Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően – nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Felhalmozott háztartási hulladék égett egy társasház nyolcadik emeleti lakásában Kazincbarcikán, az Egressy Béni úton, január 02-án – tudatta portálunkkal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az ünnepek után, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is újraindul a közlekedés, amely ilyenkor nagyobb odafigyelést igényel a közlekedésben részvevő sofőröktől és a gyalogosoktól egyaránt.
Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.