Rekordot döntött a Puerto Ricó-i Luis Fonsi Daddy Yankee-vel közös slágere, a Despacito: több mint hatmilliárd alkalommal nézték meg a dal klipjét a YouTube-on.
Először nyerte meg egy magyar az Eurojackpot főnyereményét. Ennek értéke bruttó 22 millió 569 ezer 528 euró, vagyis közel 7 milliárd forint. A magyar nyertesen kívül még egyvalaki találta el a nyerőszámokat – ő is hasonló összeggel gazdagodott. Magyarországon az összegből azonban még meg kell fizetni az adót is.
Internetes oldalakon biztatják öngyilkosságra a gyerekeket, és a jelenség olyan mérteket öltött, hogy vasárnap az ukrán rendőrség kiberosztálya sajtóközleményben figyelmeztette a veszélyre a szülőket.
Kanizsa Gina és Pápai Joci nyerte holtversenyben A Dal 2017 első elődöntőjét pénteken. A zsűri döntésével még Radics Gigi, a tévénézők szavazataival pedig a Soulwave jutott a döntőbe a Dunán és a Duna World csatornán élőben közvetített show-műsorban. A Dal 2017 Felfedezettje-díjat Kanizsa Ginának ítélte oda a zsűri.
Mint látható, annak is megvannak a veszélyei, ha valaki jégen akar motorozni, és a stabilitás érdekében túlságosan felspécizi a járművet. Annyira, hogy ha esetleg elszabadul a motor, sem utolérni, sem fellökni nem lehet valami könnyen.
Egy harcos-háborús telefonos játék reklámarcaként tért vissza Arnold Schwarzenegger. Sikerült 30 másodpercbe zsúfolni a Terminátort és Kalifornia kormányzóját.