Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A szakmai zsűri különdíját nyerte a Miskolci Nemzeti Színház La Mancha lovagja című produkciójának látványvilága, a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta Európa közterületein ingyenesen használható vezeték nélküli internethálózat (wifi) kiépítéséhez szükséges pénzügyi forrás első csomagját - közölte az EP sajtószolgálata kedden.
Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint egyértelműen sérti a nemzetközi jogot a kisebbségi nyelvhasználatról Ukrajnában a múlt héten hozott új szabályozás. Az M1 aktuális csatorna műsorában a szakértő arról beszélt: az ott élő oroszok ellen született a jogszabály, amely azonban több más szomszédos állam érdekeit is sérti nemzetiségeik miatt.
Több európai országban továbbra is gyerekek ezrei számára tagadják meg az egyenlő hozzáférést az oktatáshoz, noha az iskolai szegregáció sérti az érintettek emberi jogait és negatív társadalmi következményekkel jár - állapította meg kedden közzétett jelentésében Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
Két magyar hegedűművész, Langer Ágnes és Homoki Gábor jutott tovább a Bartók Világverseny és Fesztivál középdöntőjébe - közölte a szervező Zeneakadémia kedden.