majd ki – mondta a szóvivő.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a népirtásra vonatkozó megállapítás csak az SPD-s vezetésű külügyminisztérium által képviselt nézetnek tekinthető, vagy pedig az Angela Merkel vezette konzervatívok – a CDU/CSU pártszövetség – és a szociáldemokraták nagykoalíciós kormányának hivatalos álláspontjának, Martin Schäfer azt mondta, hogy a német kormány megítélése szerint a német csapatok népirtást követtek el a jelenlegi Namíbia területén a huszadik század elején.
A berlini vezetés részéről eddig ez a leginkább egyértelmű állásfoglalás a több tízezer ember halálával végződött vérengzések ügyében. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi áll majd a közös nyilatkozatban, és milyen kötelezettségek vagy kötelezettségvállalások fakadhatnak a népirtás elismeréséből.
A napokban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elnöke, a CDU-s Norbert Lammert is népirtásnak nevezte a jelenlegi Namíbia területét gyarmatosító németeknek a helyi lakosság ellen elkövetett tömeggyilkosságait. Lammert a Die Zeit című hetilapban közölt írásában úgy fogalmazott, hogy a herero lázadás leverése „a nemzetközi jog ma érvényes elvei alapján népirtásnak minősül”.
Az 1904 és 1908 közötti felkelések elfojtását a nagyjából 100 ezer fős herero törzsből alig 10 ezren élték túl, és a Német Császárság csapatai csaknem teljesen kiirtották a nama törzset és több más kisebb népcsoportot is.
