Ma még marad az enyhe idő
Többnyire csak átmenetileg szakadozik fel a felhőzet, de délen délután hosszabb időre is kisüthet a nap. Az ország középső és nyugati részén várható leginkább eső. Elsősorban a Dél-Alföldön lehetnek erős széllökések, majd késő délutántól északnyugatira fordul a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az Alföldön 12 és 17, másutt 8 és 12 fok között alakul. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő, nyugaton lesz a hidegebb.
Hófúvás miatt adtak ki riasztást megyénkben
Az OMSZ tájékoztatása szerint csütörtök hajnaltól délkelet felől már nagyobb területen számíthatunk újabb csapadékra: kezdetben délkeleten fagyott eső, néhol esetleg ónos eső, a keleti határ mentén akár havas eső is lehet, míg másutt hó valószínű. Késő délutántól mindenütt havazásra vált a halmazállapot. Éjfélig a csapadékzóna hozzávetőlegesen a Komárom-Kaposvár vonalig juthat el, ettől keletre általában lepel - 5, az Alföldön helyenként 5-7 cm közé becsülhető a friss hóréteg vastagsága. Eleinte az Északi-középhegység keleti részén, majd napközben az Alföld keleti felében a megerősödő északkeleti szél helyenként hófúvást okozhat.
A következő napokban gyakran követik egymást a nedves léghullámok, változékony időben lesz részünk. Csupán időnként lehet szakadozottabb a felhőzet, rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Hazánk több pontján, illetve több alkalommal számítani lehet havazásra. Marad a hideg téli idő, a maximum-hőmérséklet továbbra is fagypont körül várható.
Durva köd várható, Borsodra is figyelmeztetést adtak ki!
Északkeleten, az Észak-Alföld térségében estétől tartós sűrű köd képződik, amely csak fokozatosan ritkul. Jelentősen csökkenhet a látótávolság, fokozott óvatossággal közlekedjünk!
Az ország más részein legfeljebb csak átmeneti ködfoltok képződhetnek.
Közel fél évszázada mértek olyan hideget, mint hajnalban
Ez azt jelenti, hogy Zabarban ma ugyanúgy -4.2 Celsius fokot mértek, ahogy 1970-ben a Fejér megyei Csákváron – tájékoztatott hivatalos közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mint írták, a következő napokban rekordközeli értékekre nem kell számítani (sem a hideg, sem a meleg oldalról).
Zivatar, felhőszakadás: Szinte az egész országra kiadták a veszélyjelzést!
Bárhol kialakulhat zivatar, felhőszakadás, később fokozatosan csökken a zivatarhajlam.
A legerősebb széllökések Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti felén, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elérhetik a 70 km/órát.
Sértegette és megütötte a részeg „beteg” a segítségére siető mentőtisztet
Az Országos Mentőszolgálat gyorsan kiérkező személyzetének sikerült felkeltenie a lányt, aki azonnal méltatlan megjegyzésekkel illette őket – és mindenki mást is. „Sokat látott bajtársaink jól kezelték a helyzetet és igyekeztek megnyugtatni a szitkozódó fiatalt, aki éktelen ordítozással fújt hajnali riadót a környék lakóinak” – számoltak be közösségi oldalukon a mentők.
A nő minden összefüggést nélkülöző szitkozódása elérte mentőtiszt nőt is: „egy lóhoz hasonlította elhivatott kolléganőnket” – írták a mentők, hozzátéve: miután a mentőtiszt nem reagált a sértésekre, a „beteg” nagy erővel pofon ütötte őt.
A mentőegység – rendőri intézkedést követően – végül stabil állapotban szállította az ittas nőt kórházba, ahol a beteg átadása után a mentőtiszt sérülését is megvizsgálták.
Felhőszakadás, jégeső: Kiadták a figyelmeztetést!
A zivatarok vasárnap nagyobb valószínűséggel a Dunántúlon az Északi-középhegység, illetve az Észak-Alföld térségében alakulnak ki. Az előttünk álló éjszaka helyenként valószínű zivatar, nagyobb valószínűséggel északon, északkeleten, az éjszaka második felében a Dunántúl északnyugati, északi részén egy-egy heves zivatar nem zárható ki.
