2024. augusztus 25. Lajos, Patrícia

Bulvár

MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 28. 11:02
Rekordot döntött a Puerto Ricó-i Luis Fonsi Daddy Yankee-vel közös slágere, a Despacito: több mint hatmilliárd alkalommal nézték meg a dal klipjét a YouTube-on.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. március 13. 14:45
A rendőrök Mezőkövesden fogták el azt a „dílert-párost”, akik a gyanú szerint saját maguk által Erdőbényén előállított kábítószert adtak el egy férfinak és egy nőnek.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. március 12. 10:33
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 22 éves sátoraljaújhelyi lány eltűnése ügyében.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. március 11. 10:52
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy táncosnő ellen, aki 2014 novemberében korábbi munkahelyén, egy budapesti éjszakai klubban egy vita után dulakodni kezdett egy másik táncosnővel, majd egy késsel többször megszúrta őt – tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. március 12. 10:52
Teljes útlezárás mellett tart a helyszínelése annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek, amely péntek délelőtt történt Mezőkövesd és Egerlövő között.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. március 11. 14:47
A Barbie baba történetét mutatja be a párizsi Iparművészeti Múzeum (Musée des Arts Décoratifs) kiállítása, amelyen mintegy hétszáz, különböző öltözékű darab látható a világ legkelendőbb divatbabájából.

Oldalak

Ajánlat