Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A közvetlen hozzáférésű hajléktalanszállók, az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 95, Budapesten 86 százalék körül mozgott az elmúlt napokban - közölte a Menhely Alapítvány pénteken az MTI megkeresésére.
Január közepén, végén elindul az internetről szóló nemzeti konzultáció honlapja: az internetkon.hu - jelentette be Deutsch Tamás, az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.
A január elejei földrengéseket követően 1626 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege eléri a 190 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
A felfokozott érdeklődés az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKÁER) megismerésére irányult. Több mint 200-an töltötték meg a tanácstermet, miközben a NAV-bejáratnál még hosszú sor kígyózott, így helyhiány miatt nagyon sokan be sem jutottak.
Hat milliárd forintra nő a rászorulók üdülési támogatása ebben az évben – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.