Hétfőn elszórtan, nagyobb számban az ország északkeleti harmadában valószínű zivatarok előfordulása, amelyekhez egy-egy helyen felhőszakadás (> 30 mm) társulhat illetve akár egy-egy heves zivatar (90 km/h feletti széllökés és jégeső (2 cm feletti átmérővel)) is kialakulhat a délutáni, esti órákban. Egy-egy heves zivatar kialakulását az ország más tájain sem lehet teljesen kizárni a délutáni napszakban.
Fordul az idő: Jégesővel jönnek a zivatarok!
Éjszakára jelentősen csökken, majd szerdán napközben ismét megnövekszik a felhőzet, napos és erősen felhős időszakokkal. Zivatarok holnap már inkább az Alföldön fordulhatnak elő, a déli szél pedig csak a Kisalföldön élénkül meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) aktuális jelentése szerint térségünk továbbra is egy nyugati ciklon előoldalán helyezkedik el. Szerdán ismét egy-két fokkal enyhébb, változó nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk. A hőmérséklet a legtöbb helyen meghaladja a 20 fokot, ami legalább 5 fokkal magasabb a sokévi átlagnál.
Csütörtökön eleinte sok napsütésre, majd délutántól gomolyfelhő-képződésre van kilátás, helyenként viharossá erősödő délkeleti széllel. A borús, felhős időszakok hétvégén is megmaradhatnak, a nappali hőmérséklet ugyanakkor szombaton és vasárnap is megmarad a 19-24 fokos tartományban.
Hófúvások és extrém hideg - Viharos széllökések Borsodban
A hóval borított tájakon az élénk, erős északias szél hordja a havat. Főként Nyugat-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységben lehet hófúvásra számítani. Az Alföld északi részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az északkeleti szelet kísérő legerősebb széllökések elérhetik, főként a Zemplén, Bodrogköz térségében meg is haladhatják a 60-65 km/h-t.
A hófúvás miatt elsőfokú riasztás is életbe lépett az ország nyugati szélén északtól délig, valamint a Balaton körzetében.Az extrém hideg miatt is kiadott a meteorológiai szolgálat elsőfokú figyelmeztető előrejelzést, eszerint Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Nógrád megyékben a hőmérséklet – 15 °C alá csökkenhet.
A legalacsonyabb hőmérséklet estétől főként északon és a Dunántúlon helyenként -15 fok köré csökkenhet. Az erős szél azonban az Alföldön is jelentősen rontja a hőérzetet. Csütörtökig a hőmérséklet várhatóan nem emelkedik fagypont fölé.
Hétfőn az egész Dunántúlon és a Dél-Alföldön is hófúvás várható, az extrém hideg pedig az észak-magyarországi régióba (Nógrád, Heves, Borsod) is betör az OMSZ előrejelzése szerint.
Riasztást adtak ki - ónos eső válthatja a havazást!
Kedden a hajnali óráktól nyugat felől alakulhat ki csapadék, amely reggeltől egyre intenzívebbé válik. Délnyugaton, majd délen időszakosan ónos eső valószínű, amely a hőmérséklet emelkedésével esőbe vált át. Kisebb valószínűséggel, de a Dunántúl északkeleti részén is lehet ónos eső.
Az ónos eső veszélye miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Nógrád, Somogy, Tolna és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat keddre.
Havazásra legtovább az ország északkeleti harmadában lehet számítani. Ennek során maximum mintegy 5 centiméternyi hó hullhat. A havazás kiterjedése csökkenni kezd és dél, délnyugat felől a nap második felében és estétől, késő estétől havasesőbe, esőbe válthat át, a lehullott hó pedig olvadni fog.
Este eközben az Északi-középhegység térségében nyugat felől ismét kialakulhat ónos eső. Összességében a legtovább északkeleten várható havazás, Borsod és Szabolcs megye térségében 3-5 centiméternyi hó várható, az északkeleti határ közelében akár 5 centiméternél több hó is hullhat.