2024. május 07. Gizella

Bulvár

MTI
Utoljára módosítva: 
2019. február 28. 11:02
Rekordot döntött a Puerto Ricó-i Luis Fonsi Daddy Yankee-vel közös slágere, a Despacito: több mint hatmilliárd alkalommal nézték meg a dal klipjét a YouTube-on.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. november 05. 17:56
Magyarországon keresztül próbált egy fiatalkorú holland lány Szíriába jutni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. A lányt egy rendőri ellenőrzés során azonosították, a Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonságos helyen őrizte, majd november 4-én átadta a holland hatóságoknak.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. november 05. 12:41
Kizártak két hallgatót az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karáról az intézmény tavalyi gólyatáborában történt erőszakos cselekmények miatt – közölte Hack Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar fegyelmi bizottságának elnöke kedd este az MTI-vel.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 08. 23:35
A lefolytatott szemle adatai alapján gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a helyszínen jelenlévő egyik jármű vezetőjét a Kesznyéten és Tiszalúc között, november 4-én 17 óra 30 perckor történt halálos kimenetelű gyalogosgázolás ügyében.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 06. 09:34
Busz és személyautó koccant szerda délelőtt a Hősök terénél.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 05. 09:31
A megye rendőri szervei november 4-én négy személyt vettek szabálysértési őrizetbe – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Oldalak

Ajánlat