Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Továbbra is kritikus az osztrák és a német hóhelyzet, eddig 13 halottja van az egy hete tartó rendkívüli havazásnak és még nincs vége az ítéletidőnek. Románia egyes részein komoly fennakadást okozott a téli idő. Itthon főleg a csúszós utak nehezítették az autósok és a gyalogosok életét. Több baleset is történt, mert az ónos eső ráfagyott az úttestre, a sofőrök pedig nem tudtak időben fékezni.
Négyezren szerezhetnek térítésmentesen nehézgépjárműre szóló jogosítványt, a mintegy 4 milliárd forintos belföldi forrásból 2400 tehergépjármű-vezető és 1600 autóbuszvezető képzése valósulhat meg a következő években - közölte Varga Mihály.
Két kreditet és ösztöndíjat kaphatnak azok az egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért! kurzust, vagyis részt vesznek a programban – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára péntek reggel az M1-en.