2024. június 02. Kármen, Anita

Egészségügy

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva: 
2019. február 28. 15:54
A Támogatók Társasága megalakulása alkalmából gálavacsorát szervezett szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Népkerti Vigadóban. Itt kívántak köszönetet mondani azoknak a vállalkozásoknak, cégeknek, alapítványoknak, akik az év során támogatásukkal segítették – és ezután is segíteni fogják – a kórház munkáját.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2017. november 30. 20:34
Akár kétezer euró (620 ezer forint) pénzbírság is kiróható a jövőben azokra a montenegrói szülőkre, akik elutasítják, hogy gyermekük védőoltást kapjon; a podgoricai kormány csütörtökön fogadta el az erre vonatkozó törvény javaslatát.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. november 29. 21:22
Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítja 2018-at a kormány, hogy méltó módon emlékezzen meg "az anyák megmentőjéről" születésének kétszázadik évfordulóján - derül ki a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent egyik kormányhatározatból.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. december 01. 21:40
Több gyermek kórházba került, miután egy miskolci gyógyszerész egy adag kúp készítése közben valószínűsíthetően felcserélt két hatóanyagot - közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán az MTI-vel.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. november 29. 11:20
Fontos, hogy mihamarabb szülessen meg az egységes, a pályán töltött időt is figyelembe vevő védőnői bértábla - mondta egy szerdai budapesti szakmai egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely.
Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. december 01. 08:56
Volt, aki már több mint százszor nyújtotta a karját véradásra. Az ünnepségen elhangzott, hogy a vér semmivel sem pótolható, és a véradás csak egyetlen tűszúrás, de három ember életét is megmentheti. 1988. óta november 27-e a véradók napja Magyarországon.

Oldalak

Ajánlat